Connect with us

Sport

Csaknem ezren ünnepelték a magyar jégkorong-válogatottat

Megosztás

Csaknem ezer szurkoló ünnepelte a magyar jégkorong-válogatottat azt követően, hogy csütörtök este 3-2-re legyőzte a lengyel csapatot a budapesti divízió I/A-s világbajnokság negyedik fordulójában, s ezzel fontos lépést tett a bennmaradás felé, s még a feljutásra is maradt esélye.

A Papp László Budapest Sportaréna melletti szurkolói faluban csaknem ezer szurkoló várta a nemzeti együttest a hideg és a szitáló eső, valamint a késői időpont ellenére is. A csapat – akárcsak hétfőn, az olaszok felett aratott diadal után – azért tudott a drukkerekkel együtt ünnepelni, mert a következő nap pihenőnap számára.A csapat tagjai közül többen, így Erdély Csanád, Galló Vilmos, az egyaránt betaláló Sebők Balázs, Benk András és Hári János, a kapus Vay Ádám, a csapatkapitány Vas János, vagy a könyökproblémák miatt ezúttal hiányzó Sofron István is külön ünneplést kapott a lelkes drukkerektől.

Erdély elárulta a szurkolóknak, hogy nem ért bele Hári győztes gólt eredményező lövésébe, míg utóbbi viccesen azt mondta, azért igyekeztek nagyon a harmadik harmad elején a gólszerzéssel – mindössze harminc másodperc telt el a játékrészből -, hogy ne csupán az ellenfél, hanem a büfében sorban állók is lemaradjanak róla.

Sofron pedig arról beszélt, a lengyelek elleni mérkőzést azért hagyta ki, hogy a gyulladás lejjebb menjen, s ezáltal legyen esélye játszani a torna záró találkozóján.

A rövid ünnepség végén a szurkolók és a csapat közösen elénekelték a mérkőzéseken is sokszor elhangzó „Érik a szőlő” kezdetű népdalt, majd „Aki ugrál, büszke magyar” és „Ria, ria, Hungária!” rigmusokkal búcsúztak kedvenceiktől a drukkerek.

Már csak a szombati zárónapon lép jégre a britek ellen Jarmo Tolvanen szövetésig kapitány együttese, amely ezt követően szintén ellátogat majd a szurkolói faluba.

Divízió I/A jégkorong-világbajnokság, 4. forduló:

Magyarország-Lengyelország 3-2 (2-0, 0-2, 1-0)
Gól: Sebők (2.), Benk (9.), Hári (41.), illetve Komorski (26.), Chmielewski (33.)

Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont/3 mérkőzés (9-4), 2. Olaszország 6/3 (8-4), 3. Nagy-Britannia 6/3 (9-10), 4. Magyarország 6/4 (7-11), 5. Szlovénia 3/3 (7-8), 6. Lengyelország 3/4 (10-13)

Andrew Sarauer (j) és a lengyel Aron Chmielewski a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság Lengyelország – Magyarország mérkőzésén a Papp László Budapest Sportarénában. MTI Fotó: Kovács Tamás

A mérkőzés magyar emberelőnnyel és góllal indult

Sebők Balázs saját kipattanójára robbant jó ütemben a lengyel kapu elé, s 64 másodperc elteltével vezetést szerzett az olaszok és szlovének ellen is betaláló csatár. Újabb – ezúttal kihasználatlan – hazai fór következett, azonban kicsivel később egyenlő létszámnál újra betalált az agilisen játszó magyar válogatott: a kapus Przemyslaw Odrobnyról, Benk András pedig éles szögből a hálóba lőtt. Ezt megelőzően is a magyarok akarata dominált, 15 lövésükkel szemben a lengyelek 7 alkalommal találták el Vay kapuját.

A második húsz perc elején a lengyelek előtt adódott néhány kisebb lehetőség, ám nagyot védenie a lengyel hálóőrnek kellett Sebők helyzeténél, majd Kóger Dániel lövése kerülte el centikkel a kaput. A 26. percben szépítettek az ebben az időszakban magukra találó, aktívabban játszó lengyelek: Filip Komorski kotorta be a Vayról elé pattanó korongot. A mérkőzés felénél újra nagyobb hangerőre kapcsolt a 7370 néző, ez azonban nem zavarta meg Aron Chmielewskit, aki egy szép egyéni akciót követően egyenlített. A harmad végéhez közeledve Nagy Krisztián kiállítása nyomán került fórba a lengyel csapat, a két perc legnagyobb lehetősége Galló Vilmos előtt adódott, a lengyelek csak az utolsó fél percére tudtak felállni a remekül védekező magyarok kapuja elé.

A döntés így a záró felvonásra maradt, s fél perc elteltével újra vezetett a magyar válogatott: Hári János jobbról húzta kapu felé a korongot, amely egy védő korcsolyájáról irányt változtatva a hálóba vágódott. A Pozsgai Tamás kiállítása miatti emberelőnyt nem tudták kihasználni a lengyelek, ezt követően hasonló szituációban veszélyesebben, de szintén lőtt gól nélkül zártak a magyarok. Négy a négy ellen sem változott az állás az utolsó tíz percre fordulva, az utolsó öt percet elérve pedig lengyel időkérést követően újabb hátrányt védekezett ki sikeresen a házigazda. A hajrában kapuslehozatal miatt létszámfölényben támadó lengyelek ellen is megőrizte előnyét a magyar csapat, s ezzel fontos három pontot szerzett.

Magosi Bálint (j) és Damian Kapica küzd a korongért. MTI Fotó: Kovács Tamás

Tolvanen: sokat jelentett a jó kezdés

„Végre jól kezdtünk, ez nagyon sokat jelentett még úgy is, hogy a lengyelek a második harmadban egyenlítettek. Örülök, hogy a szerencsefaktor, ami döntött, most mellettünk állt” – értékelt a finn szövetségi kapitány. Kitért rá, nem tudja pontosan, milyen esélyeik vannak a feljutást jelentő legjobb két hely valamelyikének elérésére. A találkozót könyöksérülése miatt kihagyó Sofron Istvánról elmondta, ötven százalékos esély van, hogy szombaton pályára léphet, sok múlik az előttük álló 24 órán, hogy a gyulladás mennyire múlik majd.

A fontos gólt szerző, eddig kevesebb lehetőséget kapó Benk András kapcsán úgy fogalmazott, mindenki tudta, hogy rendkívül keményen dolgozik, a gólon túl az egész teljesítményével rendkívül elégedett volt. A szlovénok elleni vereség után eltervezett egyszerűbb játékról úgy vélekedett, ez azért nem valósult meg a mérkőzés egészében.

„Amikor a támadásban ment, akkor jól mentek a korongkihozatalok, az könnyítette a védekezést. A második harmadban, mikor a lengyelek lassították a játékot, akkor nem ment annyira” – fejtette ki Tolvanen.

Kiemelte, büszke, hogy a harmadik harmadra sikerült összeszedni a játékosok figyelmét, de tudja, hogy ebben kell még fejlődni.

A szombati zárómérkőzésről elmondta, tisztelni fogják a brit csapatot, amelynek remek vb-s teljesítménye nem lepte meg.

„A klubcsapataik jól teljesítenek, ez a válogatottnál is tetten érhető” – mondta Jarmo Tolvanen.

Ted Nolan, a lengyelek mestere a találkozót egy ökölvívó összecsapáshoz hasonlította.
„Az első menet a magyaroké volt, a második a miénk, a harmadikban pedig bármi megtörténhetett” – értékelt Ted Nolan. – „Az elején olyan szinten játszottak a magyarok, amit mi nem tudtunk hozni.”

Kitért rá, a győztes gólhoz kellett némi szerencse, de ez csak annak adatik meg, aki keményen megdolgozik érte. Előre tekintve úgy fogalmazott, nagyon nehéz összecsapásra számít a kazahok ellen a szombati zárófordulóban.

„Az egygólos győzelmek nagyon nehezek, a végén 19 percen át védekeznünk kellett, odafigyelni, hogy ne kapjunk még egyet” – felelte Erdély Csanád az MTI kérdésére. Hangsúlyozta, erre az összecsapásra ki tudták javítani a szlovénok ellen elkövetett hibákat.

„Bár csak kettő-kettő volt, a lélektani előny mégis náluk volt. De a harmadik harmad előtt az edzői stáb és mi, játékosok is felül tudtunk ezen kerekedni. Olyan motiváció volt bennünk, hogy ezen a mai napon nincs olyan, hogy mi ne hozzuk haza a három pontot, szerencsére így is lett.”

„Amivel problémánk volt az előző meccsen, a kezdés, az most nagyon megvolt, nagyon jól kezdtünk ezúttal. Utána volt egy kis visszaesés a második harmadban, amit nyilván nem így terveztünk” – fogalmazott Pozsgai Tamás. Hozzátette, a záró felvonásra visszatértek az eredeti tempóhoz. – „Mindenki érezte, mekkora téttel bír a mérkőzés, ezért lett ilyen szoros a vége. De ismét megmutattuk, hogy együtt igenis képesek vagyunk győzni.”

„Amikor a vesztésre álló csapat lő egy gólt, kicsit erőre kap, most is ez történt” – vélekedett az első gólt szerző Sebők Balázs. – „Nagyon rosszul játszottunk a második harmadban, a felkészülést és a világbajnokságot is belevéve talán a leggyengébb harmadunk volt, de hála Istennek ez most belefért.

„Hozzátette, meg akarják nyerni az utolsó mérkőzést, addig reménykednek a legjobbakban.”

Stipsicz Bence szerint jó mérkőzést játszottak, csak a második játékrész sikerült gyengébbre a tervezettnél.
„Kontrákból hagytuk őket életre kelni, de a harmadik harmadban tudtunk reagálni: rögtön az elején gólt lőttünk, és utána olyan nyomást gyakoroltunk rájuk, hogy nem igazán tudtak támadni.”

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük