Akiknek arrafelé kalandoznak a gondolataik, hogy valami olyasmit, amitől könnyebb, jobb lesz a köz élete, vagy gyógyulási lehetőségei, az nem a “sárgaköves” úton jár. Wellness központ, méghozzá Szlovéniában!

Erről volt nemzeti konzultáció?

“Mintegy kilencmillió euróért, megvásárolta a Sava Turizem Rt.-hez tartozó termálvizes turisztikai létesítményt Lendván”

– írta néhány napja a Népújság nevű helyi lap, amit az Ugytudjuk.hu vett észre. Arról, hogy a magyar állam Szlovéniában készül wellness-szállókomplexumot vásárolni 2018-ban írt az Index.

A tavaly decemberben lezárult ügyletben a Comitatus Energia Zrt. szerepel vevőként, amely 2018 végéig az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felügyelete alá tartozott, aztán átkerült a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára alá (eredetileg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat cége volt, 2012-ben kerültek állami tulajdonba).

Az üzlet révén megalakult a Lendvai Terme Kft. is, amelynek vagyona a Lipa szállodát, a szabadtéri medencéket, a kempinget, a Lipov gaj apartmanfalut és egy telket foglal magába. Mindezek tőszomszédságában a labdarúgó akadémia sportobjektumai épülnek fel a tervek szerint – írja a Népújság.

Ki is mocorog a turizmus-üzletág körül? Ja, persze…..

Ön szerint?

Ugytudjuk.hu azt írja, hogy az üzletről a muravidéki városban egyeztetett Zdravko Pocivalsek szakminiszter kollégájával, Palkovics László miniszterrel. Információik szerint a magyar fél megígérte, hogy a dolgozók többségét megtartja és az addig veszteséges létesítményt turisztikai célokra hasznosítva felfuttatja, a sportturizmust is megcélozva.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét