Connect with us

Ez a nap

Uniós vezetők: valószínű, hogy Oroszország a felelős az angliai mérgezésért

Donald Tusk - Brexit, patthelyzet
Megosztás

Az európai uniós állam- és kormányfők szerint „nagyon valószínű”, hogy Oroszország a felelős Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezéséért – írták az uniós vezetők csütörtökön kezdődött brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozatban.

Az uniós vezetők által egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozat szerint az „egyetlen ésszerű magyarázat”, hogy az orosz vezetés áll az idegméreggel elkövetett, március 4-i merénylet mögött – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Twitteren.

A találkozó résztvevői a „lehető leghatározottabban elítélték” a támadást, valamint feltétel nélküli szolidaritásukról biztosították az Egyesült Királyságot a közös európai biztonságot érintő „súlyos fenyegetéssel” szemben.

Hangsúlyozták: a vegyi fegyverek használata minden körülmények között teljességgel elfogadhatatlan és komoly biztonsági fenyegetést jelent.

Mint a zárónyilatkozatban írták, az Európai Uniónak a NATO-val együttműködésben meg kell erősítenie felkészültségét a „vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris kockázatokkal”, illetve az úgynevezett hibrid fenyegetésekkel szemben.

Az elfogadott szöveg szakértők szerint jóval „keményebb”, mint az európai uniós külügyminiszterek által hétfőn elfogadott álláspont, amelyben az állt, hogy az EU „rendkívül komolyan veszi a brit kormány értékelését, miszerint valószínűleg Oroszország felelős a történtekért”.

A Politico brüsszeli hírportál értesülései szerint az állam- és kormányfők abban is megegyeztek, hogy egyfajta jelképes gesztusként hazarendelik konzultációra az uniós nagykövetet Moszkvából. Sajtóhírek szerint emellett az EU több tagországa is fontolgatja orosz diplomaták kiutasítását a történtek miatt.

Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, és tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Az Egyesült Királyság álláspontja szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország a felelős. A moszkvai vezetés ezt visszautasította. Az ügy egyre inkább elmérgesedett, mígnem a vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát.

Elítélték Ankara törvénytelen akcióit Ciprus és a görög katonák ellen

Az Európai Unió határozottan elítéli Törökországot, amiért a török hatóságok „jogtalanul őrizetbe vettek” két görög katonát, valamint Ankara azon fenyegetőzése miatt, hogy megakadályozzák a ciprusi földgáz- és olajkitermelést – közölték az uniós vezetők a csütörtökön kezdődött brüsszeli kétnapos csúcstalálkozójukon elfogadott zárónyilatkozatban.

Mint írták: a 28 uniós tagország vezetőjét tömörítő Európai Tanács határozottan kiáll a tagállamok közé tartozó Ciprus és Görögország mellett.

Az állam-, illetve kormányfők felszólították az EU-tagjelölt Törökországot, hogy hagyjon fel törvénybe ütköző akcióival, és a nemzetközi joggal összhangban tartsa tiszteletben Ciprus szuverén jogait a területén található természeti erőforrások feltárására és kiaknázására. Továbbá arra szólították fel Ankarát, hogy hozza rendbe Ciprussal ápolt jószomszédi kapcsolatait, és normalizálja a kapcsolatokat valamennyi uniós tagállammal. A vezetők továbbá súlyos aggodalmukat fejezték ki az uniós állampolgárok elleni „folyamatos megtorló akciókkal” kapcsolatban is, sürgetve Ankarát, hogy a kérdéses ügyeket az érintett EU-tagállamokkal folytatott párbeszéd útján rendezze.

Az elmúlt hetekben a török hadihajók feltartóztattak egy fúrótornyot szállító olasz kutatóhajót, amely Ciprus felségvizein tervezett felméréseket végezni esetleges gázfeltárás céljából.

Két görög katona március elején lépte át a görög-török határt, állításuk szerint véletlenül, miközben feltételezett migránsoknak a hóban hagyott lábnyomait követték. Törökország a múlt héten kémkedésért vádat emelt ellenük.

Az uniós vezetők zárónyilatkozatukban aláhúzták azt is, hogy várakozással tekintenek az EU és a Nyugat-Balkán május közepére, Szófiában tervezett csúcstalálkozója elé. A tanácskozás várhatóan a térség európai perspektívájának újbóli megerősítését, konkrét kezdeményezések elindítását, valamint a régió kapcsolatainak javítását szolgálja majd – írták.

Merkel: további intézkedések is elképzelhetőek az angliai mérgezés ügyében

Az uniós vezetők várják a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértőinek vizsgálati eredményeit Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésével kapcsolatban és az elítélő szavak mellett további intézkedések meghozatalára is sor kerülhet – közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozója első ülésnapját követően péntek hajnalban.

Merkel elmondta, a megbeszélések folyamán az Európai Unió teljes egységet mutatott az angliai mérgezés ügyében hozott döntésével, amely szerint nincs más ésszerű magyarázat, „nagyon valószínű”, hogy Oroszország a felelős az idegméreggel elkövetett támadásért – közölte.

A német kancellár beszámolt arról is, hogy az uniós vezetők megerősítést vártak Donald Trump amerikai elnök részéről arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió valóban mentességet kap az Egyesült Államokba importált acélra és alumíniumra kivetett vámok megfizetésére.

Az unió készen áll a tárgyalások folytatására, ugyanis úgy gondolja, hogy a védővám bevezetése nem indokolt. Ha azonban erre mégis sor kerülne, arra az EU ellenintézkedésekkel válaszol – húzta alá Merkel. Az uniós vezetők jó transzatlanti kapcsolatokra törekednek, de reagálni fognak, ha úgy látják, hogy valamely ország megsérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat – tette hozzá.

Mark Rutte holland miniszterelnök az éjszakába nyúló munkavacsora után távozásakor megerősítette: az uniós állam- és kormányfők az angliai Salisburyben idegméreggel elkövetett merényletkísérlet ügyében abban is megállapodtak, hogy „egyfajta jelképes gesztusként” hazarendelik konzultációra az uniós nagykövetet Moszkvából. Sajtóhírek szerint emellett az EU több tagországa is fontolgatja orosz diplomaták kiutasítását, illetve saját diplomaták hazahívását a történtek miatt.

Theresa May megköszönte a támogatást

Theresa May brit miniszterelnök távozásakor megköszönte az uniós tagországok támogatását és egységét a Salisburyben elkövetett bűncselekmény ügyében. Örömét fejezte ki, hogy az Európai Tanács egyetértett az Egyesült Királyság kormányának értékelésével, amely szerint nagyon valószínű, hogy Oroszország tehető felelőssé az idegméreg használatáért.

Oroszország fenyegetése nem ismer határokat, ami veszélyt jelent az európai értékekre nézve. Helyénvaló, hogy az uniós tagországok egységet mutatva lépjenek fel a közös értékek megőrzése érdekében – tette hozzá a brit kormányfő.

A huszonhetek elfogadták tárgyalási irányelveiket a jövőbeli EU-brit kapcsolatokról

Elfogadták az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatrendszerére vonatkozó tárgyalási irányelveiket pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

A huszonhetek döntéséről Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke számolt be a Twitteren, az irányelveket tartalmazó dokumentumot azonban egyelőre nem tették közzé.

A bennmaradó országok állam- és kormányfői péntek délelőtt szűk körben, immáron brit kollégájuk nélkül tárgyalnak a Brexit folyamatának állásáról.

 Uniós vezetők: mentességet kell kapnia az EU-nak az amerikai importvámok alól

Állandó mentességet kellene kapnia az Európai Uniónak az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámok hatálya alól – írták az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozatban, miután az Egyesült Államok kormányzata bejelentette, egyelőre mentesítik az EU országait a vámok alól.

A dokumentum aláírói mindenekelőtt sajnálatukat fejezték ki az amerikai importvámok miatt, és leszögezték, az intézkedés nem igazolható nemzetbiztonsági okokkal.

Az uniós vezetők határozott támogatásukról biztosították az Európai Bizottságot, kiemelve, hogy az EU fenntartja a jogot, hogy szükség esetén „arányos és megfelelő” válaszintézkedéseket hozzon, összhangban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival.

Mint közölték: a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett lépés nem nyújt megfelelő orvoslatot a globális túlkapacitás valós problémájára.

„Az erős transzatlanti kapcsolat a sarokköve mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió biztonságának” – hangsúlyozták a közös nyilatkozatban.

„Örülök a bejelentésnek, miszerint ideiglenesen kivonják az EU-t az intézkedések alól. Azon fogunk ma dolgozni, hogy miként lehetne állandó mentességet elérni” – közölte Theresa May brit miniszterelnök a reggeli ülés előtt.

Charles Michel belga kormányfő pedig úgy vélekedett, ezen lépés „olyan benyomást kelt, mintha az Egyesült Államok elnöke úgy akarna tárgyalni az Európai Unióval, hogy közben pisztolyt szorít a fejünkhöz”.

Pierre Moscovici uniós gazdasági és pénzügyi biztos leszögezte: az ördög a részletekben rejlik, az EU-nak fel kell készülnie minden eshetőségre.

A zárónyilatkozatban egyebek mellett arra is kitértek, hogy „a közösségi oldalaknak és a digitális platformoknak biztosítaniuk kell az átláthatóságot, illetve az állampolgárok magánéletének és személyes adatainak teljes körű védelmét”.

„Az európai uniós és a nemzeti szabályozást tiszteletben kell tartani” – írták a Facebook körül a napokban kirobbant botrányra utalva. Mint kiderült, a közösségi oldal adatbázisát üzleti, és főként politikai kampányok céljaira használták az emberek hozzájárulása nélkül.

Orbán: időt nyertünk

Magyarország időt nyert, az EU-csúcson elnapolták a kötelező kvóták ügyét – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán péntek reggel közzétett videóban.

A kormányfő az éjjel készült felvételen elmondta, hogy súlyos és nehéz kérdésekkel foglalkoztak a miniszterelnökök és a tanácskozás elején napirendre kerültek a Magyarország számára legfontosabb kérdések, a migráció és a bevándorlás.

„Világossá tettem, hogy nem tudunk elfogadni semmilyen javaslatot a kötelező kvótára nézve” – fogalmazott.

Hozzátette: „Magyarország ezt elutasítja, és amíg én vagyok a miniszterelnök, esélye sincsen erre vonatkozó megállapodásnak”.

Orbán Viktor közölte, elnapolták az ügyet, „ma időt nyertünk”.

A kormányfő szerint a döntő ütközet júniusban lesz. „Akkor kell majd legénynek állni a gáton” – mondta.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Orbán „rebellis-kuruckodni” indult Brüsszelbe, de hoppon maradt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük