Connect with us

Kerítésen innen

Állati-karácsony – Így ünnepeltek a debreceni állatkert lakói és látogatói

Megosztás

A park megnyitása óta, immár 65 éve ünnepeljük együtt a karácsonyt az állatokkal, hiszen ők az év 365 napján figyelmet, gondozást igényelnek. Az 1990-es évek közepe óta kapott rendezvényi keretet ez az alkalom, amikor is látványetetésekkel, különböző programokkal várjuk a látogatóinkat és támogatóinkat – mondta Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója.

Megosztás

A park megnyitása óta, immár 65 éve ünnepeljük együtt a karácsonyt az állatokkal, hiszen ők az év 365 napján figyelmet, gondozást igényelnek. Az 1990-es évek közepe óta kapott rendezvényi keretet ez az alkalom, amikor is látványetetésekkel, különböző programokkal várjuk a látogatóinkat és támogatóinkat – mondta Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója.

Állatok karácsonya

A rendezvény remek alkalmat teremt arra, hogy a gondozók bemutassák a park újításait, fejlesztéseit, továbbá ilyenkor aktívabban is bevonják a látogatókat az állatok gondozásába.

„Nem csak látványetetéseket tartunk, de a vendégeink segíthetnek is ezekben a folyamatokban, ezzel is még nagyobb örömet szerezve az itteni állatoknak, és még több élményt adva a látogatóinknak. A pluszinformációk mellett testközeli élményhez juthatnak nálunk”

– emelte ki az igazgató.

Mindeközben Nyíregyházán….

Szinte teljesen visszaállt a megszokott érdeklődés a Nyíregyházi Állatpark iránt a koronavírus-járvány előtti szintre, hiszen mintegy 550 ezren látogattak el idén oda, közülük csaknem 200 ezer külföldi volt.

Gajdos László, az állatpark igazgatója az MTI-nek adott évértékelő interjújában elmondta, főként szlovák és román vendégek látogattak el a parkba, de Nyugat-Európából is voltak érdeklődők, emellett idén az ukrán gyermekeket és menekülteket ingyen fogadták.

Az állatpark ebben az évben ünnepelte alapításának huszonötödik évfordulóját. A jubileumi évben kétszázötven állat született, ezzel hozzájárulva olyan különleges fajok fennmaradásához, mint a sörényes hangyász, a törpevíziló, az ezüstös szarvascsőrű madár, a sarki farkasok vagy a pumák.

Negyedszer született afrikai elefánt a parkban

és másodszor jött világra utód az egyik leginkább veszélyeztetett faj, az indiai páncélos orrszarvú nyíregyházi tenyészcsaládjánál. Sok új állat érkezett a vadasparkba, többek között gepárd, kínai leopárd, kea és zebracápa.

A nyíregyházi állatkertben ebben az évben négy új vizesblokkot adtak át, elkészült a varacskosdisznó-kifutó és bővült a nagymacska-bemutató. Folytatódott a fogyatékkal élők megsegítését célzó akciójuk, rendeztek nyugdíjas napot és a köztisztviselők számára is szerveztek egy délutánt – tette hozzá az igazgató.

Az európai állatkerti szakma elismeréseként az állatpark zoológiai igazgatóhelyettesét, Papp Endrét választották az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) elnökévé, emellett idén harmadik alkalommal választották meg a Nyíregyházi Állatparkot Európa Legjobb Állatkertjének a félmillió látogatószám alatti kategóriában.

A park dolgozói remélik, hogy tartósan túl tudják szárnyalni ezt a látogatottságot, és

hamarosan megmérettethetik magukat az egymillió látogatót fogadó állatkertek között is, melynek jó alapot biztosíthat az a csaknem 14 milliárd forintos beruházás, melynek végeztével a Föld jeges világát megidéző interaktív állatbemutató jön létre

– mondta Gajdos László.

Az állatkertben idén több mint háromezer gyermek vett részt valamilyen oktatási programban, illetve számos hazai állatfajt gondoztak a mentőközpontban. Az ukrajnai háború miatt két menekült állat véglegesen otthonra talált a Nyíregyházi Állatparkban, sőt Mázli, a nőstényoroszlán és Katja, a nőstény selyemmajom azóta már családot is alapított.

Kapcsolódó

Szerző