Connect with us

Kerítésen túl

Vannak országok, ahol komoly ára van, ha egy politikus hibázik, és nálunk?

Megosztás

Nem kellett elzavarni, magától mondott le a külügyminiszter, miután a parlament alsóháza támogatta azt az indítványt, amelyet az Afganisztánból történő evakuálás kaotikus folyamata miatt kezdeményeztek a politikus ellen.

Megosztás

Nem kellett elzavarni, magától mondott le a külügyminiszter, miután a parlament alsóháza támogatta azt az indítványt, amelyet az Afganisztánból történő evakuálás kaotikus folyamata miatt kezdeményeztek a politikus ellen. Nem erőltetett a párhuzam az itthoni viszonyokkal ahol a kormány hozzá nem értéséből, ostobaságából, és olykor kifejezett rosszindulatából következő hibákért, nem hogy nem mond le senki, de még menekülőutat  sem kell keresnie, mert rezzenéstelen arccal maradhat a helyén. Nézzük hogy megy ez egy demokráciában!

Sigrid Kaag holland külügyminiszter

A Reuters szerint a képviselők politikai pártokon átívelve úgy ítélték meg, hogy Kaag felelősséget visel, amiért a kormány lassan reagált az országot a nyugati kivonulással párhuzamosan elfoglaló tálibok előretörésekor, és nem készítette elő időben több ezer olyan afgánnak a biztonságos kimentését, akik jogosultak lettek volna a menekültstátuszra Hollandiában. Hollandia katonai gépekkel közel 2100 embert mentett ki Afganisztánból a környező országokba, közülük pedig 1673-an érkeztek Hollandiába augusztus 26-ig, a holland evakuálás befejezéséig. Köztük volt 708 holland állampolgár, 371 tolmács és más, a nyugati erőknek dolgozó személy, 211 nagykövetségi alkalmazott és családtagjaik, valamint különböző segélymunkások és más tisztviselők. Ezenkívül 319 embert menekítettek ki a parlament által elfogadott különleges indítvány alapján, amelyben a képviselők ígéretet tettek arra, hogy minden afgánt, aki a holland erőknek dolgozott, kivisznek az országból. Azonban több holland állampolgár – köztük feltehetően sok kettős állampolgár –, és afgánok is Kabulban ragadtak, mert nem tudtak kiérni a reptérre az evakuálás befejezéséig.

„A parlament úgy ítélte meg, hogy a kormány nem járt el felelősségteljesen. Nem tehetek mást, mint hogy vállalom a következményeket. Egy miniszternek mennie kell, ha a politikáját elutasítják”

– jelentette ki Kaag rövid lemondó beszédében. Kaag a 66-os Demokraták balliberális párt vezetőjeként folytatja munkáját, és részt vesz az új kormány megalakításáról folyó koalíciós tárgyalásokon. A külügyminiszter a múlt héten élesen bírálta Mark Rutte ügyvivő miniszterelnököt, „politikai rövidlátással” vádolva őt.

Kár érte, mégis mennie kell

Rutte csütörtökön azt mondta, hogy Kaag lemondása veszteség Hollandiának.

Sigrid Kaag egy nagy formátumú politikus, akit világszerte ismernek és tisztelnek”

– mondta, utalva a külügyminiszter diplomáciai múltjára. A képviselők bizalmatlansági indítványt fogadtak el Ank Bijleveld kereszténydemokrata védelmi miniszter ellen is, de ő egyelőre nem nyújtotta be lemondását. A holland kereszténydemokrata, egyben a kisebbik (ügyvivő) kormányzó párt, a Keresztény Unió is támogatta a két miniszter elleni indítványt.

Nemcsak Hollandiában!

A holland politikus távozása egyértelműen az afganisztáni események következménye, de sokan úgy vélik, hogy Dominic Raab brit külügyminiszter elmozdítása, és áthelyezése az igazságügyi minisztérium élére is összefüggött az afganisztáni evakuálással. Raabot sokan kritizálták azért is, mert akkoriban nem volt hajlandó hazatérni a görögországi szabadságáról-írja a Telex a Reutersre hivatkozva.

Kapcsolódó

politikus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük