Connect with us

Kerítésen túl

Az uniós támogatások a brüsszeli „szabadságharc” során fideszes zsebekbe vándorolnak

Megosztás

Azonnali és teljes felülvizsgálat megindítását kezdeményeztem az uniós pályázati források magyarországi rendszerével kapcsolatban. Erről a mai napon hivatalos levélben tájékoztattam Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét és Corina Crețut, a regionális fejlesztésekért felelős uniós biztost – írja Ujhelyi István, szocialista uniós képviselő.

Felmerülhet a további kifizetések felfüggesztése is

Azok után, hogy az OLAF hivatalos vizsgálata az Elios-ügyben bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúját állapította meg, amelyben az állami elosztórendszer vezetői is érintettek, és az ügy szálai egészen Orbán Viktor miniszterelnökig nyúlnak, kizárólag egy átfogó vizsgálat tárhatja fel az uniós források törvénytelen felhasználásának ehhez hasonló eseteit és adhat garanciát a további törvénytelenségek megakadályozására. Nem kizárt, hogy a korábban történt visszaélések teljes feltárása és a még vélhetően folyamatban lévő csalások miatt felmerülhet a további kifizetések felfüggesztése is.

Súlyos visszaélések történtek

Ez utóbbi nem lenne példa nélküli. Az Orbán-kormány által átalakított és centralizált pályázati rendszer kapcsán már korábban is komoly aggályok merültek fel. Az Európai Bizottság több alkalommal is átmenetileg befagyasztotta a hazánknak járó kifizetéseket a vélt visszásságok miatt. Most tudható, hogy nemcsak az Elios közvilágítási pályázatai kapcsán, de a több mint ezermilliárd forintnyi forrást szétosztó Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) is súlyos visszaélések történtek, illetve történhettek.

Bejelentésem nyomán az európai intézmények is vizsgálják a TOP-pénzek egyértelműen politikai és nem szakmai vagy rászorultsági alapon kiosztott forrásainak útját. Tudható, hogy többek között Heves, Békés, Bács-Kiskun, Nógrád, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Tolna megyében is konkrét esetek alapozzák meg a gyanút. A helyi Fidesz-vezetők az uniós előírásokkal és a hatályos törvényekkel szemben, saját potentátjaiknak osztották szét az európai közpénzeket.

Lázár János is elismerte: „politikai megegyezés” alapján osztották szét a pénzeket a megyei önkormányzatok

Árulkodó bizonyítékot maga az uniós pénzekért felelős miniszter, Lázár János is szolgáltatott, amikor nyilvánosan elismerte: azért nyertek teljesen egyforma pályázatokkal bizonyos fideszes települések, mert „politikai megegyezés” alapján osztották szét a pénzeket a megyei önkormányzatok, a formális pályázatok pedig csak a „megegyezések dokumentálásai”.

A magyar településeknek, a magyar embereknek járó uniós támogatások a nagy brüsszeli „szabadságharc” során tehát bizonyíthatóan fideszes zsebekbe vándorolnak. Így sokkal jobban érthető, hogy az Orbán-kormány miért igyekezett minden fillért még a választások előtt lekötni a 2020-ig járó támogatási keretből.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. latyapatya

    2018.02.09 17:51 at 17:51

    Újhelyi Úr! Nagyra tartom a lépéseit. Az önmagában is gazemberség, hogy maffiás módszerekkel dolgozik a kormány, a túlszámlázások módszerével lopják el a pénzt, de a legnagyobb problémánk mégis csak az, hogy a FELZÁRKÓZÁS helyett a lemaradásunk növekedhetett csak. Közben más országok tovább fejlődtek. Az pedig, hogy pénzt kaptunk a felzárkózásra és az nem következett be, mert a fidesz felső rétege elvonta a pénz nagyobbik részét, az kifejezetten hazaárulás. Ilyesmiket az afrikai országok vezetői tettek eddig. De Önnek mint EU-s parlamenti képviselőnek dolga, hogy arra hívja fel az EU figyelmét, hogy a FELZÁRKÓZÁS nem történt meg, ezért az EU ne csak, vagy egyáltalán ne a visszaéléseket vizsgálja, hanem a felzárkózás mikéntjét, a gazdaság fejlesztését. Ez nem lehet hazárulás, hanem a folyamat megállítása, és ha lehet a helyes irányba fordítása. Mert fejlődnünk kéne!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük