Globális hatalmi erők és csoportok érdekei húzódnak meg az emberi jogi bíróság ítéletei mögött, emiatt Magyarországnak el kellene gondolkodnia a KDNP szerint azon, hogy a strasbourgi fórum ítéleteinek hatályát függessze fel. Vejkey Imre vajon tudja, hogy ezzel az országot kivezetnék az unióból.

„Itt az idő, hogy elgondolkodjunk az európai emberi jogi egyezmény – nyilván az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményről beszélt – felmondásáról, vagy legalább az egyezmény bizonyos pontjainak felfüggesztéséről”

– ezt mondta csütörtöki felszólalásában Vejkey Imre, a KDNP egyik vezérszónoka a börtönzsúfoltság miatti kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában.

Ezt a „börtönbizniszt” érintő ügyekkel, valamint a migrációval kapcsolatos emberi jogi bírósági döntésekkel indokolta

A politikus úgy látja, mindez súlyosan sérti Magyarország hatásköri kompetenciát, ráadásul az ítéletek mögött globális hatalmi erők és csoportok érdekei húzódnak meg, a bíróság nyíltan „önálló szuverénként” viselkedik – jelentsen ez bármit.

De vajon mire gondolt, az egyezmény mely pontjainak érvényességét ne ismerjük el? Mondjuk ezt: „senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”? Esetleg ezt: a „Magas Szerződő Felek vállalják, hogy magukra nézve kötelezőnek tekintik a Bíróság (a strasbourgi fórum – a Szerk.) végleges ítéletét minden ügyben, amelyben félként szerepelnek”?

Vejkey különben jogász,

aki 2010 és 2014 között az Európa Tanács parlamenti tanácsának képviselője volt, így belülről ismerhette a 47 államot tömörítő szervezet, illetve az égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága tevékenységét. Emiatt vélhetően tudja azt is, hogy 2016-ban megszületett az európai unió alapjogi chartája.

Abban pedig egyebek mellett ez olvasható: e „Charta (…) újólag megerősíti azokat a jogokat, amelyek (…) az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményből, az Unió és az Európa Tanács által elfogadott szociális chartákból, valamint az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából következnek”.

És ha ez nem lenne elég,

az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata szerint „az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, általános elvekként az Unió jogának részét képezik”. S miután ezt nálunk is törvényben hirdették ki, a hazai belső jog részét képezi. Na, hát ebből az egyezményből hátrálna ki Vejkey, illetve a KDNP, hiszen a párt vezérszónokaként nyilván nem a személyes véleményének adott hangot.

Ha a tréfásnak tűnő ötletét – bár nincs kedvünk nevetni rajta – megfogadnák, a legkevesebb, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szerint Magyarországgal szemben folyó eljáráshoz, amely az uniós alapértékeket súlyosan megsértő tagállamok elleni fellépést szabályozza, újabb adalékkal szolgálnánk. Az egyes tagállamok kizárására az alapszerződések persze nem tartalmaznak rendelkezéseket, de egy ilyen lépéssel végképp kiírnánk magunkat a civilizált államok közösségéből.

Azonban az országgal kapcsolatban már az is további súlyos aggályokat vethet fel,

ha a kisebbik kormánypárt egyik politikusa a magyar Parlamentben – nyilván nem az írói munkássága részeként, hanem a KDNP nevében – efféle ostobaságokat beszél. Vejkey különben 2006 óta aktív tanácsadói tevékenységet végez a Fidesz és a KDNP jogalkotói munkáját segítendő. Ez a felkészült jogászember vajon milyen tanácsokat tud adni?

A Fidesz az emberi jogok európai egyezményének tartalmával egyetért, és nem osztja Vejkey Imre véleményét

– kommentálta a KDNP-s politikus felszólalását Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az ATV.hu-nak. Hát, ezt beszélték volna meg korábban egymás között, de csodálkoznánk, ha Vejkey a saját szakállára feszegetné a határokat, hogy meddig tűri „Brüsszel” a különutas magyar politikát.

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét