Connect with us

Banánköztársaság

Vannak Európában, akik még bütykölnek rajta

Megosztás

Vannak, de minek: az idő eljárt fölöttük. Orbán idejét éljük, ő handabandázza el, mi lesz a sorsunk.

Az igazi védelmet az Orbán-kerítéstől kapjuk

Sok szép mondata van a miniszterelnöki izének – például ez is:

„Közismert, vannak nálunk méretesebb, népesebb és vagyonosabb országok is, de aligha van szebb, biztonságosabb, ősibb és védettebb, mint a mi Kárpát-medencénk és benne Magyarország.”

Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország… És védett vagy: véd valamennyire a Kárpátok is, de az igazi védelmet az Orbán-kerítéstől kapjuk! Meg általában az orbáni rezsimtől, főleg.

Mert megújít minket, hogy képesek legyünk illeszkedni a világ új, orbáni rendjéhez. Hiszen – gondoljunk csak bele – vagy 2002 óta másról sem hadovál ez az ember, csak az általa vágyott új rendről: egy ideig illiberálisnak nevezte, most éppen kereszténydemokratának, régivágásúnak.

Illiberális, régivágású kereszténydemokráciáról szóló hablaty

Akár illiberálisnak, akár (régivágású) kereszténydemokratának (hiszen egykutya, nem?) nevezzük ezt az új rendet, annyi biztos, hogy a bukott liberális demokráciát hivatott fölváltani:

Titokban nem lehet megújítani egy egész nemzetet. Fölfogásom szerint az eddigi sikereinkhez hozzájárult, hogy nyíltan kimondtuk, a liberális demokrácia korszaka véget ért. Alkalmatlan lett arra, hogy megvédje az ember méltóságát, alkalmatlan arra, hogy megadja a szabadságot, nem tudja garantálni többé a fizikai biztonságot, és már nem tudja fenntartani a keresztény kultúrát sem. Vannak Európában, akik még bütykölnek rajta, mert azt hiszik, megjavíthatják. Nem értik, hogy nem a szerkezet romlott el, hanem a világ változott meg.

E megvilágító erejű szavakat követi aztán a kereszténydemokráciáról, az illiberális, régivágású kereszténydemokráciáról szóló hablaty: az majd megadja mindazt, amit a liberális demokrácia már nem tud megadni…

Érdemes volna sorban végigvenni, mi mindent nem tud már a liberális demokrácia garantálni, de még izgalmasabb belegondolni: mindazt megadja majd a régivágású kereszténydemokrácia – ne kerteljünk: a világ új, orbáni rendje! Megvédik majd a fehérvári huszárok a nők egyenjogúságát, és nem lesz többet sorosozás sem, mert nem lesznek, akiknek érdekük az antiszemitizmus fölszítása…

Minden érthető, minden világos és lelkesítő. Hamarosan Európa legjobbjai közé kerülünk. És akik ma még előttünk vannak, a hátunk mögött lesznek!

Pöffeszkedő ostobaság, gátlástalan szerzésvágy

Igen, a hátunk mögött! Ott aztán bütykölhetnek még egy kicsit a liberális demokrácián…

„Vannak Európában, akik még bütykölnek rajta, mert azt hiszik, megjavíthatják” – ennél árulkodóbb mondatot talán még nem is mondott a kétharmad vezére… A demokrácia mély megvetéséről, pöffeszkedő ostobaságról, voluntarista bornírtságról és további gátlástalan szerzésvágyról árulkodik: ahogy az autokratáéknál megszokott.

Mondanám, hogy szegény Magyarország – de nem mondom. Úgy látszik, az úton, a már nagyrészt ismert úton újra végig kell menni.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük