A szakszervezetek levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A dokumentumban a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek.


A kormány öt napos határidőt kapott

A levelet Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke adta át kedden Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében a minisztérium egyik munkatársának.

Kordás László, a MaSzSz elnöke az átadást követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormánynak öt napja van arra, hogy tárgyalódelegációt állítson fel a szakszervezeti követelések meghallgatása érdekében. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a szakszervezetek megkezdik az országos sztrájk szervezését.

Ezzel párhuzamosan azonban a január 19-re meghirdetett országos demonstráció további szervezése is folytatódik – tette hozzá.

A négy pontos követelés

Kordás László kiemelte, a kedden átadott levelet a MaSzSz mellett aláírta a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is.

A MaSzSz elnöke a négy pontból álló követeléseik közül példaként említette, hogy a szakszervezetek célja a munka törvénykönyve egészének felülvizsgálata a  módosítás visszavonásán túl, a munkavállalói szempontok érvényesítése érdekében. A bérek kérdésében pedig olyan megállapodásra akarnak jutni a kormánnyal, amelynek értelmében a dolgozók tisztességes munkáért tisztességes bért kapnak. Ebbe beletartozik a regionális különbségek, illetve a nemek közti bérkülönbségek felszámolása is.

Hozzátette, olyan sztrájktörvény kialakítására van szükség, amellyel a dolgozóknak a közszférában és a versenyszférában is nagyobb lehetőségük van megvédeni érdekeiket, így a 2010-ben átalakított sztrájktörvény módosítását szorgalmazzák.

A szakszervezetek negyedik követelése pedig „egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes, illetve a korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszaállítása, a megváltozott képességű dolgozók támogatása” – olvasható a miniszterelnöknek címzett levélben.

A szakszervezetek követelései olyan törvényeket érintenek, amelyek a munkavállalók élet- és szociális körülményeit befolyásolják – jelentette ki Kordás László.

Már 140 település csatlakozott a 19-i demonstrációhoz

A szakszervezeti vezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy január 19-én a szakszervezetek demonstrációi országszerte délután 15 órakor kezdődnek, pont azért, hogy a tüntetések ne zavarják meg a diákok felvételijét. Eddig 140 település jelezte, hogy valamilyen formában – tüntetés, félpályás útlezárás – hajlandóak támogatni a szakszervezetek célkitűzéseit.

Kordás László az országos sztrájk kérdésénél arra hívta fel a figyelmet, hogy első lépésben fel kell mérni a dolgozók körében a sztrájkhajlandóságot. A sztrájk előkészítése ezt követően indulhat el. Leszögezte, a szakszervezetek törvényes keretek között akarják megszervezni a munkabeszüntetést.

Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy elsőként a Miniszterelnökséggel vették fel a kapcsolatot. A Miniszterelnökségtől kapták azt az információt, hogy a miniszterelnöknek címzett levelüket az ITM Honvéd utcai épületében veszik át. Kordás László elmondta, hogy itt az ITM-nél ilyen akcióról nem tudtak, ettől függetlenül a levelet átvették. A dokumentum várhatóan el is fog jutni Orbán Viktor miniszterelnökhöz – fogalmazott a MaSzSz elnöke.

(Forrás: MTI)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét