Írtam egy esszét a nyáron. Az volt a címe: Számvetés. A múltamat gondoltam végig és az ebből következő jövőmet. Egy késő éjjel felébredtem, az jutott eszembe, hogy el kell küldenem egy korombeli, ötvenes lánynak, mert valamiért fontos lehet neki. Nem tudtam, miért.


Mottó

József Attila /Eszmélet/:

“Az meglett ember, akinek

szívében nincs se anyja, apja,

ki tudja, hogy az életet

halálra ráadásul kapja

s mint talált tárgyat visszaadja

bármikor – ezért őrzi meg,

ki nem istene és nem papja

se magának, sem senkinek.”

Írtam egy esszét a nyáron

Az volt a címe: Számvetés. A múltamat gondoltam végig és az ebből következő jövőmet. Egy késő éjjel felébredtem, az jutott eszembe, hogy el kell küldenem egy korombeli, ötvenes lánynak, mert valamiért fontos lehet neki. Nem tudtam, miért. De el kellett küldeni. Hajnalban válaszolt a Messengeren. Írását a kapkodásból eredő néhány elütést kijavítva most engedélyével változtatás nélkül közre adom nektek. Mert azt gondolom, hogy fontosabb, értékesebb, mint az én számvetésem. Nem lesz lányregény, csak az kezdjen bele, aki valaha is meg akarta érteni a saját életét!

Hát íme:

Éva:-“Köszönöm, Zoli!!! Ez olyan bizalom, amit most nekem ajándékoztál, amit ritkán kap az ember.

És mint mindig, most is épp abban a pillanatban, amikor a legjobban kell.

Épp olyan élethelyzetben találtak meg a soraid, amikor erre az útmutatóra van szükségem. Bár én nem küzdök betegséggel, testileg. De mégis küzdök, lelkileg. A gyásszal. Múlt hónapban elveszítettem az édesanyámat. Az egyetlen embert, aki egész életemben mellettem volt, megértette minden jó vagy felettébb szar döntésemet, táplált a lehető minden módon, erővel, szeretettel, barátsággal, biztonságérzettel. Még akkor is, amikor megfordult a szereposztás, amikor minden nappal ajándékot kaptam vele, amikor gyámoltalanná vált, amikor már csak menni akart, oda, apám után, akit 17 éven át gyászolt. Az utóbbi egy évben kitöltötte minden időmet és gondolatomat a róla való gondoskodás és az érte való rettegés. A fájdalom, ami mart belülről, látva, hogyan hanyatlik napról napról. Belefacsarodik a szívem most is abban, ahogy láttam mankóra támaszkodva kivánszorogni a fürdőszobába, hogy egyedül tisztálkodhasson.

Fogyott, töpörödött, öregedett

Minden nappal. Aztán egy vasárnap reggel, amikor benyitottam hozzá a földszinti lakásban, hogy szokás szerint elkészítsem az aznapi reggelit, a nappali szőnyegén feküdt. És te nem nézel hülyének, ha ezt írom: fiatalon. Ebből tudtam, hogy halott. Azt mondták, hirtelen szívleállás. Hiába volt azonnali a szakértő segítség a szomszédból, és a pillanatok alatt kiérő mentőktől. Menni akart már, és ment. És én azóta sajnálom magam és próbálok megküzdeni a végtelen űrrel, ami maradt utána.

És akkor jössz te, és leírod mindezt, és én azt mondom: -Köszönöm, megértettem! Eddig az ő meccse volt, aztán egy darabig a közös meccsünk, de mostantól a saját meccsemet kell megvívnom. Mindenben. Mindig. A magam erejét előszedve.

Ezért mondom, hogy ajándék volt, amit adtál. És ezért köszönöm!

Még egy pillanatra visszatérve arra a vasárnap reggelre, június 16-ra. Az előbb azt írtam, fiatal volt újra. Annyira, hogy a mentős azt hitte, eltévesztettem az életkorát, mert egy 82 éves idős asszony nem úgy néz ki, mint egy “A NŐ”.

És tudod, mi volt a meglepő azon a reggelen? A szobában, ahol ledobta az őt már majdnem teljesen agyon nyomó terheket, ott maradt valami apró örömszikra. Olyan örömből, amit nem én éreztem, hanem érzékeltem. Az a fajta öröm, amit akkor érzékeltem, amikor valami nagy-nagy meglepetés miatt régen majd’ kibújt a bőréből örömében. Ott feküdt, oldalra dőlve, kék szemében halvány mosollyal, szinte lázasan meleg testtel, és hátrahagyott nekünk (nekem és bátyámnak) egy morzsával a maga öröméből.

Tudom, hogy te másként hiszel, ha nem is másban, mint én, a lényeg ateistaként és hívőként ugyanaz. És szerintem pontosan érted minden szavamat.

(Bocs a gépelési hibákért, olyan lendülettel írtam, hogy el sem olvastam az enter előtt, most látom utólag, de talán mindegy is.)

Hatalmas küzdő vagy

Ez olyan tudás, amit folyamatosan meg kell osztanod! A lányoddal, a fiaddal, a családoddal, a barátaiddal, mindenkivel! Hogy emlékeztess mindenkit arra, hogy ez az erő bennünk van! És hogy emlékezz rá mindig te is, hogy ez az erő benned van!

Legyen szép napod! :)”

Éva

Aztán elteltek hónapok, és Éva megint írt nekem

É:- Szia! A múltkori beszélgetésünk óta megtaláltam azt a férfit, akiért érdemes, és ismét tudok mosolyogni,folyamatosan mosolyban úszni!

Z:-Na, el sem hiszem!

É:-Én se nagyon, de mégis így van!

Z:-Örülök. Megjárt már Neked!

É:-Köszönöm!

Z:- Tudod a Haláltól csak két dolog ment meg. A Gyerek és a Szerelem. Az le tudja győzni, kiemelni a fájdalomból.

É:-Igen. A Gyerek sajnos orvosi okból kimaradt az én életemből, de ez a Szerelem újra írja a sorsom.

Z:-Szóval ezért nem szabad feladni sose. Anyukád biztosan örülne. Menj csak tovább! Emlékszel! Ady, Intés az Őrzőkhöz: “Az Élet él és élni akar.” Úgyhogy hajrá! Szia!

É:- Szép napot Neked!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét