Connect with us

Kerítésen innen

Varga Judit: a kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen

Megosztás

Varga Judit az Európa-nap – Amikor a jövő elkezdődött. Az Európai Unió történetének tanulságai című konferencián szólalt fel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Tanulmányok Intézete szervezett.

Megosztás

Varga Judit az Európa-nap – Amikor a jövő elkezdődött. Az Európai Unió történetének tanulságai című konferencián szólalt fel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Tanulmányok Intézete szervezett.

„Meghatározó vezérelv az egység és sokféleség tisztelete”

A miniszter Robert Schumannak, az Európai Unió (EU) egyik alapítójának szavaira utalt, amelyek szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Varga Judit úgy vélekedett, hogy ami Magyarországon kipróbálva sikeres, az

„nagyüzemi méretben Európában is sikeres lehet”,

ezért tartanak ki a konzervatív értékek mellett.

Magyar EU elnökség

Azt mondta, hogy számára napi EU-s munkája során meghatározó vezérelv az egység és sokféleség tisztelete.
Jövő tavasszal európai parlamenti választásokat tartanak, ezt követően pedig magyar uniós elnökség jön majd – emelte ki a miniszter. Az elnökség 13,5 évente adatik meg, ezért élni kell a lehetőséggel, a magyar miniszter arról is beszélt,  hogy átfogó munkaterhet visel majd a teljes közigazgatás. Az EU elnökségét betöltő országnak kell biztosítania a kitűzött célok megvalósítását, valamint a jogalkotás folytonosságát is.

Egy kis melldöngetés is belefért

Hangsúlyozta: Magyarország egy olyan unióhoz csatlakozott, amelyben a konszenzus kultúráját tartották a szerződések legfontosabb alapelvének.  A miniszter jelezte: a kormány szerint nem lehet mindig engedni a tagállami önállóságból, sok szakpolitikában minden országnak joga van saját eszköztárának megválasztásához.
Megjegyezte: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. Erre példa a 2015-ös migrációs válság is: amit akkor Magyarország megfogalmazott mint fő elv, kezd fősodratú EU-s hozzáállássá válni.
Különleges időszaknak nevezte a közvetlenül a választások után következő uniós elnökségét. Magyarország feladatának egy Európa érdekében felmutatott élhető alternatíva megfogalmazását nevezte . Közölte, hogy már hoznak stratégiai döntéseket az elnökséggel összefüggésben.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy azok, akik 2004-ben, a magyar EU-csatlakozás idején születtek, már tanulhatnak az Nemzeti Közszolgálati Egyetem  falai között. A fiatalok véleménye fontos a kormánynak – jelentette ki.
Deli Gergely, az NKE rektora hangsúlyozta: május 9-én ünneplik az európai békét és egységet. Ezen a napon emlékeznek meg a Schuman-nyilatkozatról, amelyet az EU-hoz vezető út kezdetének tekintenek.
(Kép: Cseri László)

V.K Varga Judit archív.

Szerző