Connect with us

Kerítésen innen

Ukrán nyugdíj újratöltve! 2016-ban 13.400.000.000 forintot fizettünk ki a magyarországi nyugdíjasok pénzéből

nyugdíjas
Megosztás

Rétvéri Bence EMMI államtitkár röviden elintézte az ukrán nyugdíj – ügyében hozzá érkező kérdések megválaszolását. Ahogy manapság szokás „elmútnyolcévezett” – ami mára az ő regnálásukat jelenti, úgyhogy szóhasználatot kellene váltani! – komcsizott és lényegében azt mondta, hogy: ha nem tetszik, be lehet kapni!

Emberek! a Ti pénzeteket szórják!

Korózs Lajos közösségi oldalán hozta nyilvánosságra csörtéjét a kereszténydemokraták – tudják, a lekvárkedvelők – prominensével:

UKRÁN NYUGDÍJ ÚJRATÖLTVE!

Megkérdeztem az EMMI minisztert az un. ukrán nyugdíj ügyében. Többek között, ezt firtattam:

  • 1. 2010 óta – évenkénti bontásban – mennyi nyugdíjmegállapító határozat született a fenti egyezmény alkalmazásával?
  • 2. Pontosan mennyi nyugdíjat fizetett ki a magyar állam az egyezmény alapján 2010 óta, az egyes években?
  • 3. Milyen lépések történtek az utóbbi években egy új, arányos teherviselés elvére épülő kétoldalú szociális biztonsági egyezmény kialakítása érdekében?
  • 4. Mi az oka annak, hogy nincsen „akarategység” a felek között?

Indokolásként megírtam:

Robbanásszerűen megnőtt az egyébként pusztuló falvak népessége az ukrán határnál, ennek oka feltehetően az, hogy egy, a hatvanas években született korábbi magyar-szovjet egyezmény alapján, a mai napig nyugellátásra jogosultak a magyar államtól, ha állandó lakóhelyük Magyarország területén van. Már többször rákérdeztünk ezzel kapcsolatosan a tárcánál, hogy mit tesznek a visszaélésszerű joggyakorlás megakadályozására.

Elismerték, hogy voltak ilyen esetek, amelyeket különböző ellenőrzések során találtak. Tukacs István képviselő társamnak a közelmúltban ezt válaszolta Rétvári úr:

„Az a magyar kormánynak is a szándéka, hogy újratárgyalja ezt az egyezményt, csak a folyamatosan változó ukrajnai politikai viszonyok közepette nyilván ez nehéz. Ehhez az ukrán fél partnersége is kell, hogy közös akarategységgel tudjuk ez t megváltoztatni”.

Miután fél oldalon keresztül mocskolódott Rétvári érdemben ezt válaszolta:

„Az egyezményre vonatkozóan pedig csak megerősíteni tudom az Ön által is hivatkozott korábbi válaszomat, miszerint a Kormány törekszik arra, hogy az Ön jogelőd pártjának diktatúrája idején született egyezményt egy modern, a nemzetközi jog szabályainak megfelelő egyezménnyel váltsa fel”.

Csak megjegyzem, hogy az új egyezmény teljes dokumentációja a birtokomban van s azt aláírásra ott hagytuk Navracsics miniszter úr asztalán a 2010-es kormányváltáskor.

Érti ugye mindenki! Azt hogy kinek, mikor, mennyit adott az Orbán kormány, arra egy szót nem válaszolt! Persze, azt tudjuk, hogy tavalyelőtt (2016-ban) is 13400000000 forintot fizettünk ki a magyarországi nyugdíjasok pénzéből s ez az összeg csak növekedhetett azóta! 
Az államtitkári válasz és mentalitás felháborító!”

300 ezer forintos nyugdíj és magyar állampolgárság az ukránoknak, ha a Fideszre szavaznak

„Eltapsolták” hárommillió magánnyugdíj-pénztári tag vagyonát.

 

Szerző

9 hozzászólás

9 Comments

  1. Peter

    2018.01.23 11:31 at 11:31

    Rohadt szemetek és akkor magyarok milliói nyomorognak köztük gyermekek.

  2. Miklósné Kiss

    2018.01.23 14:00 at 14:00

    Nem tudom igaz-e, azt hallottam, hogy az interneten meg lehetett találni egy ideig azt az okmányt, ami azt igazolja, hogy 2014-ben meg lett újítva az 1962-ben kötött nyugdíj megállapodás az ukránokkal. Rövid ideig volt fenn,majd eltünt. Ismétlem , nem tudom igaz-e , de annyit talán megérne, hogy illetékesek utánanézzenek.

  3. latyapatya

    2018.01.23 20:33 at 20:33

    Ezt a süket ellenzéket, a DK-val együtt! Mért nem azt mutatja ki, hogy pl van 500 ezer magyarországi magyar nyugger, akinek ha leosztanák, akkor 26.000-rel lett volna több a nyugdíja?! Átlagban! Hát mégha a 150.000-nél magasabb nyuggereket kihagynák a szórásból!
    Ellenzéki pártok! Ésszel kell kampányolni!

  4. Róth János

    2018.01.25 13:16 at 13:16

    Hát, eszed az neked sincs, komám….

  5. latyapatya

    2018.01.25 17:15 at 17:15

    Má mé?

  6. Por Öcsi

    2018.02.04 14:34 at 14:34

    LE A FIDESSZEL EGÉSZEN A POKOLIG !!

  7. Por Öcsi

    2018.02.04 14:45 at 14:45

    A k, anyádat a nyuggerezéssel, te mocsfok orsós cigány f,szópó !!! TE MIT TESZEL ELLENE !!??? Ne a pofáddal harcolj !!

  8. Ervin Istvánné Hajdú

    2018.02.04 14:53 at 14:53

    A gyerek is csak addig játszik a tűzzel amíg hagyjuk neki.Oda kéne figyelni és a seggbe rúgni azt a kormányt, politikust, aki nem bír magával. Nem lopni választottuk, hanem szolgálni.

  9. latyapatya

    2018.02.04 17:55 at 17:55

    Én 76 évesen igazi nyugger vagyok. Ahogy olvaslak, te meg egy bunkó. Még ha ilyen stílusban is, de mondd már meg, hogy mit kellene tennem?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük