Sorting by

×

Elnökasszony kérem! – Ukrán menekültnek néztek Pécsen és nem éreztem jól magam a bőrömben

Időről időre megkeresnek bennünket olvasóink kisebb-nagyobb problémájukkal, gondjaikkal, ezek közül azokat, amiket úgy ítélünk, hogy másoknak is érdekesek lehetnek. közzé tesszük. A most érkezett “olvasói levél” is ebbe a közérdeklődésre érdemes kategóriába esik, hiszen a menekült lét érzéseire hívja fel a figyelmet, méghozzá az érintett szemszögéből.

Pedig “tüke” vagyok

Ha valaki tüke, (őspécsi, a szerk.) hát én többszörösen is az vagyok, nekem még a szépapám apja is pécsi születésű volt. A sors azonban úgy hozta, hogy már negyven éve világcsavargó lettem és csak a évente kétszer -tavasszal és ősszel- megyek a Mecsekaljára, mert ilyenkor látogatom meg felmenőimet a helyi temetőben. Ezeket az alkalmakat rendszeresen összekötöm -hiába na, a több mint 70,  már majdnem 80- egy-egy orvosi vizsgálattal is. Nem tettem másként a héten sem. Az előre egyeztetett időpontban megjelentem az egészségügyi intézmény betegirányítójának színe előtt és mondtam, hogy kihez jöttem. Ő adatot egyeztetett, amihez elkérte a “kis-szigem”, a Taj-kártyám és a lakcímkártyám.

2/3 OK, de az a fránya 1

Az utóbbi, a lakcímkártya okozott némi gondot, ugyanis néhány napig még nincs bejelentett magyarországi lakcímem. A hölgy úgy nézett rám, mintha egy csúszó-mászó lennék:

“Mit kellene még adnunk a biztonság mellett, gondolom, azért itt vizsgáltatja magát, mert “otthon” más dolga volt!”

Nagyon “pöszén” nézhettem rá, mert magyarázólag hozzátette:

“A nyugdíjunk mellé mi kellene még Ukrajnában?”

Közben be is fejezte az adminisztrációt, odalökte az irataimat és bemondta hol rendel a doktorom. Éppen vettem egy mélyebb levegőt, hogy visszavágjak, de úgy nézett át rajtam, hogy elment a kedvem a vitától, meg aztán már a jó doktor is várt, akihez felajzva érkeztem és szinte minden engem az utóbbi 10 – 20 évben ért sérelmet ráöntöttem. Ő végig hallgatott és csak ennyit mondott:

“Ne törődjön vele, túl van hajszolva.”

A válasz csak ma, amiközben az új köztársaságielnök-asszony beszédét hallgattam, aki olykor-olykor bizony alaposan a saját hatása alá került, a magyarok menekültválság alatti viselkedését dicsérve, jutott eszembe:

“De ennyire?”

Kapcsolódó

 

 

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.