Kerítésen innen
Van egy nagyon rossz hírünk: ez jön az árstop után
A kormány érezhetően arra készül, hogy a tavasz végén kivezeti az árstopot amit addigra már több mint másféléve vezetett be.
A kormány érezhetően arra készül, hogy a tavasz végén kivezeti az árstopot amit addigra már több mint másféléve vezetett be.
Orbán Viktor: ha csökken az infláció…
Ha mindenről az infláció alakulása dönt, akkor mikor törölhetik el a hatósági árakat? A KSH legutóbbi adatai szerint a fogyasztói árak januárban átlagosan 25,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, ami 27 éves rekord, és az élelmiszerek továbbra is brutálisan drágulnak.
„A tavaszi hónapokra várhatjuk azt, hogy csökkenni kezdjen az infláció”
– mondta az rtl.hu-nak Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője. Ez azonban várhatóan még csekély mértékű csökkenés lesz.
„Ha a döntéshozóknak elég egy hónapnyi csökkenés, és az, hogy az előzetes részadatok alapján folytatódjon a csökkenő trend, akkor akár az sem elképzelhetetlen, hogy az árstopokat nem hosszabbítják meg”
– mondta. Ez azt jelentené, hogy április 30-án ütne a hatósági árak órája.
Ha az infláció több hónapig, folyamatosan csökken
az elemző ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök meggyőző és tartós csökkenésről beszélt a Parlamentben.
„Ez általában azt szokta jelenteni, hogy az infláció több hónapig, folyamatosan csökken. Erre leginkább tavasz végén, nyár elején van esély. A tartós csökkenés május-júniusra fog bekövetkezni”
– magyarázta.
Hornyák József szerint az infláción túl azért várhatóan más körülményeket is figyelembe vesznek majd a döntésnél.
„Valószínűleg nézni fogják, hogy a boltokban mennyire elérhetők az árstopos termékek, illetve azt, hogy a hatósági áras termékeknél a külföldi import mennyire szorítja ki a magyar termékeket. És nyilván azt is, hogy a kisboltoknak mekkora nehézséget jelent az árstop fenntartása, mert ezekben a hónapokban számukra az életben maradás a tét”
– mondta az elemző.
Egyes termékek ára akár meg is duplázódhat
De mire számíthatnak a vásárlók a hatósági árak, az árstop eltörlése után? A szakértő szerint nem sok jóra.
„Az árstopok eltörlésekor már másfél éve ugyanaz lesz az ára ezeknek a termékeknek. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt időszak inflációját be kell hozniuk, és visszaállnak a piaci árak.”
Ez pedig ugrásszerű drágulást jelent.
Az árstopos termékek ára is jelentősen emelkedni fog: ennek mértéke 50 és 100 százalék közé várható. Tehát egyes termékek ára akár meg is duplázódhat majd– mondta Hornyák József.
„Ha valaki most 25-30 ezer forintból hoz ki egy heti nagybevásárlást, akkor több ezer forinttal többet fognak kérni tőle a kasszánál az árstop kivezetése után, feltéve, ha vásárol az érintett termékekből”
Hornyák József szerint azt is érdemes észben tartani, hogy az infláció csökkenése nem azt jelenti, hogy olcsóbb lesz az áru a boltokban, csak azt, hogy lassul a drágulás üteme.
Írta meg az rtl.hura hivatkozva a SzijaUram.
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó