Kerítésen innen
Újságíró szövetség: jogot sértettek a rendőrök – Ki volt a megrendelő?
Beszámoltunk arról, hogy a Telex beszámolója szerint „csütörtök este Kalocsán tartott lakossági fórumot Szijjártó Péter. Az eseményt nyilvánosra hirdették meg a helyi médiában, viszont miután odaértünk, úgy döntöttek, mégsem sajtónyilvános a dolog.” MUOSZ: „Jogot sértettek a rendőrök, amikor a kalocsai nyilvános fórumra nem engedték be az újságírókat.”
Szervilizmusból jeles, minden másból bukó!
„Ezután a parkolóban vártuk a minisztert, hogy az orosz hekkertámadásról kérdezzük. Viszont amikor megérkezett, a rendőrség műveleti területté nyilvánította azt a pár négyzetmétert, ahol Szijjártó az autójához sétált, bennünket pedig igazoltatni kezdtek, sőt fontosnak tartották azt is, hogy ellenőrizzék, a kameránk nem lopott-e” – folytatódott az „élménybeszámoló”.
Jogot sértett a rendőrség – MUOSZ közlemény
„Jogot sértettek a rendőrök, amikor a kalocsai nyilvános fórumra nem engedték be a Telex újságíróit.
Tették ezt a demokrácia működésének különösen érzékeny időszakában, egy választási kampányban, amikor a szokásosnál is fontosabb, hogy a választópolgárok minden információhoz hozzájussanak, ami döntésüket megalapozhatja.
Az újságírók munkájának akadályozása egyben a választás tisztaságát is veszélybe sodorhatja, hiszen a hatalom közbelépése ellehetetleníti a sokoldalú és pártatlan tájékoztatást, amit az Alaptörvény is biztosít:
„Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”
Kalocsán ezt egy meghirdetett. nyilvános rendezvényen nem biztosították, amikor a Telex munkatársainak még a munkaeszközét, a kameráját is elvették, hogy ne tudják kérdezni, s felvenni a rendezvényről távozó minisztert.
Elvárjuk a belügyminisztertől, hogy vizsgálatot indítson, kinek az utasítására léptek fel a rendőrök az újságírók ellen. Elvárjuk, hogy tisztázzák, a rendőrségnek továbbra sem feladata újságírók vegzálása, miniszterek védelme azért, hogy ne kelljen közérdekű ügyekben nyilatkozniuk.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége felszólítja a hatalom képviselőit, hogy az Alaptörvény betűjének és szellemének megfelelően jogszerűen működjenek, és segítsék az újságírókat közhasznú tevékenységükben, azaz a szabad és sokoldalú tájékoztatásban.”
Emlékeztetőül…
Nem tudni, kit lep meg, kit sem, de kiderült, hogy a magyar kormány -élen Szijjártó Péter külügyminiszterrel- úgy nevezte kampányhazugságnak a Direkt36 cikkében szereplő hírt, miszerint az orosz titkosszolgálatok éveken át ki-be járkáltak a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) informatikai rendszerébe, hogy addigra ők maguk rendelték el egy munkacsoport felállítását a témában.
Csak úgy….
Mielőtt bárki úgy gondolná, hogy ez nem az Ő problémája és legyint egyet, vegye figyelembe, hogy a fent nevezett sajtómunkások azért tettek volna fel kérdéseket Szijjártó közszolgának, akinek nem mellesleg kötelessége a köz tájékoztatása „színre, szagra, küllemre” tekintet nélkül, hogy Ön is megismerhesse a választ. Ez azért sem mellékes, mert hatással van az életére, ha törődik vele, ha nem.
Friss
- Megfejtve az éjszakai Orbán-rejtély
- Műsorváltozás: ‘…nem előbb, mint június 8.’ – Ez az új ‘pontos dátuma’ a magyar űrhajós startjának
- Gábor György: ‘vízumot kap a dollár, anyanyelvi igazolást kérünk az eurótól? A jen nyilatkozik szexuális orientációjáról és egyéb szuverenitássértő perverzióiról mielőtt átlépi a magyar határt?’
- Váratlan, de időszerű döntés, kiengedhetik Kiss László óbudai polgármestert az előzeteből
- Polt Péter Sulyok Tamásnál járt és, ha már ott volt, lemondott – Frissítve némi ‘Sulyoksággal’…
- Pörög a film: a HVG, a Telex, a 444, a 24.hu és a Partizán közös kiállása a sajtószabadságért
- Új ‘üzenőfalakat’ akar indítani Semjén Zsolt előterjesztésére a kormány
- Időjárás: tiszta bolondokháza
- ‘…Magyar pénzből szabad hazudni, külföldi pénzből viszont nem szabad igazat mondani’ – Ez Magyarország 2025-ben
- ‘Indul a mandula’ Nagyváradra – Magyar Péter 1 millió lépése a békéért és a nemzeti összefogásért