Vadai Ágnest a Kalmopyrin is húzza…. – beindult a karaktergyilok

Az megvan, hogy Orbán Viktort többkörös védőTEK-esek kísérik az autójából -ami a célállomás “szájáig viszi”- eljusson kapun belülre, ahová “egyszerű választó” természetesen nem teheti be a lábát, nemhogy lefényképezze a sok “szépszál őrző” között haladót. Nem úgy az ellenzéki képviselők, ők szabad prédája minden kamerának, mikrofonállványnak és mikrofonnak.

Vadai Ágnes, a célszemély

Vadai Ágnes, a DK alelnöke, országgyűlési képviselő közösségi oldalán számolt be hétfői esetéről a Pesti TV stábjával:

“Míg Orbánt mindenkitől hermetikusan elzárják, se emberekkel, se valódi újságírókkal nem mer találkozni, addig engem a gyógyszertárba is követnek kamerával az általa irányított és kitartott propagandisták.

Akik ismernek tudják, hogy teljesen hétköznapi életet élek. Tömegközlekedést használok, magam járok boltba, szóval mint bárki más.
Történt ma, hogy éppen anyukámmal beszéltem telefonon a bizottsági ülés végeztével. Sétálok el az Irodaház előtt és ott áll egy stáb, akik se szó se beszéd közlik, hogy akkor én nyilatkozzak nekik. Mondtam, hogy nem, mert éppen az édesanyámmal beszélek. Erre követni kezdtek, befilmeztek a gyógyszertárba, ahova mentem és ahol mások is voltak. Szabályosan belemásztak a privát szférámba.

A gyógyszertárat külön felhívtam otthonról és újra elnézést kértem tőlük. És természetesen azoktól is elnézést kérek, akik az egész incidens miatt kellemetlenül érezték magukat.

Mi lesz legközelebb? Befilmeznek majd az orvosi vizsgálatomra? Kukkolnak majd? Alja népség!”

A tévéstáb sem volt rest….

Mandineren jelent meg, hogy amikor Vadai képviselő a gyógyszertárból kifelé jött, megszólalt lopásgátló.

“Felháborodottan reagált Vadai Ágnes Bohár Dániel interjúkérelmére, melyet a Pesti TV riportere egy patika ajtajában szerett volna benyújtani személyesen a DK politikusának.

Ebben azonban megakadályozta az, hogy a lopásgátló beindult, amikor a képviselőnő megpróbálta elhagyni a patikát.”

Megkockáztatom: biztos, hogy a képviselő nem emelt el egy doboz -mondjuk- Kalmopyrint a patikából, de kétség kívül, megszólalt a berregő. Mondjuk velem már előfordult, hogy vétlenül szintén így jártam. De ami igaz, az igaz:

ezzel még sokszor vádolják majd a képviselőnőt.

leáll, figyelmeztetés

2 hozzászólás

  • 2021.03.01 - 21:14
    Közvetlen hivatkozás

    Mit lehet várni ettől a mocskos kormánytól és lefizetett médiától. de ahogy irta OV és stábja félti a tyúkszaros életét— van is miért….. jobban védik ezt az elmebeteget mint az amerikai elnököt…. csak nem tudom miért fél ennyire???ja tudja hogy egy szemét aljas mocskos patkány

    Válasz
  • 2021.03.01 - 23:17
    Közvetlen hivatkozás

    Amikor kritikat, ragalmat hallok, nem az erdekel, hogy MIT mondanak, hanem azt, hogy KI? Mandiner? pestisracok? 888? Ez mindent elmond – ezek mondhatnak akarmit – csak a sajatjaiknak ervenyes az uzenetuk – egy jozan ember kezlegyintessel elintezi oket anelkul, hogy odafigyelne arra, mit hazudoznak ossze. Draga az emberek ideje, nem erdemes ennyi hazugsagra pazarolni! Hajra Agi – lepereg ez is Rolad, mint a tobbi karaktergyilkossag! Ha pedig a fidesz ennyire elmegy pitibe, akkor az elobb-utobb ugyis kontraproduktiv lesz, es beindul a bumerang-hatas….:)

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük