Nehéz vállalkozás, ha az ember azt szeretné, hogy mások – félreértelmezés nélkül – megértsék a gondolatait. A választások eredményét sokan sokféleképpen fogják fel, sokan több történést találnak elhibázottnak és többnyire mindenki mást hibáztat.
[mnky_ads id=”10551″]

A jobboldalnak és a Fidesznek egyszerű, a kétharmad biztos tudatában és védelmében örülnek a győzelemnek és nagyjából azt mondhatjuk, hogy hallgatnak. A velük szemben álló oldal, azaz egyenlőre csak gyűjtőszóként említve, az ellenzék, képletesen “lázong” és szinte mindenki mást hibáztat.
[mnky_ads id=”10552″]

Leggyakrabban azt hallom elemzőktől és különböző politikáról beszélgető csoportoktól, hogy az ellenzéki pártok a hibásak, mert nem tudtak megegyezni, sőt már olyan hangokat is hallottam, hogy a pártokat meg kell szüntetni.

Álljunk meg egy szóra, csak annyira, hogy én nem csak az ellenzéki pártokat hibáztatom. Nem csak az volt a baj, hogy nem tudtak megegyezni, ez is szánalmas, de több van a dologban, szerintem hibás maga a nép, a drága nép, aki egyénenként szavazhatott a fülke magányában. A nép okos tagját, aki tisztában van az élettel, a magyarországi viszonyokkal, azt nem kellett volna befolyásolni, neki nem kellett volna a szavazatát a pártok egyezkedésétől függővé tenni, ő tudhatta volna, hogy ott a fülkében hová kell tennie az X-et. Sajnos csak elméletileg tudta, azaz tudnia kellett volna, de ahhoz bizony még sok kell, hogy legközelebb majd tudja. Valahol nagyon mélyen kell elkezdeni azt a folyamatot, hogy a végén az istenadta nép minden egyes tagja a szavazófülkében majd helyes döntést hozzon.

Valahogyan, nem tudom hogyan, (azaz tudom, csak nem igen merem kimondani, mert rosszemlékű lenne a szöveg) – médiáktól függetlenül – fel kéne világosítani a drága népet, hogy mi is folyik a feje fölött, és arról, hogy ezt lehetne sokkal igazságosabban és jobban csinálni. Valamilyen kisebb közösségekben (nem feltétlenül pártokhoz kötve) és önkéntes alapon, talán beszélgetések formájában meg kéne “tanítani” az embereknek egyáltalán a közéleti fogalmakat. Azt, hogy amit az újságokban olvasnak és a tévében hallanak, hogyan kell értelmezni. Ehhez persze sok türelem, nyilván elhivatottság és a drága nép részéről befogadókészség kéne.

Kétpolusú világ

Szoktuk mondani, hogy nem kerek a világ, vagy valami, ami nem stimmel, az nem kerek. Képletesen, magyarázatul jó kiindulási pont a kör, mert egy körzővel a papíron körbe körbe a végtelenségig lehet kőrözni és mindig visszajutunk a kezdőponthoz, ha akarunk. Valahogy a politika miatt a “fejlődés” is ilyen, van egy pont, amikor nincs tovább, visszaértünk a kezdőponthoz és semmi sem lett jobb. Volt egy rendszerváltás, valami más kezdődött, azt hittük jó is lehet, többpolusúvá vált a világunk, azaz többpártrendszer lett. Hát fejlődött egy darabig, de aztán nem felelt meg, visszakanyarodott a kezdetekhez, sőt mára egészen rossz lett. Sokszínűség helyett, akik képesek egyetérteni bizonyos dolgokban, kétpolusúvá vált a világunk és az ország. Egyértelműen jobboldalra és baloldalra osztódott, ráadásul egymást ellenségnek tekintve. A többi pólus szinte jelentéktelenül ott kavarog valahol a kettő között, vagy a két szélen.

Amikor valami annyira szélsőségessé válik, hogy túlságosan nagyok a különbségek, pl. szegények és tehetősek között, tanulatlanok és tanultak között, stb. akkor egyetlen kiút lehet ebből az egészségtelen helyzetből, a két szélsőség közelítése, a különbségek enyhítése, kiegyenlítése. Olyan világot kell teremteni, ahol mindegyik rétegnek jobb lesz anélkül, hogy sérülnének. Ezt csak szociális alapon lehet megközelíteni, ezért lehet szimpatikus út a “szociális demokrácia”. Ehhez viszont eleve pontosan kéne érteni, mit jelent a szociális szó és mit jelent a demokrácia szó.

Nem hiheti azt a szegény, hogy neki attól lesz jobb, mert az ezután jutó többletet elveheti a gazdagtól és természetesen a gazdagnak sem kell attól rettegnie, hogy az övét veszik el a szegények. A társadalmi elosztást és újraelosztást kell úgy szervezni, hogy mindenkinek jó legyen és főleg, hogy ne egymást hibáztassák és gyűlöljék. A cél, hogy szűkebb legyen a szociális olló. (Ide tartozik a rendes munka, rendes bér, normális lakáskörülmények, oktatás, egészségügy, stb. Akik erre valóban képzettek és hivatottak, meg tudják oldani ezeket a kérdéseket.)

Ne a múltban vájkáljunk!

Alapvető dolog lenne, hogy felejtsük el azt a gondolkodást, hogy mindent a múltban vájkálva – utólag próbálva igazságot tenni – akarjunk megoldani. A már megtörtént eseményeket múltnak nevezzük, mert kész, vége, megtörtént, nem lehet visszacsinálni. Nézzünk a jövőbe, felejtsük el azokat a szólamokat, hogy de az 50-es években, de a 60-as években, de a rendszerváltáskor, de a rendszerváltás után, de Rákosi, de Kádár, de Antal, de a szocik, de a libsik, stb. Nincs de! Ma van és holnap van! Most kell kitalálni, milyen legyen a holnap. Az semmiképp se megy, hogy sokan gazdagok és még sokkal többen nagyon szegények, mert ez így sehová nem vezet, nem mehet tovább, akárki is a hibás, akkor sem.

Meg kéne szüntetni az ellenségeskedést

A szegénység megszüntetésére való próbálkozásokat és mindenféle próbálkozást azzal kéne elkezdeni, hogy meg kéne szüntetni a két pólus, a jobb és a bal közötti ellenségeskedést. Nincs rá szükség. Ha egy egyszerű kísérlettel, elméletben legalább eltöröljük azt, hogy jobb és bal, akkor marad maga az ember. Kérdezem én, nagyon leegyszerűsítve a dolgot: van olyan ember, aki tényleg élvezi azt, hogy nagyon sokak szegények, (munkanélküliek, a betevőre sem jut sokaknak, kilakoltatnak családokat) és közben néhány kormányközeli haveri család pénztárcájába vándorolnak a javak? Hát nem hiszem, hogy ha ennyire sarkítjuk a kérdést, akkor sokan nem gondolkoznának-e el azon, hogy ez tényleg nem jó így. Nem lehet az ember ennyire aljas, nem lehet az ember embernek farkasa, anélkül, hogy egyszer is elgondolkodna.

Mivel a baloldali értékrend általában először szociális oldalról közelít a problémákhoz, ezért ezt nagyon sokan azonnal a korábbi szocializmusnak nevezett politikai meghatározáshoz társítják és kapásból elutasítják. Ez sok emberben egy régről megmaradt, családból örökölt, talán több generáción keresztül hordozott sérelem miatti gyűlölet, pedig az illető esetleg azt se tudja, mit gyűlöl. Csak gyűlöli – mert hallotta és hallja – a komcsit, a bolsit, a szocit, a libsit, a másképpen gondolkozót.

A gyűlölet teljesen lehúz

Baloldali, azaz szociális értékek mentén gondolkozni nem ördögtől való dolog. Ha talpra akarjuk állítani az országot, akkor nem keveseknek kell marakodni a koncon, hanem a többi dolgos kezet is be kell vonni a munkába, a közös jövő építésébe.

Valahol itt bújik meg az utóbbi sorok között a szó, a negatív varázsszó, a gyűlölet. A gyűlölet teljesen lehúz, magával ránt, megmérgezi a lelket, minden jó gondolatot lerombol, minden jóra képtelenné tesz, aki átengedi magát neki, annak lételemévé válik. Az elmúlt időszak, a választási kampány és a politikai csatározások közepette nagyon elharapózott a gyűlölet. Az emberek észre sem veszik, és már nem csak a menekülteket gyűlölik, hanem e “titkos féreg” miatt a saját honfitársaikat, felebarátaikat, akár szomszédaikat is, csak mert másképp gondolkoznak. Ennek véget kell vetni! Hiszek abban, hogy bár sok idő kell hozzá, de az embereket fel kell világosítani a valóságos problémákról és közösen kell létrehozni egy élhetőbb országot, mindenkinek élhetőbbet.

Szociális demokrácia kell

A pártok, az ellenzéki pártok. Kellenek-e pártok? Kellenek pártok, mert kellenek vezetők. Kellenek olyan emberek, akik értenek a politikához, akik tudnak vezetni és felvilágosítják a többi embert, a tömeget, a népet. Kellenek emberek, akik tudnak összefogást létrehozni és élére állnak a mozgalmaknak. Ezek az emberek a politikusok. Viszont a politikusok legyenek tanult emberek. Politikusnak lenni ugyanúgy hivatás és szakma, mint bármi más. Nem csak annyi, hogy megválasztottak képviselőnek és akkor hurrá, politikus vagyok. (A neves – igazi – politikusoknak előképzettsége, tapasztalata, életútja van, tettek valamit az asztalra, mielőtt politikusok lettek, utána lehet nézni a történelemben.)

Úgy gondolom, hogy a fejlődés útja, ha ki akarunk lépni a mindig csak körbe-körbe járó körző útjából, ami már nem vezet sehová, vagy úgy is mondhatjuk, a mókuskerékből, az csak egyféle út lehet, a “szociális demokrácia”.

Hollósy Gerti

Kapcsolódó:

Lendvai Ildikó: Vérző zászlók

[mnky_ads id=”4674″]
[mnky_ads id=”4668″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét