Connect with us

Kiemelt hírek

Varga Judit „jött, látott” és veszélybe sodort minimum 100.000 szépkorút – és ezt lazán „győzelemnek” titulálta

Megosztás

A rinocérosz bőr senkinek nem áll jól, de leginkább egy nőnél ciki, még akkor is, ha most éppen politikus, méghozzá miniszteri rangban. Ön szerint mit kell ahhoz kapni, hogy egy végül is tanult 40-es nő élete csúcspozíciójában bevállalja, hogy akkorát lódít, mint ide Lacháza? A másik variáció az, hogy elhiszi, amit mond, de ebben az esetben szellemi képességével van a bibi. A lényeg, hogy Varga Judit elégedett?

Varga Judit megoldotta: így került egy mondatba Messi és a Fidesz
Megosztás

A rinocérosz bőr senkinek nem áll jól, de leginkább egy nőnél ciki, még akkor is, ha most éppen politikus, méghozzá miniszteri rangban. Ön szerint mit kell ahhoz kapni, hogy egy végül is tanult 40-es nő élete csúcspozíciójában bevállalja, hogy akkorát lódít, mint ide Lacháza? A másik variáció az, hogy elhiszi, amit mond, de ebben az esetben szellemi képességével van a bibi. 

Mert mit is állít Varga Judit 2021. 07. 13-án?

„Jöttünk, láttunk, győztünk! Már a koronavírus-járvány elején látszott, hogy a gyors reakció életeket menthet, ezért a magyar szakemberek tudásának köszönhetően Európában elsőként kezdhettük meg a hatékony védekezéshez szükséges vakcinák beszerzését.”

Minden bizonnyal a rettentően túlárazott, hatékonysági és gyártási igazolások nélküli, Európában a mai napig el nem ismert kínai vakcinára gondol a miniszterasszony, amihez kevés instrukciót kapott fent nevezett gyors-reagálású brancs, de egyet közölt a gyártó: 60 év felett egyáltalán nem ajánlott a cucc.

Mit tett a remek magyar szakembergárda Müller-Kásler vezetésével Orbán jóváhagyásával? Ezt a korosztályt dumálták rá, mondván, ha nem veszik fel a felajánlott oltást, akkor ballaghatnak a sor végére, ki tudja mikor kerül rájuk a sor.

Azt is állítja a miniszter….

„Az azonnali cselekvésnek köszönhetjük, hogy Magyarország az uniós országok védettségi rangsorának élmezőnyébe került és mára a lakosság több mint 50 százaléka megkapta a második oltást is. Ezzel olyan mintaállamokat előzünk, mint Finnország és Hollandia vagy olyan nagy nyugati országokat, mint Franciaország és Németország, de a szomszédos Ausztria is elmarad a magyar átoltottságtól 12 százalékkal.”

Az ellenanyagmérések alkalmával, amit nem a kormány, hanem Budapest önkormányzata finanszírozott, kiderült, hogy az antitest-tesztelés eredményei megerősítik azokat az aggodalmakat, miszerint a Sinopharmmal oltott idősek körében gyakran nem alakul ki megfelelő védettség. Erdei Anna immunológus professzor, akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese az MTA.hu-nak nyilatkozott a koronavírus-járványról, a negyedik hullámról, a gyerekek oltásáról, illetve a covid aktuális kérdéseiről.

„Sajnos azonban mára már egyértelmű, hogy a kínai Sinopharm vakcinával oltott 60 éven felülieknek körülbelül harmadában nincs jelen a vírus elleni védelmet biztosító antitest, azaz ellenanyag. Egyébként maga a kínai gyártó is csak 59 éven aluliaknak ajánlotta ezt a vakcinát, mivel idősebbek esetében nem végeztek vizsgálatokat.”

„Én immunológusként ki merem jelenteni, hogy ha nincs ellenanyag a szervezetben, akkor nincs védettség.”

(forrás)

A kínai vakcinával beoltott 60 év felettiek csaknem negyedénél a védettséghez szükséges ellenanyag-szintet nem mutatta ki a vizsgálat, vagyis ők az oltás ellenére sincsenek biztonságban.

A virológusok úgy számolnak, hogy cirka 1 millióra tehető azon beoltott magyaroknak a száma, akiknél kétséges az oltás hatékonysága. Nem beszélve arról, hogy a baromira beoltott magyar lakosság körében sokkal nagyobb volt a halálozási arány, mint az ebben a kategóriában mögöttünk „kullogó”, de hatékony oltással beoltott országokban.

Ezt is Varga mondta….

„Az oltási programnak és a magyar emberek fegyelmezettségének köszönhetően újraindíthattuk a gazdaságot, így akár az év végéig több mint 6 százalékos gazdasági növekedést is elérhetünk. Ez egyedülálló siker Európában!”

Az egyedülálló, hogy egy ilyen módon végrehajtott oltási program után, amiben a magyar egészségügy letérdelt, -ha szereti ezt a szót Orbán, ha nem- a statisztikai adatok alapján 500.000 beteggel kevesebbet láttak el a kórházak, mint egy évvel korábban és egyelőre felmérhetetlen, hogy hány halottja van-volt-lesz pontosan az átgondolatlan, ad hoch intézkedéseknek, hogy hány orvos, ápoló int búcsút a szakmájának és az országnak azért, mert méltatlanul bánt velük a regnáló kormányzat. Ez valóban egyedülálló. Hogy siker-e, azt döntse el mindenki maga, de ha bizonytalan, csak figyeljen és a valóság hamarosan megadja a választ, ha az amit eddig már megadott valakinek kevés lenne.

Egy biztos! Ha véget ér a most dúló Fidesz-habzsi-dőzsi és a jelenlegi funkcik kikerülnek a bársony székükből, Varga Juditnak is felelnie kell az ilyen és ehhez hasonló „hülyítéseiért”, amivel a benne (bennük) bízókat megvezették, a többieket pedig belekényszerítették az általuk előállított helyzetbe.

 

varga

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük