Connect with us

Kerítésen innen

Üzenete érkezett a mentőktől!

hegyi árpád jutocsa,
Megosztás

Életmentő alkalmazást vezetett be a Mentőszolgálat! Elég egy applikációt telepítenie okostelójára és egyetlen gombnyomással jelezhet!

Az Országos Mentőszolgálat budapesti központjában mutatták be azt az új alkalmazást, mely minden korábbinál gyorsabbá és egyszerűbbé teheti a mentőhívást a bajbajutottak számára. A balesetet szenvedettek, illetve vészhelyzetbe kerülteknek csak annyi a dolguk, hogy a készülékükön megnyomjanak egy virtuális gombot, és ezt követően a segítség késlekedés nélkül érkezik.

Amikor valaki a megszokott módon felhívja a mentőket,

sok idő elmegy azzal, hogy a diszpécser beazonosítja a telefonáló pontos tartózkodási helyét, amit adott esetben nem is tud megnevezni a balesetet szenvedett. Ezzel szemben az alkalmazás szuperpontos helymeghatározással rendelkezik, és a vészjelzés leadásával egy időben azonnal és automatikusan továbbítja a mentősöknek a koordinátákat, sőt, még épületen belüli helyzetmeghatározásra is képes.

Az alkalmazásban előre meg lehet adni azokat az információkat,

amelyek egy esetleges mentési tevékenység során rendkívül fontosak, akár életmentőek lehetnek. Így például a felhasználó korát, nemét, ismert betegségeit, szedett gyógyszereit, illetve gyógyszerekkel szembeni érzékenységét. Ez főleg akkor fontos, ha a bajbajutott a segélyhívást követően eszméletét veszti. Az ikonos felhasználói felületnek köszönhetően az appal akkor is segítséget lehet kérni, ha a balesetet szenvedett esetleg rosszul lát, vagy nem tud beszélni.

A POI-adatbázisnak köszönhetően az alkalmazásban megtalálhatók a felhasználóhoz legközelebbi gyógyszertárak, kórházak, defibrillátorok, illetve ügyeletek elérhetőségei is. Hasznos extra továbbá az elsősegélynyújtó kisokos, ami közérthető módon vázolja, hogy a mentők kiérkezéséig hogyan és mit érdemes tenni.

eletmento

fotó: HVG/ László Ferenc

Eddig már több mint 1 millióan töltötték le

A cseh Medical Information Technologies által fejlesztett szoftver a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat együttműködésének gyümölcseként érkezik meg Magyarországra. Jelenleg három országban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában aktív a szolgáltatás, mely a jelenlegi tervek szerint idén ősszel startol el hazánkban. Eddig már több mint 1 millióan töltötték le az Android-, illetve iOS kompatibilis applikációt, mellyel az elmúlt 3 esztendőben 30 ezer riasztást adtak le.

ÉletMentő

A Magyarországon jelenleg éppen lokalizálás és integrálás alatt lévő ÉletMentő az összes hazai mobilszolgáltató ügyfelei számára ingyenesen elérhető lesz, és nemcsak hazánkban, hanem az említett országokban is használhatjuk majd. Olyannyira, hogy adott területeken nemcsak a hagyományos, hanem a hegyi- és vízimentők is riaszthatók a segítségével, ami sportolás és kirándulás során jelenthet komoly segítséget.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük