Connect with us

Blogbazár

Konok Péter: Undorodom Bayer Zsolttól…

undor
Megosztás

Undorodom Bayer Zsolttól. Nem is elsősorban azért, mert aljas, náci faszkalap. Hiszen valójában ő egy bérelhető aljas faszkalap, aki akkor náci, ha arra van megrendelés. Volt ő sztálinista is, mikor arra volt fizetőképes kereslet, meg liberális is, mikor kedvezőek voltak a szabadpiaci viszonyok.

Lehet bármi – Bayer Zsolt egy szolgáltatás.

Ugyanakkor baromságnak, sőt kontraproduktívnak tartom az olyan mémeket, mint amilyen egyre-másra jön most velem szembe a Facebookon, Bayer Zsolt képével (ami, köztünk legyen szólva, nem szép látvány), és olyan szöveggel, amit Bayer így nem mondott (aki nem Orbánra szavaz, nem magyar, nem ember, sejthalmaz, stb. stb.). Tulajdonképpen mondhatott volna ilyesmit, bizonyos stíluselemek stimmelnek is, de Bayer – aki azért nem véletlenül keresett, jól fizetett bértollnok – ennél kimunkáltabb frazeológiát és szövegszerkezeteket használ. Ez láthatóan (és igazolhatóan) nem Bayer szövege, hanem olyasvalakié, aki Bayer stílusában akart írni, és ezt Bayer nevével hitelesíteni.

Jellemző amúgy, hogy a mindenféle „ellenzéki” oldalakon osztott mém szépen visszakövethető az eredetihez: egy vérfideszes néni alkotta meg, hogy saját vérfideszes „gondolatait” népszerűsítse.

Bayer ócska, piti, bér-antiszemita és bér-rasszista

Hogy mi ezzel a baj?

Egyrészt: én alapvetően leszarom Bayert, de nem szarhatom le Bayer személyiségi jogait. Nem Bayer miatt, dehogy! Magam miatt, magunk miatt. Mert ezek a jogok általánosak kell hogy legyenek, és éppen úgy vonatkozniuk kell(ene) a legmagasztosabb, cizellált filantrópokra, mint az ilyen legalja bérszájakra. Különben nincs értelmük. Márpedig ha valakinek olyan szöveget tulajdonítanak (nem ironikusan), amit nem mondott, az pont olyan, mintha szöveget lopnának tőle. És ha Bayertől szabad, akkor mindenkitől szabad.

Másrészt: a tévinformációk, álhírek, fake propagandák terjesztésével (tűnjön az akármilyen hasznosnak is a pillanatnyi érdekek szempontjából) éppen hogy távolabb kerülünk attól, amit el akarunk érni (vagy legalábbis attól, amit én el akarok érni): egy normális, értelmezhető, beszélhető, diskurzív közélettől. A hatalom célja pedig éppen az, hogy ezt lehetetlenné tegye.

Mert ha csak hazugságok és ferdítések csapnak össze, akkor az egésznek semmi értelme. Ez nem tisztességesség, lovagiasság, nincs benne semmi moralizálás. Egyszerű pragmatizmus. A hazugság logikájából csak a hazug hatalom profitálhat. És két hazugság harcában mindig a valóság lesz a vesztes. Ne válasszunk magunknak csörtéinkhez önként rozsdás, csorba kardot, amivel leginkább magunkat tudjuk csak megsebezni.

Lendvai Ildikó: Bayer megkésett dührohama

Bayer Zsolték hétmérföldes csizmája – Országjárásba kezd az ECHO Sajtóklub – Nem bízzák a véletlenre

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. péter Pacsker

    2018.02.25 08:37 at 08:37

    tudod Péter, van, aki tud írni és van, aki nem ..
    van, akinek van stílusa, van, akinek nincs …
    van, akinek van világképe, van, akinek nincs
    te az utóbbi vagy,
    csak dühöt, utálatot és trágár szavakat tudsz kipréselni magadból … ez meg igencsak kevés

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük