Connect with us

Blogbazár

Jött a nagybetűs valóság, és rárúgta a mi Kedves Vezetőnkre a kricsmi ajtaját!

...Ideje lenne méltósággal bekerülni a történelembe !!!! - Ezerrel ekézik követői Orbánt a legújabb bejegyzése miatt
Megosztás

A magyar egészségügy rövidesen a teljesítőképessége határára ér. Ezt maga a király – alias: Kedves Vezető – mondta az egyre inkább remegő hangján. Életében tán először majdnem igazat mondott.

Majdnem…..

Mert az egészségügy már rég odaért. Meg szinte minden. A szakadék szélére. Mert nem lehet sokáig büntetlenül fosztogatni egy országot. Lehet, hogy fürkészekben, portyázókban, nagypofájú kormányzati váteszekben-csencselőkben jók vagyunk, azokban jól teljesítünk, akik jól megszedték magukat a lélegeztetőgép-bizniszen, meg a tíz hatalomban töltött éven, de itt vége is az örömködésnek.

Mert hiába porosodnak valahol a 300 milliárdért megvásárolt kínai kacatok, eljött az igazság pillanata.

Mert a Kedves Vezető megrogyva, remegő inakkal, lila szájszéllel már nem tud mást, mint beismerni: alszunk még párat, és finitó.

4480 ágy. Ennyi a kapacitás. Nem több

Nekünk, ugyan van 16000, igen tizenhatezer, valamink, valahol. A kínaiaktól. 300 milliárdért. Most vettük. Aranyáron. Felszántották a szállítógépek az eget velük. A Kedves Vezető naponta fotózkodott öntelten mellettük.

Feldughatjuk. Meg ő is. 4480 ágy! Ez az, ami közelít az igazsághoz. A többi mese.

Gusztustalan, hazug, vélhetően életek százaiba-ezreibe kerülő aljas, szemét propaganda.
Úgy hitte, ha sokszor szajkóznak sok hazugságot, azt nemcsak sokan igaznak fogják hinni, de egyszercsak igazzá is válik. Ez ment is egy darabig. Egészen addig, míg milliárdos propagandával, szétrabolt, elfoglalt, lebutított médiával, rahedli lopott dohánnyal, nemlétező démonok ellen, kormányzati papírtigrisek vívtak látszatháborúkat.

Beleüvölteni Juliska néni fülébe, hogy megint győztünk, hogy soros, és migrácsok. Na, az ment. Az nagyon! Csak az ment!

<< További friss hírek >>

Csak most jött a nagybetűs valóság, és rárúgta a mi Kedves Vezetőnkre a kricsmi ajtaját

És kiderült – mi mondtuk! – hiába az adómentes pálinka, a kurva vírus tojik a nemzeti mangalicaszerelő nevére vett médiára, óriásplakátokra, hülye kormányzati propagandára, de, az összehordott-rabolt lóvéra is. Most hiányzik, amit elloptak-széthordtak.

Már nincs pardon, meg „emútnyócév”, hátramutogatás, meg teleszájjal önfényezés.

Vagy van elég orvos, ápoló, bárki, aki ágyat fel tud húzni, infúziót bekötni, lázat csillapítani, megsimogatni kétségbeesett, halálfélelemtől rettegő, levegőért kapkodó Covidos beteg homlokát, vagy nincs!

Ezt nem lehet kimagyarázni, okosba megoldani. Vagy van, vagy nincs. Hazug kormányzati óriásplakátok még nem szültek se orvost, se ápolót. Emlékeznek? Még két hónapja sincs, hogy a Kedves Vezető kérkedve mit mondott?

„Aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk”.

Nincs semmi baj. Nincs, persze! Aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk, mi?

Ma reggelre arra ébredtünk, hogy 103 újabb Covidos beteg halt meg

Meg arra, hogy egy lepukkant király valamennyire észrevette, kínosan meztelen.
Most derül majd ki, hogy minden rohadt luxusjacthnak, repülőnek, helikopternek, ellopott kastélynak, Balatonnak, Fertő-tónak, az intelligens mangalicaszerelő nagys’úr minden böffentésének, minden úri tivornyának, a Kedves Vezető pereputtya által tíz éve fosztogatott-hazahordott országnak ára lesz.

Súlyos, emberéletekben mért ára, amit sajnos mi fogunk megfizetni, tízmillióan. Drága lesz!

Bochkor

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.11.07 02:52 at 02:52

    KAr, hogy ezt az utolso, oriasi kart okozo tanulsag-penzt is a magyar polgaroknak kell megfizetni – es nem massal, hanem a sajat eletukkel is, aka’r.
    Mar regen bortonben kellene ulnie az egesz bagazsaval egyutt – aki meg most is hisz neki, az akar fel is akaszthatja magat, mert segitseg nelkul fog meghalni – ha eddig bizott volna vakon a kedves vezetoben, akkor most ra kell ebrednie, hogy o is csak egy porszem (de inkabb agyutoltelek) volt orban ordogi terveben.
    Nagyon remelem, hogy az Isten vegulis megkonyorul az emberisegen, a magyarokon is , es elveszi a fejuk folul ezt a merhetetlenul gonosz Antikrisztust

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük