Voks 2022
Frissítve! Uniós támogatások – politikai szempontok helyett, programok alapján
A novemberben hivatalba lépő, új összetételű Európai Bizottság növelni kívánja a települések által közvetlenül elérhető forrásokat, amelyeket nem politikai alapon, hanem programok alapján fognak szétosztani – számolt be csütörtöki brüsszeli találkozóiról Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt.
Küzdelem az éghajlatváltozás ellen
Karácsony elmondta, hogy többek között Frans Timmermansszal, a brüsszeli testület klímavédelemért felelős leendő alelnökével is tárgyalt, akit biztosított arról, hogy Budapest a helyhatósági választás után az eddiginél jobban ki fogja venni a részét az éghajlatváltozás elleni küzdelemből.
Hangsúlyozta, hogy a magyar fővárosnak magabiztosabb célokat kellene kitűznie, fejlesztenie kellene a tiszta energiaforrásokat, azonban jelenleg – véleménye szerint – valójában az ellenkező irányban sodródik.
Az önkormányzati szint sokszor jobb partner, mint a kormányzati
Karácsony Gergely megjegyezte, az elmúlt öt évben Zugló nagy erőfeszítéseket tett a közvetlenül pályázható közösségi források kihasználása érdekében. Jelenleg kilenc ilyen projekt zajlik a kerületben, ám -ezeket a lehetőségeket jelentős mértékben bővíteni kellene. Már csak a szubszidiaritás elve miatt is, minthogy az önkormányzati szint sok területen jobb partner, mint a kormányzati.
Beszélt emellett a lakhatási válság megoldásának fontosságáról is. Mint mondta, Budapesten különösen súlyos probléma az ingatlanárak emelkedése, ezért bérlakás-építési programra van szükség, ami egyúttal a gazdaság számára is előnyös lenne. Hozzátette, ezzel párhuzamosan az energiahatékonyságot is javítani kellene, egyrészt a kibocsátás-csökkentés, másrészt a fűtésszámlák leszorítása érdekében.
Ha keressük a kapcsolatot, sok ajtó megnyílik
Karácsony Gergely találkozott a munkahelyteremtésért felelős uniós biztosnak jelölt Nicolas Schmittel, valamint Karl-Heinz Lambertz-szel, a Régiók Bizottságának elnökével, Szergej Sztanisevvel, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnökével, Iratxe García Pérezzel, a szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) frakció vezetőjével, illetve az Eurocities nevű szervezet főtitkárával.
A Párbeszéd politikusa úgy vélekedett, hogy látogatásának egyik tanulsága, hogy ha az ember keresi a kapcsolatot a döntéshozókkal, akkor fontos ajtók megnyílnak, csak kopogtatni kell. Végezetül hozzátette, az európai értékeket jobban hangsúlyozó városvezetést kívánna megvalósítani Budapesten.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’