Connect with us

Kerítésen innen

Upsz! Újabb milliárdos beruházást adhatott át a magyar népvezér – elkészült az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épülete

orban
Megosztás

E heti betevő örömhír: Orbán Viktor átadta – ő, ki más? – az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületét Piliscsabán. Volt hozzá ideológia is: „más kultúrák megismerése erősíti a saját kultúra iránti elkötelezettséget.” Reményei szerint az intézet éppen ebben fogja tovább segíteni az országot és a kormányt: „megerősödve saját kulturális, keresztény, európai mivoltunkban jó partnerei lehessünk az arab világ országainak”.

Kiről is nevezték el?

Avicenna (Afsóna, 980. augusztus 22. – Hamadán, 1037. június 21.) világhírű perzsa származású polihisztor. Amellett, hogy orvosként, költőként és logikusként tevékenykedett, filozófus és teológus is volt. A középkori muszlim gondolkodás egyik legnagyobb alakja, a modern nyugati orvostudomány megteremtője. Egyike a világ legismertebb és legtiszteltebb orvosainak. Munkássága az iszlám aranykorának egyik csúcspontja. (forrás: wikipedia). Üdítő, hogy végre olyat választott a regnáló, aki nem a harcmezőkön tűnt ki emberfeletti képességeivel!

„nemcsak azt kell kutatni, mi zajlik tőlünk keletre, hanem azt is vizsgálni kell, mi történik tőlünk nyugatra”

A kormányfő úgy fogalmazott: az iszlám kultúra új területeket foglal magának, egyre nagyobb számban telepednek le muszlimok Nyugat-Európa városaiban, méghozzá önálló tömbökben. Így mára az orientalisztika tudományának földrajzi értelemben vett kutatási területe sem határolható egyszerűen körbe: ma már nemcsak azt kell kutatni, mi zajlik tőlünk keletre, hanem azt is vizsgálni kell, mi történik tőlünk nyugatra – mondta, kiemelve az orientalisztika tudományának ebből fakadó stratégiai jellegét.

Orbán Viktor arról is beszélt, Európa politikai illúzióban ringatja magát, amikor azt gondolja, hogy az iszlám világából jött emberekkel együtt nem kapja meg azokat a törvényeket, szokásokat és konfliktusokat is, amelyek e kultúrán belül hosszú évszázadok óta léteznek.

„Az integráció nyugat-európai harcosai ma azt hiszik, hogy aki Franciaországba vagy Németországba vágyik, aki francia és német életszínvonalra vágyik, az miért is ne akarna azonnal francia vagy éppen német lenni. A brüsszeli elit ma ebben a buborékban él”

– fejtette ki. Megjegyezte: a valóság ezzel szemben az, hogy a migránsok azért jönnek, mert francia, német vagy éppen magyar élet színvonalon akarnak élni, de a saját szabályaik szerint.

Vajon fel van-e készülve erre Európa?

Tudja-e garantálni a békés együttélést? – tette fel a kérdéseket, amelyekre – jelezte – Nyugat-Európában még nem találták meg a választ. A magyar álláspont úgy szól – közölte -, hogy a segítséget kell oda vinni, ahol erre szükség van, mert ez a megfelelő és az egyetlen olyan megközelítés, amely senkit sem kényszerít önfeladásra.

„a legnyugatibb keleti nép…”

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyarokat úgy ismerik Európában, mint „a legnyugatibb keleti népet”, ami számos területen érhető tetten, például az iráni és török eredetű szavakban, a konyhaművészetben, a népi motívumokban, az irodalomban és a zenében.

„Mi, magyarok ezer éve azt választottuk, hogy a Nyugathoz akarunk tartozni, de úgy, hogy közben nem feledkezünk meg a keleti származásunkról” – fogalmazott, hozzáfűzve: „büszkék vagyunk rá, ezért kutatjuk és ápoljuk ezeket a gyökereket”.

Kiemelte továbbá, hogy a több mint ezeréves iszlám civilizáció értékes, tiszteletre méltó kulturális és tudományos eredményeket adott a világnak, például a matematikában és az orvostudományban.

Makovecz Imre összes, csak tervezésig jutott jelentős épületét felépíti…. –  készítse a bugyellárisát, Ön fizet

A miniszterelnök megjegyezte:

több mint 15 évet kellett várni arra, hogy a nemzetközi szinten is elismert Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete méltó helyre kerüljön. Az épület Makovecz Imre tervei alapján készült, amivel kapcsolatban ígéretet tett arra, hogy lépésről lépésre Makovecz Imre összes, csak tervezésig jutott jelentős épületét fel fogják építeni.

Beszéde végén hozzátette: régi igazság, hogy más kultúrák megismerése erősíti a saját kultúra iránti elkötelezettséget. Reményei szerint az Avicenna intézet éppen ebben fogja tovább segíteni az országot és a kormányt:

„megerősödve saját kulturális, keresztény, európai mivoltunkban jó partnerei lehessünk az arab világ országainak”.

Maróth Miklós akadémikus, az intézet igazgatója beszédében hangsúlyozta: a magyar orientalisztikában forradalmi változás volt az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének 2002-es megalapítása. Eddigi munkásságával pedig mind mennyiségi, mind minőségi szempontból igazolta az alapító döntésének helyességét – mondta. Kiemelte azt is, hogy az intézet a mai, feszültségekkel telt világban külön feladatának tekinti, hogy az iszlám világáról a sajtóban kialakult negatív képpel szemben bemutassa annak valódi kultúráját, megismertesse kiemelkedő eredményeit.

A 2002-ben létrehozott Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének célja a fiatalok pályára segítésén kívül az arabisztika és iranisztika egyetemi oktatásának támogatása: tankönyvek írása, az itthoni kutatók munkájához szükséges könyvek beszerzése, külföldi kutatók és oktatók meghívása, konferenciák rendezése, az arabisztika és iranisztika magyarországi képviselői közötti szakmai együttműködés elősegítése – olvasható az intézet honlapján.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük