Connect with us

Kerítésen innen

Változatlan tandem nyomja a pedált a Momentum élén (+1 fő)

momentum
Megosztás

Fekete-Győr András, a Momentum újraválasztott elnöke Orosz Anna elnökségi tagot nevezte ki a párt alelnökének a következő két évre, de jelentős szerep jut a színes politikai múltú Mándi Lászlónak is.

„Harcos és bajtárs” (picit fideszesen)

Fekete-Győr András:

Orosz Annaszámomra nagyon fontos harcos- és bajtárs. 2017 januárjában kéz a kézben ugrottunk fejest a nyilvánosságba, amikor is együtt képviseltük interjúról-interjúra, fórumról-fórumra, pultról-pultra a NOlimpia és a politikai korszakváltás ügyét. Az elmúlt 30 év egyik felejthetetlen demokratikus kezdeményezésében volt az Anna végig mellettem, és most arra kértem őt, hogy a pártállami korrupt rezsim legyőzésében is maradjon mellettem. Immáron alelnökként.”

Harc, szekértáborharc ez a retorika is ismerős

Orosz Anna szerint:

“Töretlenül hiszünk abban, hogy igenis meg lehet haladni a szekértáborharcokat, a magyar emberek szükségtelen és mérgező megosztását. Hiszünk abban, hogy ehhez véget kell vetnünk a NER romboló gépezetének és egy új politikai korszak alapjait kell letennünk, amely képes hitelesen és keményen küzdeni egy igazságos és szolidáris társadalomért, ahol a kitartó munka és a tisztesség, nem pedig a gátlástalan hatalomvágy visz előre.”

Fekete-Győr emellett a Momentum Választmányának élére Mándi Lászlót, a Jobbikot  és az LMP-t is megjár, elnökségi tagot, debreceni önkormányzati képviselőjét nevezte ki.

“Mándi László a Fidesz egyik fellegvárában, Debrecenben szervezte meg és vezette az új politikai generációt. Vezetése alatt a Momentum Debrecen egyetlen aktív és ütőképes ellenzéki közösségévé vált, ami egyúttal a Fidesz egyetlen alternatívája is helyben. Feladata, hogy az egyik legfideszesebb megyében szerzett emberi és politikai tapasztalataival a kistelepülések világa köré húzott narancssárga falon áttörjön a Momentum.”

– mondta Fekete-Győr, miközben hallgatott arról, hogy a párt legújabb üdvöskéje, mielőtt bebólintott a Momentumba, már megjárta egyaránt a Jobbikot és az LMP-t is.

(Forrás: ATV)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük