Connect with us

Bulvár

Vádat emelt az ügyészség Szilágyi István, mindenki Lópici Gáspárja, fia ellen apja megöléséért

Megosztás

Vádat emelt az ügyészség Szilágyi István fia ellen, életfogytig tartó börtönt kértek rá! A vád szerint az ország Lópici Gáspárjával tavaly májusban különös kegyetlenséggel végzett otthonukban a fia, Péter. A színész sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen elhunyt.

szilágyi istván
Megosztás

Vádat emelt az ügyészség Szilágyi István fia ellen, életfogytig tartó börtönt kértek rá! A vád szerint az ország Lópici Gáspárjával tavaly májusban különös kegyetlenséggel végzett otthonukban a fia, Péter. A nyomozás lezárultával kiderült, hogy a férfi az idős édesapját kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint a mellkasát is megtaposta. A színész sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen elhunyt.

Életfogytig….

Április elején a rendőrség lezárta az ügyet, az iratokat pedig vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészségnek, így Péter ellen emberölés a vád, s minden esély megvan rá, hogy élete végéig rácsok mögött marad. A férfi – ismeretlenül maradt okból – 2020. május 3-án a reggeli órákban az otthonukban egy kalapáccsal az édesapjára támadt. A vádlott az időskorú férfit olyan súlyosan, és kitartóan bántalmazta, hogy azzal a sértettnek az átlagost jelentősen meghaladó szenvedést okozott. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a mai napon nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, illetve tiltsa el a közügyek gyakorlásától – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében -írta meg a Blikk

szilágyi istván

Nem volt tudatában, mit tesz?

Az azóta szintén elhunyt szobrászművész édesanyja így beszélt fiáról:

“Péter a fiam, szeretem!” Az özvegy elmondása szerint önmagát is bántalmazta. Humenyánszky Jolán arról beszélt egy nappal a tragédia után abban a szobában, ahol a tragédia történt, hogy nem haragszik a fiára, azt szeretné, ha mindketten otthon lehetnének.

“Mondták, hogy mehetek máshova néhány napra vagy akár tovább is, hogy ne kelljen látnom ezt a szobát… De huszonkét évet éltünk itt, mindig ebben az ágyban aludtunk ketten a férjemmel, én most is itt akarok aludni, csak már egyedül. Itt történt az egész, itt feküdt a földön István”

– nyilatkozta az özvegy a Blikknek.

“Nagyon sajnálom mindkettejüket… Nem haragszom Petire. Ő a fiam, szeretem, és jó lenne, ha minél előbb beszélhetnék vele és újra itthon lenne. Persze, nem tudom, ez mikor lenne lehetséges. Peti egyszerűen megbolondult. Már két nappal a baj előtt dühöngött, magában is kárt téve. Az ágyba vagy a falba verte a fejét. Vasárnap reggel is ez történt, az apja pedig – attól félve, hogy megint őt bántja majd dühében – rászólt, hogy viselkedjen, nyugodjon le. Peti ezután támadta meg”

– számolt be a történtekről az özvegy.

„Egy ideje szedtünk gyógyszereket, én is és Peti is, nyugtatót, antidepresszánst és altatót, de nem tudom, hogy a fiam rendesen vette-e be őket… Néhány napra el kell mennem, mert jön egy takarítóbrigád, hogy eltüntessék a vérnyomokat, de amint végeztek, vissza akarok térni ide.”

Írtuk meg 2020. május 5-én

szilágyi istván

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük