Connect with us

Kék fény

Vádat emeltek egy marokkói férfi ellen, aki halálra késelte a feleségét Zuglóban

Megosztás

A két és fél éves gyermek a hátsó ülésen mindvégig szemtanúja volt édesanyja brutális bántalmazásának és halálának.

Megosztás

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves marokkói származású férfival szemben, aki 2021 áprilisában egy zuglói parkolóban, két és fél éves gyermekük szeme láttára, brutális kegyetlenséggel késelte halálra feleségét, akivel válófélben volt.

A vádlott, aki tanulmányait Magyarországon folytatta, 2017-ben ismerkedett meg későbbi feleségével. A párnak 2018-ban gyermeke született, később pedig házasságot is kötöttek

Nem sokkal később azonban a kapcsolatuk megromlott, rendszeressé váltak közöttük a viták és veszekedések. A nő kérésére a férfi elköltözött, de ezt követően is zaklatta a feleségét.

A feleség időközben pert indított a házasság felbontására, és a bíróság úgy rendelkezett, hogy a férj a gyermekével kizárólag kéthetente, és csak meghatározott időtartamban tarthat kapcsolatot, egy budapesti családsegítő intézményben.

A közlemény szerint a férfi ezután elhatározta, hogy megöli a nőt, mégpedig a kapcsolattartás következő napján, 2021. április 24-én. Tudta, hogy a nő mindig gépkocsival érkezik, ezért az elkövetés helyszínéül a nő gépkocsiját választotta. 

A vádlott a gyilkosságot és annak leplezését részletesen kitervelte

Délelőtt a hátizsákjába tett több, sötét színű ruhadarabot, köztük egy maszkot is, és egy nagyméretű kést, majd kerékpárral elindult a kapcsolattartásra kijelölt zuglói intézményhez. 

A helyszín közelében felvette a sötét színű fedőruházatot, magához vette a kést, és várta a sértettet. A nő hamarosan megérkezett a gyermekkel, leparkolta az autójával és abban várták a kapcsolattartásra érkező férfit. 

A jármű jobb első ülésére beszálló vádlott azonnal rátámadt a vezetőülésben ülő sértettre. A férfi a támadás során módszeresen, rendkívüli embertelenséggel és brutalitással, kitartóan, testszerte szurkálta és vagdosta a sértettet. A nő próbált védekezni, a szúrásokat elhárítani, közben hangosan segítségért kiáltozott.

A nő a helyszínen meghalt, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg

A két és fél éves gyermek a hátsó ülésen mindvégig szemtanúja volt édesanyja brutális bántalmazásának és halálának.

A vádlott ezután elfutott, majd a környező épületeket megkerülve tért vissza a támadás helyszínére. Ezalatt levette az elkövetéskor viselt sötét színű fedőruházatot, amit az út melletti szeméttárolókba dobott. 

Az autóhoz visszaérkezve igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy csak akkor és ott szembesült a nő elleni támadással, a rendőrök azonban elfogták.

A Fővárosi Főügyészség a férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával. 

A főügyészség továbbá az apa szülői felügyeleti jogának megszüntetésére is indítványt tett. A vádlott letartóztatásban van.

Forrás: Fővárosi Főügyészség

Felmentették Bora Bora-ügy vádlottját, Soo-Il Lee-t

Szerző