Connect with us

Kiemelt hírek

Uránbánya után atomtemető Pécsnek?

Ha a zaporizzsjai atomerőmű robban, 7 magyar megye atomfelhőben úszna! - Nukleáris katasztrófariadó
Megosztás

A népszava vette észre a Zöld Fiatalok ZÖFI facebook oldal bejegyzését, ezt követően kerestünk rá mi is. A téma annál is inkább fontos, mert Pécs egyszer már megtapasztalta az „atomváros”-lét pozitív és negatív oldalát is.

A múlt

Pécs és a Mecsek-alja egyik legfontosabb és legnagyobb foglalkoztatója a bányászat, és ezen belül is az uránbányászat volt évtizedekig.

A trendforduló után előbb a szén, majd az uránbányászat is megszűnt, több ezer munkanélkülit hagyva maga után. Ekkor lett depressziós övezetté a város és környéke, ami azóta sem tud új virágzásnak indulni.

Itt most ne beszéljünk arról, mennyi szerepe van a város lelakottá, rosszkedvűvé válásában az egymást követő városvezetéseknek. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy volt Pécs életében egy röpke reményteljes időszak, amit Toller László tragikus körülmények között elhunyt polgármester hivatali ideje jelentett. Az őt követők sajnos képtelenek voltak felnőni Toller hagyatékához.

A jelen

Pécs főutcáját, a Király utcát elhagyták a kereskedők, kávézóból, étteremből viszont annál több lett, ezeket alighanem Pécs jobb időszakaira emlékező turisták tartják el leginkább. Persze a városnak is kialakult egy újgazdag rétege, de ők inkább eljárnak szórakozni.

Nem mellesleg -beszéljen bármit is Pécs polgármestere- ez a város még a 2010-es Pécs Európa Kulturális Fővárosa rendvénybe is belebukott és erről csakis és kizárólag a város vezetése tehet.

Azt se felejtsük, hogy -és ezzel rákanyarodunk valódi rámánkra a lopakodó atomtemető rémre- annak idején éppen Pécsről indul, pécsi polgár, nevezetesen Kerényi János vezette azt a tiltakozó mozgalmat, aminek sikerült még a szocializmusban megakadályozni az Ófalura tervezett atomtemető létesítését.

2019 november 6-7-én Pécs atomenergiával kapcsolatos rendezvénynek ad helyet. Rövid kutakodás után kiderült, hogy ez az AtomEco 2019 nevű esemény csak a magyar sajtó számára fehér folt, a szervező partner Roszatom oldalán és egyéb orosz oldalakon régóta publikus. A rendezvény körüli titkolózás önmagában is hírérték, hiszen gondoljunk csak bele, esetünkben épp az orosz sajtó a pozitív ellenpélda- írja a ZÖFI bejegyzésében

A továbbiakban az is kiderül, hogy alighanem még az elképzeltnél is nagyobb lehet a fontossága a titkos konferenciának, hiszen azon -amellett, hogy az pécsi egyetem az egyik szervező, bár kicsit ront a képen, hogy nekik Paks II. kapcsán kötött támogatási szerződés okán komolyan érintettségük és érdekeltségük van  az atomenergia hazai népszerűsítésében, és hozzá a kapcsolódó oktatásfelfejlesztésben- még Orbán Viktor is felszólal az eseményen.

Miért Pécs?

„2019-ben az AtomEco először kerül megrendezésre külföldön, mégpedig Pécsen, Magyarországon, amire jó okunk van. Oroszország és Magyarország nukleáris ipari együttműködése már évtizedek óta tart, a szovjet projekt keretében épült Paksi Atomerőmű az ország energiatermelésének több, mint 40%-át adja. 2014-ben a két fél megállapodást írt alá a létesítmény bővítéséről, amelynek építése idén megkezdődött.”

-olvasható a facebook-csoport által közzétett anyagban.

A fiatalok arra kérnek mindenkit, akinek fontos a jövő, hogy jelentkezzen a konferenciára és ehhez mellékelik a jelentkezési lapot is.

Az atomtemető létesítése mellett lobbizók nyilván kiemelik annak gazdasági előnyeit, munkaerő-felszívás stb. és elhallgatják a veszélyeket, pedig gondoljunk bele, olyan építmény lenne csak biztosságos, amelyik legalább 100 ezer évig védelmezni a környezetet. Bocs a cinikus kérdésért, de hány évesek is civilizációnk legrégebbi épületei? Na ugye!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük