Connect with us

Kerítésen túl

Van abban valami bizsergetően undorító, ha az ember egy neofasiszta példaképe és nem küldi el a fenébe

orban-hanyas
Megosztás

Példaképnek nevezte a visegrádi országokat, kiemelten Magyarországot Giorgia Meloni a szélsőjobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párt pénteken kezdődött rendezvényén Rómában, amelyen szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólal.

Az egyívás….

Giorgia Meloni az MTI-nek nyilatkozva elmondta, azért hívta meg a magyar kormányfőt , mivel „modellnek” tartja a visegrádi országokat, és köztük mindenekelőtt Magyarországot.

„Megmutatják, hogyan lehet Európában felemelt fővel tagállamnak lenni, miként lehet Európában erősnek megmaradni saját identitásunk, határaink, vállalkozásaink, családjaink védelmével”

– jelentette ki a FdI elnöke.

Hozzátette:

„Orbán Viktor ezt teszi minden nap, és a FdI ezt a politikai vonalat követi”.

Hangsúlyozta, hogy hálózatot akarnak létrehozni Európában a „patrióta” mozgalmak részvételével, amelyek

„az igazi Európáért küzdenek a bürokraták és technokraták hamis Európájával szemben”.

ORBAN

A három napos találkozó

szekcióiban olasz és külföldi vendégek szólalnak fel: pénteken Mateo Salvini a szintén szélsőjobboldali Liga elnöke, korábbi olasz belügyminiszter volt az egyik kiemelt vendég, szombaton délelőtt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, később Orbán Viktor magyar kormányfő mond beszédet Az emberek és népek Európája beszélgetés keretében.

Háttér

Az Azonnali összefoglalója szerint:

A találkozó hagyományosan az olasz szélsőjobboldal évadnyitó rendezvénye, ahol nem csak politikusok, de a neofasizmushoz közelálló értelmiségiek is megjelennek.

1998-ben tartották meg először az Atrejut,

akkor még a poszt-mussolinista Nemzeti Szövetség ifjúsági találkozója volt, és Meloni még annak a pártnak az ifipolitikusaként vett részt a szervezésben. A Gianfranco Fini-féle Nemzeti Szövetség, mivel a Jobbikhoz hasonlóan centrista fordulatot akart venni, eltűnt, így mára – több, kisebb és vadabb parlamenten kívüli szervezet mellett –

a neofasizmus lángját a Meloni-féle Olaszország Fivérei párt viszi tovább.

Az Olaszország Testvéreinek is fordított – de szó szerint az olasz himnusz szövegéből vett Olaszország Fivérei névre hallgató – párt 2012-ben alakult meg. A neofasiszta Nemzeti Szövetség (AN) egy része addigra már beolvadt Silvio Berlusconi pártjába, a párt radikálisai viszont új pártot kezdtek építeni.

2013 óta

– ezzel is kifejezve a neofasiszta örökséget – a Nemzeti Szövetség név is szerepel a pártjuk lógójában. Ez azért fontos, mert a második világháború után a mussolinisták az Olasz Szociális Mozgalomban (MSI) szerveződtek meg, ezt alakította át Gianfranco Fini a kilencvenes évekre egy áramvonalasabb párttá Nemzeti Szövetség néven. Azzal, hogy a Meloni-párt tudja továbbvinni a pártnevet, ki tudják fejezni, hogy ők az MSI szellemi örökösei.

A pártnak ma a hatszázharminc fős képviselőházban harmincnégy, a háromszáztizenöt fős szenátusban pedig tizennyolc mandátuma van. Az idei EP-választásokon öt képviselőt tudtak bejuttatni, akik többek között a lengyel PiS-szel együtt az Európai Konzervatívok és Reformerek frakcióban ülnek.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük