Connect with us

Kerítésen innen

Varga: hatvanmilliárdos (60.000.000.000.- forint) hitelt vettnk fel az Európa Tanács Fejlesztési Banktól

Fordulat: megállapodott az Orbán-kormány Amerikával
Megosztás

Hatvanmilliárd forintnyi forráshoz jut Magyarország a járvány elleni védekezéshez – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló megállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB).

Mégis…?

A pénzügyminiszter elmondta: a kedvezményes finanszírozási forrás többek között

maszkok, gyógyszerek, tesztek, fertőtlenítőszerek, valamint intenzív ágyak beszerzését biztosítja.

Magyarország európai viszonylatban is a legsikeresebben védekező országok közé tartozik, ez az időben meghozott intézkedéseknek és a védőeszközök eredményes beszerzésének is köszönhető. A járvánnyal összefüggő közvetlen támogatások és a védekezési költségek elérték a 600 milliárd forintot – mondta el Varga Mihály.

Gondoskodás mindenek felett….

Mint fogalmazott: noha a veszélyhelyzet megszűnt, a járványügyi készültség továbbra is fennmarad, emellett

fel kell készülni a koronavírus-járvány esetlegese második hullámára is.

Az aláírt megállapodásnak köszönhetően

a CEB 175 millió euró, azaz több mint hatvanmilliárd forint összegű forrást nyújt a járványhelyzethez kapcsolódó központi költségvetési kiadások fedezésére – ismertette Varga Mihály. Elmondta:

a kormány a jövőben is maradéktalanul és azonnal biztosítja a védekezéshez szükséges kiadásokat.

Így továbbra is biztosított az orvosi és gyógyszerészeti kellékek beszerzése, az egészségügyi rendszer megerősítése.

A CEB a strasbourgi székhelyű Európa Tanács hitelintézete, a kontinens legkorábban, 1956-ban alapított nemzetközi fejlesztési bankja.

A bank eddig több mint 2 milliárd euró összegű finanszírozással járult hozzá magyarországi szociális célú fejlesztésekhez, legutóbb, idén júniusban 50 milliárd forintnyi forrást nyújtott oktatási intézmények építéséhez.

Forrás

Demeter Márta

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük