Connect with us

Ez a nap

Változik a vasúti menetrend az év végén és 2019 elején

Megosztás

Év végén és 2019 elején változik a vonatok közlekedési rendje. December 30-án és 31-én az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi menetrend érvényes, január 2-ától pedig a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.

Megosztás

Év végén és 2019 elején változik a vonatok közlekedési rendje – közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.Tájékoztatásuk szerint december 30-án és 31-én az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi menetrend érvényes, január 2-ától pedig a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.

Sok utasra számítanak

Az új év első munkanapja január 2., szerda lesz, ezért a vasúttársaság arra számít, hogy az utasok száma a január 2. és 4. közötti rövid munkahéten is magas lesz, főként a munkahelyre és az oktatási intézményekbe fokozatosan visszatérők miatt. A bérletváltás szempontjából január 4-e és 7-e lehet kiemelkedő, erre a pénztári szolgálat megerősítésével is készül a vasútvállalat.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegyeket, helyjegyeket elővételben érdemes megváltani, illetve igénybe venni az internetes vagy a Vonatinfó mobilalkalmazásból elérhető jegyvásárlási lehetőséget is – hívta fel a figyelmet a vasúttársaság.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Szilveszter a BKK-nál

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük