Connect with us

Banánköztársaság

„Válj államférfivá!” – Lengyel László Márki-Zay Péterről

Megosztás

Lengyel László nem csak a rendszerváltó évek, de azt követően is, még egészen az ezredforduló környékéig az ország egyik legismertebb, legelfogadottabb „megmondóembere” volt. A gondolkodó és közíró az utóbbi évtizedekben sokkal ritkábban szólal meg mint ennek előtte, ezért is különösen érdekes az az írása amit most tett közzé a Népszava oldalán.

Lengyel László
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Lengyel László nem csak a rendszerváltó évek, de azt követően is, még egészen az ezredforduló környékéig az ország egyik legismertebb, legelfogadottabb „megmondóembere” volt. A gondolkodó és közíró az utóbbi évtizedekben sokkal ritkábban szólal meg mint ennek előtte, ezért is különösen érdekes az az írása amit most tett közzé a Népszava oldalán.

„Válj államférfivá!”

„Válj államférfivá!” – mondta az „örökös polgármester” Márki-Zay Péternek. Államférfinak lenni annyi, mint saját helyzetünkkel, nagyságrendünkkel tisztában lenni az ország helyzetében és nagyságrendjében, amikor az ország, az állam kormányzása előtt képesek vagyunk magunkat kormányozni. Mi mozgatjuk magunkat, viszonyainkat, szervezeteinket, mi osztjuk be időnket, saját szemmértékünk és tetteink szerint uraljuk politikai mezőnket, és nem a viszonyok és szervezetek hálójában vergődünk, nem mások birtokolják időnket és rendezik be politikai mezőnket. Választási politikus vagy kormányképes államférfi vagy? – ez itt a kérdés.

Márky-Zay választási előnyei

Márki-Zay Péter legfőbb választási előnye, hogy nem Gyurcsány és nincs köze a Gyurcsány-korhoz. Előnye további három fontos tényezőből is adódik. Személyében és választóin keresztül átléphetünk egy évszázados szakadékot, amely a magyar függetlenség és a magyar progresszió, a keresztény és a szabadgondolkodó, a népi-nemzeti és az urbánus, vidéki és budapesti eszmék és gyakorlat között húzódik. Tárgyalás és együttműködés indulhat olyan nemzeti és hitbéli kérdésekről, amelyek mindeddig lehetetlenné tették egy demokratikus magyar nemzeti egység kialakulását. Véget érhet a „mi kitaszítunk a magyarságból” és a „mi kitaszítunk a demokráciából” gyűlölködő gyakorlata. A nemzet, a társadalom megosztása helyett elindulhatunk egy magyarországi társadalmi szerződés kialakítása felé. Együtt kell szembenéznünk a világ minket is sújtó nagy – környezeti, társadalmi egyenlőtlenségi, járvány- és migrációs – válságaival, együtt kell felépítenünk egy másik Magyarországot. Ebből senki se zárhatja ki a nemzet egyik vagy másik felét. Van-e, lehet-e ennél fontosabb?

Márki-Zay második választási előnye, hogy tiszta és demokratikus közéletet, perspektivikus növekedésen alapuló gazdasági stabilitást ígérhet és teremthet. Az Orbán-Mészáros rendszer velejéig korrupt, az országot kiraboló rendszer. Választóinak vakon és süketen kell járniuk az országban, hogy ezt ne vegyék észre. Az ellenzéki választók buzgón elkezdték kiszavazni az ellenzéki jelöltek közül a gyanúsakat. Márki-Zay nem lop és hitelesen ígéri, hogy véget vet a nagyüzemi lopás rendszerének és véghez viszi a büntető igazságtételt. Az Orbán-rendszer személyes egyeduralom. A Fidesz választói nem dönthetnek semmiről és senkiről, miközben az ellenzéki képviselőjelöltek és MZP kitették magukat a választók demokratikus döntéseinek. Az egységes ellenzék ígérete: a magyar választó végre dönthet saját sorsáról, nem Orbán dönt felette és helyette. Lesznek szabadságjogai: szabadon szólhat, gyülekezhet, szabad sajtója, szabad hite, nemzetisége, életformája lehet. A politikai hatalmat végre alkotmányos ellensúlyok ellenőrzik.

A választások döntő kérdése,

hogy sikerül-e megállítani az Orbán-Matolcsy-féle túlfűtött, inflációs gazdaságpolitikát, anélkül, hogy meg kellene szorítani, hogy az Orbán-rendszer okozta gazdasági nehézségeket a társadalomra kellene hárítani. Nem felelőtlenül többet kell ígérni, hanem felelős antiinflációs stabilizációs politikával többet tenni. És nemcsak fenntartható, hanem valódi távlatot nyújtó növekedési pályára kell az elhibázott szerkezetű gazdaságot állítani. Olyan gazdaságot, amely alapja lehet a szociális szolidaritásnak, az egészségügy, oktatás, önkormányzat szükséges reformjainak. Ebben a kérdésben Márki-Zay a leginkább hiteles és meggyőző miniszterelnök-jelölt.

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

7 hozzászólás

7 Comments

  1. Marta Brash

    2021.10.31 01:09 at 01:09

    Azt hiszem, most is kar volt megszolalni Lengyel urnak – aki egyebkent valoban rendkivul jo szakemnber, – de o is beleesik a gyurcsanyozasba, – holott tudnia kene, hogy Gyurcsany nelkul ma nem lett volna elovalasztas, es MZP tologathatna az aktakat tovabbra is polgikent a sajat varosaban. Azt is tudnia kene, hogy az nem elony, hogy MZP „igerhet”…. Ma az ellenzek poziciojaban, ahol mzp is van, MINDENKI igerhet MINDENT – majd a valasztasok utan fog ugyis eldolni, hogy mit kepes az igereteibol megvalositani.
    Marhanagy elonykent kezeli Lengyel ur, hogy mzp nem lop! Jeleznem, hogy ov sem lopott meg 1989-es berobbanasaiag, es meg agy darabig utana sem – nem volt hozza eleg mersze, es persze akkor meg valoban mukodtek a fekek es ellensulyok. Tovabba nem tudom, hogy mitol tudja dicserni azt az alakot, aki a masodik fordulo elott a saja szavat MEGSZEGVE nekirontott a sajat tarsainak, es aki nem tartotta be az altala vallalt elovalasztasi szabalyokat, sot, Karigerit is arra kesztette, hogy hazudtolja meg sajat magat.
    Akkor kit is kepes egyesiteni mzp? Ha mzp nem felt volna attol, hogy lebog Dobrev mogott, akkor nem csinalta volna vegig azt a majdnem kethetes nyilvanos huzavonat, veszekedest, amit vegulis veghez vitt.
    mzp nalam epp ezert meg a „futottak meg” rovatban sem lehet, de majd a szavazok eldontik jovore.
    Mindenesetre en az ellenzeki osszefogas – es Magyar Gyorgy helyeben – nagyon forsziroznek egy belso atvilagitast, foleg a zavaros 5 eves kulfoldi tartozkodasat illetoen, mert abban bizony hazudott! Erdekes lesz, amikor majd jovore kb 2 hettel a valasztasok elott a fidesz fog boritani, mert afelol ne legyen ketsege senkinek sem, hogy a fidesz ezerrel gyujti minden leheto es lehetetlen modszerrel ennek az idoszaknak az anyagat Amerikaban es Kanadaban. Ket evet vartak azzal is, hogy strachet belerangassak Ibizan a komprommitalo lejaratasba, de sikerult nekik. Ma mar sehol sincs az osztrak kozeletben a szelsojobbos majom. mzp is igy fog eltunni, csak eppen egy egesz nemzetet vezetett meg – mert nem volt oszinte az indulaskor!

  2. Dr Schafer

    2021.10.31 09:23 at 09:23

    gyenge és elvakult „okoskodás”, a szokásos durvasággal élesítve.

  3. kera

    2021.10.31 11:59 at 11:59

    savanyú a szőlő… vagy csak ideges a hangulat?

  4. Pingback: Nem megy zsebre Márki-Zay, maradnak az adók se le se fel - Városi Kurír

  5. Gabó

    2021.11.01 12:26 at 12:26

    Én drukkolok MZP-nek. De ne felejtsük el, hogy 6 /vagy 7/ pártról van szó, nem MZP fog dönteni mindenben, hanem a pártok, akikkel egyeztetnie kell az elképzeléseit. Úgy látom, ezt még neki is meg kell értenie. Ő csak azt ígérheti, ami a közös programban lesz. Szóval a változást az hozhatja el, hogy az ellenzéki vegyesválogatott nyer, lehetőleg kétharmaddal. /Akkor nincs alkotmányossági cicó./ MZP m.e.jelöltként listavezető lesz, de ha méltatlannak bizonyul, aligha ő lesz a miniszterelnök. Akkor bejöhet a képbe Jakab vagy más. Most viszont sokak számára ő az a hiteles, rokonszenves, jól beszélő férfi, akivel valószínűleg több esély van nyerni, mint Dobrevvel lett volna.

  6. Péter Fehér

    2021.11.01 14:09 at 14:09

    Gyurcsányt el fogjuk felejteni 10 év múlva,hogy ki is volt az. A 35 év alattiak már nem kérnek belőle sem.

  7. Eszter Viantné Mucsi

    2021.11.05 15:08 at 15:08

    Ennyi hazugságot összeírni. Borzasztó!
    Miért nem számoltatta el Orbánt?
    Hol volt 12 évig? Miért nem tartott előválasztást korábban? És miért a civilek szervezték meg, a pártok, a DK helyett is. Arra már volt esze Gyurcsánynak, hogy rátelepedjen az összefogásra és minden szabályt az ő érdekei szerint alakítson. Több civil jelölt indulását akadályozta meg. A választáskor semmi szabálytalanság nem történt. Nem volt tiltva a visszalépés sem. Ha valakit meg lehetett győzni, akkor az csak a meggyőző alkalmasságát bizonyítja… Meggyőződésem, hogy a legalkalmasabb jelölt nyert. Gyurcsány meg, a fenyegető modorával egyre inkább azt bizonyítja, hogy nagyon nem akarja az elszámoltatást. Egyre nyilvánvalóbb, hogy egymást tartják hatalmon Orbánnal és együtt zsákmányolják ki az országot. Szégyen, hogy mindenkit, aki mást, újat akar, igyekeznek eltiporni…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük