Voks 2024
Újraszámolás után megvan, ki Győr polgármestere

Hét szavazókörben újraszámolták a polgármester-jelöltekre június 9-én leadott szavazatokat hétfőn Győrben, a vármegyeházán. Az újraszámolás eredményeként Pintér Bence, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZV), az LMP-Zöldek és a Momentum jelöltje 440 helyett 445 szavazattal nyert.

„Dézsi Csaba András most megnyugodhat” mondta a gyöztes
A voksokat azért számolták újra a 13-as, 16-os, 18-as, 30-as, 32-es, 53-as és 54-es választókörben, mert a területi választási bizottság pénteken elfogadta Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester jogorvoslati kérelmét.
A szavazatok nyilvános újraszámolása reggel 9 órakor kezdődött.
Mester László, a területi választási bizottság elnöke az újraszámolást követően az MTI-nek elmondta, hogy a szavazókörök lényegében jól számoltak június 9-én a hét szavazókörben.
A számok nyelvén
A végeredmény szerint Kovács László (Civilek Győrért jelöltje) szavazatainak száma eggyel csökkent, Pintér Bencéé eggyel nőtt, Dézsi Csaba Andrásé (Fidesz-KDNP jelöltje) pedig néggyel csökkent.
Ennek megfelelően Pintér Bence 18 298 voksot kapott, Dézsi Csaba András 17 853-at. Borkai Zsolt (Borkaival Közösen a Jövőnkért) 15 871-et, Glázer Tímea (DK-Jobbik) 2 026-ot, Koródi István (Mi Hazánk) 1 767-et, Kovács László (Civilek Győrért) 1 668-at, Balla Jenő (Összefogás Győrért Egyesület) 1 258-at.
A város honlapján hétfőn 15.a8-kor még nincs hír a döntésről.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szelektív memóriája – különös tekintettel az Ukrajnában történt magyarok elleni atrocitás-történetre
- Zavar van és lesz is a hónap végéig Ferihegyen az üzemanyag-ellátásában – Minimális tankolásra kérik a pilótákat
- Tarjányi Péter: a vezető nem attól vezető, hogy többet keres, hanem attól, hogy többet vállal. Felelősséget, kockázatot és munkát az országért
- Folytatódik a szájkarate az ellenzéki oldal két erős embere között
- A háborúzás Orbán számára a közéleti lét egyetlen értelmes formája
- Novák Katalin „garázsvásárt tartott”, amin kizárólag Ő mazsolázhatott
- Abszurdisztán: lélegeztetőgépre gyűjt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány
- A város(ka), ami kevesli a magyar nemzeti kerítés elszigetelő hatását és „ráelszigetelődik”
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 17., csütörtök
- Végleges: Lengyelország hazarendelte budapesti nagykövetét