Connect with us

Kerítésen innen

Vágó István: „Mi ez az összefogás-duma”

vago-istvan
Megosztás

A választási vereséget érdekes módon minden ellenzéki párt úgy éli meg, vagy csak azt kommunikálja, hogy ők mindent megtettek, de a többiek….. hát az hagy kivetnivalót maga után. Az ATV stúdiójában egy ilyen adok-kapoknak lehettek tanúi a nézők.

Vágó kontra Orosz

A DK színeiben politizáló Vágó István vitába keveredett a Momentumban ténykedő Orosz Annával. A téma az volt, hogy melyikük pártja mit szúrt el. Vágó szóvá tette Orosznak, hogy a Momentum minden együttműködéstől elzárkózott. Utóbbi pedig kikérte magának, hogy ne lenne siker, amit elértek. A DK-s politikus szerint a Momentum volt az a párt,

„amelyik minden együttműködéstől elzárkózott, kivéve egy-két helyet”.

Hozzátette: most hallja a párt vezetőjétől, hogy le kell ülni és egyeztetni kell.

„Miért nem a választások előtt csinálták?”

– kérdezte a stúdióban ülő Orosztól, aki szerint egy egyéves párttól nagy teljesítmény, hogy elértek 3 százalékot.

„Mi ez az összefogás-duma”

– kérdezte ekkor Vágó, mire Orosz Anna úgy felelt: ők voltak azok, akik anélkül léptek vissza, hogy elvárták volna, hogy a javukra bárhol is visszalépjenek, hiszen 97 egyéni jelöltet állítottak és végül 81 indulóig mentek le.

A műsor végén aztán szent lett a béke, Vágó arra kérte momentumos kollégáját, hogy béküljenek ki, melyet egy kézfogás is szentesített, azaz kettő, ugyanis az első során Vágó Istvánra nem látott rá a kamera.

A teljes adást itt tudja megnézni.

(forrás: atv.hu)

Vágó István észérvei vs. Gulyás Gergely hazugságai

Tisztelt ellenzéki pártok és pártvezetők! Vádolom önöket azzal…..

Több egyeztetést tartanak a jövőben az ellenzéki pártok

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük