Connect with us

Kerítésen innen

Útra kelne? Akkor nem árt, ha tudja – útlezárások a havazás miatt országszerte

Megosztás

Készüljön országszerte útlezárásokra, ha ma útra kel.

Megosztás

Útlezárások országszerte. A korábbi enyhe idő után tegnap végre beerősített a tél, és az ország nagy részén fehérbe burkolózott a táj. Ez azonban azt is jelenti, hogy a közlekedést is jelentősen befolyásolja a csúszóssá vált útburkolat és a sok helyen nagyobb mennyiségben felhalmozódott hó, szinte várjuk a szokásos mondatot az út kezelőktől: „Felkészültünk a télre”. Kösz, így?

Ezek a problémás szakaszok

Az Útinform  adataira hivatkozva írja a Blikk:  az alábbi útlezárásokról  ír, ezért ebbe az irányba ne induljanak el egyelőre.

A Pilisben a dobogókői parkoló már megtelt és az oda vezető úton is jelentős torlódás alakult ki. Már Pilisszentkereszttől a Két-bükkfa-nyereg útelágazáson át, több kilométer hosszan áll vagy csak éppen araszolgat a kocsisor.

A Mátrában a Kékestetőre vezető bekötőutat már a 24-es főútnál lezárták, fakidőlések veszélye miatt. A lezárt szakaszra csak a megkülönböztető jelzést használó járműveket, illetve az autóbuszokat engedik be.

A Miskolc és Eger közötti út megnyílt az autósok előtt és a közkedvelt Lillafüred is korlátozás nélkül látogatható. Viszont a Lillafüred melletti Hámori tótól nem lehet tovább hajtani, mert a Bánkúti bekötőútig tartó szakaszon továbbra is folyamatosan dolgoznak a munkagépek, és a lezárt szakaszra hatóságilag korlátozzák a behajtási lehetőséget.

Környezeti problémák is nehezítik a közlekedést

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Sajó áradása miatt a Putnokról Sajóvelezdre vezető alsóbbrendű utat lezárták, kerülni Dubicsányon keresztül a 26-os főút felől lehet.

Szintén a Sajó áradása az oka, hogy a 26-os főútról Sajókazára vezető mellékutat is le kellett zárni az 1-es km-nél. Sajókaza település csak Múcsony, illetve Felsőnyárád felől közelíthető meg.

A folyó megemelkedett vízszintje miatt ugyancsak lezárták a Muhi és Köröm közötti összekötőutat, így a komp sem közlekedik.

A Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyén átvezető, Eger-Hollóstető és Miskolc közötti összekötőút szinte teljes szakaszát lezárták a közlekedésre veszélyes fakidőlések miatt. Kerülni rendőri irányítással, terelőutakon keresztül lehet.

A Mátrában fakidőlés veszélye miatt vasárnap 19.00 óráig szintén lezárták a 24-es főútról leágazó kékestetői bekötőtőutat a személyforgalom elől. A lezárt 3 km-es szakaszra csak a megkülönböztető jelzést használó járműveket, illetve az autóbuszokat engedik át.

Zala vármegyében, a Rédics határhoz vezető bekötőutat, várhatóan vasárnap délutánig még zárva tartják a forgalom elől.

HÓ-hahó

Szerző