Connect with us

Kerítésen innen

Varga Judit kirúgatná az Európai Bizottság alelnökét – az ok: bírálta Orbánt

Varga Juditnak kívül tágasabb? - Pukkadóban a lufi....
Megosztás

Vera Jourová nem először borzolja Orbán körét, most a Spiegelnek adott interjúban bírálta a magyar kormányt és annak első emberét. Varga Judit újfent lemondásra szólította fel.

Ijesztőnek tartja a magyar sajtóban tapasztalható állapotokat a Bizottság alelnöke

Merthogy a média már nemigen közöl kritikus anyagokat a hatalomról, ezért a legtöbb embernek aligha van valós képe a tényleges helyzetről. Ily módon

Jourová szerint az Orbán Viktor által szorgalmazott demokrácia nem illiberális, hanem egyszerűen beteg.

De még az is megtörténhet, hangsúlyozta, hogy

a választások egy ponttól kezdve már nem lesznek szabadok. Felhívta azonban a figyelmet, hogy ha a nép úgy dönt, akkor a miniszterelnök hiába kapaszkodik a hatalomba, távoznia kell.

Varga Judit berágott….

„Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Spiegel német hetilapban megjelent szeptember 25-ei interjújában a konstruktív párbeszéd helyett ismét nyílt támadást intézett Magyarországgal szemben.

  • Szerinte Orbán Viktor beteg demokráciát épít Magyarországon.
  • Jourová alelnök asszony megsértette Magyarországot, megsértett minden magyar embert. Nyilatkozata szembe megy az európai értékekkel és a lojális együttműködés követelményeivel.

Jourová alelnök asszonynak azonnali hatállyal le kell mondania

Az Európai Bizottság a szerződések őre, Jourová kijelentései nem egyeztethetők össze alelnöki pozíciójával.

Ezért mennie kell!

Ezt ma elmondtam a Salzburgi Európa Fórumon is, amelyet az ORF élőben közvetített.”

https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/posts/3734951669857095

Jourová további gondolatai

Magyarországon eltűnőben van a sajtó sokszínűsége, ami azért nagy baj, mert demokrácia nem létezik, ha a társadalom nem tudja szabadon tájékozódni. Éppen emiatt a Bizottság az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kíván fordítani a média függetlenségére. Bár az tény, hogy az új tagállamokban az emberek sokszor még mindig toleránsak olyan vezetőkkel szemben, akik teljhatalmat akarnak maguknak.

A magyar és a lengyel vezetés idáig rendre azt a taktikát alkalmazta,

hogy állandóan arra hivatkozott: az általa bevezetett szabályozást más tagállamok is alkalmazza. De pont azért teszik közzé a hónap végén a Bizottság demokrácia felmérését mind a 27 országról, hogy végre egységes legyen a megítélés, és egyetlen tag se mondhassa, hogy utaznak rá. Így ugyanis kiderül, hogy az adott helyen elfogadható-e a jogállam vagy sem.

Jourová nem hajlandó engedni abból,

hogy a következő pénzügyi időszakban a demokratikus normák érvényesülésétől kell függővé tenni a támogatások kifizetését mind a költségvetés, mind a gazdasági mentőcsomag kapcsán. Lát esélyt arra, hogy a zsebén keresztül jobb belátásra lehet bírni a jogállamiságot módszeresen megszegő országokat. Mint megjegyezte, itt akkora pénzek forognak kockán, hogy ő maga csak akkor lenne nyugodt, ha sikerülne hatékony jogállami mechanizmust életbe léptetni.

Orbán így is megkísérelheti sarokba szorítani a többieket,

hiszen nem lehet elhúzni főleg az olaszok és a spanyolok megsegítését, de Budapest és Varsó gazdasági helyzete sem olyan, hogy a két ország sokat ugrálhat. Ezért nem kell a megbékítésükre törekedni. Sőt,

tragikus volna, ha nem jönne létre olyan rendszer, amelynek révén nem lehetne megkövetelni a jogállamiság tiszteletben tartását.

nyeregben

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Ábrahám Irén

    2020.09.28 15:34 at 15:34

    Engem nem sértett meg!

  2. Marta+Brash

    2020.09.28 23:46 at 23:46

    Ha annyi vaj lenne a fejemen, mint amennyi a varga judit nevu kepzodmenynek van, nem nagyon mennek a napra, es nem nagyon kritizalnek masokat, plane ilyen vehemenciaval

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük