“Fiam: te most elmégy tánciskolába, ott illemet tanulsz, táncolni tanulsz, ennek köszönhetően nem maradsz barom” — idézte a biharnagybajomi szülői indítást Váncsa István a 70. születésnapja alkalmából készült nagyinterjúban. Heti lapzsemle Váncsáról, Váncsa-idézetekkel.


Aki feltalálta a tévéműsorok nélküli tévékritikát

“A mai magyar publicisztika kiemelkedő alakja Váncsa István. Finom humora, műveltsége messze a szakma átlaga fölé emeli” — ez áll lapszemléző sorozatom márciusi Váncsa-szemléző összeállításában.
Váncsa István nemrég töltötte be hetvenedik évét. Az Élet és Irodalomban György Péter méltatta (“Váncsa 70“):

„Váncsa természetesen önmaga jéghegyének csúcsa, minden odavetett könnyű félmondat mögött egy élet gyakorlata… hass, alkoss gyarapíts, blansírozz! Vegyük ezt komolyan”

ezt Esterházy írta róla a Holmiban, 2004-ben.

Váncsa nagy kritikus, igazi publicista,

nagy sztár, lenyűgözően művelt demokrata, épp olyan, mint mindazok a nála komorabb magányos aszkéták, akik hetvenévesen tudják, hogy túlélők, tehát szemtanúk, akik tartoznak maguknak a pontossággal, olvasóiknak a kérlelhetetlenséggel: nem találtok nálam egyetlen hibás és nagyképű mondatot sem.”

György Péter így emlékezik a hetvenes évekbeli indulásra:

“A most hetvenéves, félreismerhetetlen publicista, tudós esszéista a hetvenes évek második felében az ÉS-ben írt tévékritikát, s én a tanítványa lettem, miközben egy szót sem váltottunk egymással. Én senki, mindössze arrogáns egyetemista voltam, ő már akkor is Váncsa volt. Előtte több mint egy évtizeden át Hámos György írt tévékritikát, akinek az ötvenes években jóval bensőségesebb viszonya volt a rendszerhez, mintsem az a hatvanas évek második felétől közölt írásaiból kiderült. Azonban tévéműsor sem akkor, sem Váncsa idején nem volt. Másképp nem, de egyaránt nem volt.

Ha Hámos kérlelhetetlen volt is, mégis a szemetet is a többes szám első személy biztonságában élők iróniájával tekintette át. Váncsa azonban, a félreismerhetetlen kívülálló soha nem élt s ma sem él a hatalomvédte elit hálózatában, miközben magától értetődően művelt, természetesen végtelenül okos, és soha semmi köze nem volt ahhoz az értelmiségi hiúsághoz és gőghöz, amelytől – maradjunk annyiban – máig nem sikerült megszabadulnom.

S közben Váncsa feltalálta a tévéműsorok nélküli tévékritikát: az államszocializmus rendszerkritikájának egyik utolérhetetlen műfaját, amely egyben máig érvényes példája lett a demokratikus kultúrának, amelyből teljes mértékben hiányzott a lenézés, és félreérthetetlen volt benne a megvetés.”

Fideszesnek teremtve — csakhogy “a kelleténél finnyásabb”

A 24.hu számára Nagy József készített születésnapi nagyinterjút Váncsa Istvánnal. (“Váncsa István: Belőlem nem lett se Kant, se Schopenhauer, csak egy firkász“)

Németh Szilárddal és a pacallal kezdik, majd így folytatják:
“NJ: Eddig ugyan nem derült ki, de ez itt egy szülinapi interjú. A pacalt elhagyva skiccelhetünk egy Váncsa-nacionálét?
VÁNCSA: Skicceljünk.
NJ: Biharnagybajomi.
VÁNCSA: Az vagyok.
NJ: Munkásszülők.
VÁNCSA: Ők úgy mondták, iparosok. Apám asztalos, a családja Erdélyből települt ki a húszas évek elején, nagyapám böcsületes székely ember, egy-két fényképem van róla, a pillantása olyan szúrós, hogy kilyukasztja a fotópapírt. Hivatásos katona volt, akkora bajusszal, hogy Vilmos császár őmellette labdába se rúghatott volna. Anyám női szabó, famíliájában törökverő vitéz is akad, sárréti paraszt, aki szecskavágóval kergette meg az ellent, ebből fakadóan családja a biharnagybajomi templomban jogosult örökkön örökké az első padban ülni, s ezt még az én gyerekkoromban is számon tartották az öregasszonyok. Táltossal is büszkélkedhetett az anyai ág, igazival, aki hat ujjal született, gyógyított, szóval ellátta mindazon funkciókat, melyeket egy táltosnak el kell látnia, s tudását nem hat hónapos OKJ-s képzésen sajátította el.
NJ: Az isten is fideszesnek teremtette önt.
VÁNCSA: Igen, származásomból fakadóan arra predesztináltattam, hogy az összes panorámafotón ott álljak Orbán Viktor mögött. Az ízlésemmel lehet a baj. A kelleténél finnyásabb vagyok.”

Tudatunk permanens ápolás alatt — Váncsa-idézetek

Lapszemlémbe alább néhány friss Váncsa-gyöngyszemet válogattam.

Nix ugribugri, július 12.:
“Kormányunk derék szavazói evvel együtt úgy vélik, hogy a Nemzeti manapság becsületes magyar színház, nem az a lebuj, ami korábban volt. Hogy Alföldiről mit gondolnak, azt nem taglaljuk, nekünk ugyanis még van modorunk. Egyébként azt gondolják, amit lelkük gordonkahúrjain nagy vezetőjük megszólaltat, ő pedig azt a melódiát csalja elő, amelyre szellemük rezonálni tud. Nagy öröm ez mindkét félnek, nagy élvezet, nagy kielégülés, de mondhatnánk katarzisnak is. A szakszerűen masszírozott tudatú publikum a csúcspont után megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapotba kerül. Más kérdés, hogy Arisztotelész ezt általában a tragédiához kapcsolja, nem pedig ahhoz a patafizikus színházhoz, melynek a zsinórpadlását a kleptokrata fáradhatatlan ujjai mozgatják, persze sohasem oly módon, ahogy a mi földszintes bölcselmünk álmodni képes. A közember, ha azt látja, hogy a vécében állandóan folyik a víz, töltőszelepet cserél. Kormányunk, ha ugyanevvel a problémával szembesül, a vizet zárja el, de nemcsak a házban, hanem a kerületben, vagy akár a városban is, a vécéhasználatot luxusadóval sújtja és egyben magyartalannak bélyegezi. A hatás nem marad el, a vak is látja, hogy keménykezű, határozott vezetőnk van, az elintézendőket pedig el lehet intézni szabad ég alatt is, a friss levegőn, sőt ott sokkal egészségesebb.”

„Én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát”, jelentette ki vezérünk nagyjából hét esztendeje. Magyarországon azóta is a legmegfelelőbb ember csinálja a diktatúrát, ez tehát az összes lehetséges diktatúrák legjobbika. A következő évtizedben pedig bizonyára még jobb lesz.”

“Szuverenitás” = a vezérkos azt csinál, amit akar

Aki magyar, nem ír alá, július 19.:
“Múlt szerdán huszonkét állam, köztük Franciaország, Németor­szág, az Egyesült Királyság, Japán, Kanada és Ausztrália ENSZ-nagy­követe nyílt levelet fogalmazott, nehezményezve, hogy Kína nyugati tartományának internálótáboraiban legalább egymillió embert tarta­nak fogva. Viszont a levél címzettje nem Kína és pláne nem Hszi Csin-ping elnök, hanem az ENSZ emberjogi főbiztosa, Michelle Bachelet. Tő­le követelik, hogy Kína eressze szabadon az önkényesen fogva tartottakat, engedje be az ENSZ megfigyelőit az átnevelő táborokba (amelyek­ben az előző követelés teljesítésének eredményeképp akkor már senki se lesz), és általában véve viselkedjen.
A magyar kormány ezt a levelet nem írta alá, nyilván mert sze­rinte a huszonkét nagykövet evvel a levéllel Kína belügyeibe avat­kozik. Kína szuverén állam, és senkinek sincs joga egy szuverén álla­mot illem­re és jó ízlésre okítani. Amikor Hszi Csin-ping Kína szabad­ságszerető népének a farkára lép, akkor valójában országának auto­nóm, független voltát nyilvánítja ki, azt pedig mindenkinek tiszteletben kell tartania. A magyar kormány nem szenvedheti, ha önmagukat mindenhatónak te­kin­tő állami vezetőket más országok vagy nemzetközi szervezetek próbálnak észre téríteni. Szerinte a nemzetállami szuvere­nitás mindenek fölött való, abszolút érték, ugyanis ez teszi lehetővé, hogy a vezérkos bármifajta korlátozás nélkül csinálhassa azt, amit ő akar.”

Látja a formálatlan tudatú turáni egyed…

Évente csupán kétmilliárd, június 28.:
“Ápolja-e a kisvárdai termálvizes lówellnessközpont a magyar tudatot, kérdezhetnők, a válasz nem lehet kétséges, igen­is ápolja. Viszont indirekt módon. A ló magyar állat, az arab telivér is magyar állat, nem pedig sanda migráns, ahogy azt sokan hiszik, ergo a kisvárdai termálvizes lówellnessközpont létrehozásával kormányunk önnön ma­gyarságát nyilvánítja ki.
A mi pénzünkből ugyan, viszont jutányos áron.
Látja a formálatlan tudatú turáni egyed, hogy kormányunk a ló elkötelezett barátja és gyámola, tudata ettől megformálódik, ő maga pedig nagy vezetőnk zászlaja alatt tömörül.

Hogyan aránylik a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre nevű nem focizó focicsapat három és fél milliárdos stadionja a Kásler professzor évi kettő milliárdjához, ez a következő kérdés, melyet nem is könnyű megválaszolni, tekintve, hogy mostantól az esztétika ingoványos mezején haladunk. Ami a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre és e kör stadionja tárgyában történik, az nem sportpolitikai, gazdasági vagy jogi természetű események sorozata, hanem esztétikai gesztus, azaz performansz. A művész a nyilvánosság előtt értelmezhetetlen dol­gokat művel, a publikum pedig bambán nézi. Csaknem hatvanéves műfaj, amely a magyar közéletben éli másodvirágzását és jól megérdemelt sikereket arat. Lényege az, hogy az őrület a maga igazi, leple­zetlen mivoltában nyer bebocsáttatást a politikába, de nem mint üzemzavar, hanem mint tiszta esztétikum, amely idővel rendezőelvvé fajul.
Vagyis a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre nevű nem focizó focicsapat stadionjára szánt három és fél milliárd forint valójában kultu­rális kiadás, a művészet támogatására megy. Akkor is, ha pénzügy­technikai értelemben valamelyik kormányközeli díszmagyarnak a számláján végzi, hiszen hol is végezhetné máshol.”

Magyarország kormánya miatt a magyar állampolgárnak elég gyakran ég a pofája

Házi feladat, június 21.:
“A bölcsek sérelmezik, hogy a Fidesz a Néppárt vezetőit személyükben támadja. „Meggyőződésünk, hogy jó döntések viták nyomán születnek” – írja erre Orbán, akiről köztudott, hogy valamennyi döntése élénk és kiterjedt polémiák termékeny talajából sarjad. El van-e szánva a Fidesz arra, hogy elfogadja és implementálja az európai intézmények, de legfőképp az Európai Bíróság döntéseit? A magyar bíróságok teljesítménye Európa élvonalához tartozik – hangzik a válasz. Hogyan tervezik leküzdeni a korrupciót, tekintettel arra a körülményre, hogy a tagállamok között Magyarország a TPI 2018-as indexe szerint az utolsó előtti helyen áll? „A Transparency International Soros által alapított szervezet. Elfogult, politikailag motivált. Jelentéseit nem vesszük figyelembe.”
Vannak az életnek pillanatai, amikor az ember mások helyett szégyelli magát, olyanok helyett, akiket nem ismer, és nem is akar megismerni, csak belefut az általuk művelt gyalázatos dolgokba, és elvörösödik. Ég a pofám miattatok, mondaná, de nincs kinek. Magyarország kormánya miatt a magyar állampolgárnak elég gyakran ég a pofája, és ezen alkalmak száma egyre inkább sokasodik. Harminc-negyven évvel ezelőtt még egész jó volt külföldön magyarnak lenni, a sörünket ugyan mások fizették, de volt némi respektusunk 56 miatt, a magyarországi viszonylagos szabadság miatt, de még az itteni valamelyest működőképesebb gazdasági élet miatt is, persze csak olyanok előtt, akik Budapestet és Bukarestet képesek voltak megkülönböztetni egymástól. Ma már semmifajta respektusunk nincs, magyar voltunkat még elnézik ugyan, de olyan arckifejezéssel, mintha azt gondolnák, hogy ilyesmi még egyszer ne forduljon elő. Ismerünk világutazó magyart, aki néha ukránnak adja ki magát, és állítása szerint így néha barátokra lel.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét