Connect with us

Kerítésen innen

Csókolom, hogy is állunk azzal a sajtószabadsággal? – Varga Judit, az újdonsült nyelvőr

Megosztás

A magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget – pár kivételtől eltekintve – magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e – jelentette be Varga Judit közösségi oldalán.

Megosztás

A magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget – pár kivételtől eltekintve – magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e – jelentette be Varga Judit közösségi oldalán.

A magyar kultúra napjának apropóján….?

Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, és ennek apropóján ezen a szimbolikus napon kezdődnek a magyar nyelv védelmét szolgáló fogyasztóvédelmi ellenőrzések is

– jelentette be Facebook-oldalán Varga Judit. Az igazságügyi miniszter közölte: magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget – pár kivételtől eltekintve – magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e.

„A magyar nyelv nemzeti létezésünk legfontosabb megnyilatkozása, nemzeti hovatartozásunk kifejezője, kultúránk fundamentuma. Ezért védelme, átörökítése az utódokra, nyelvi környezetünk épségének megóvása a mi közös felelősségünk”

– indokolta a lépést a miniszter.

„Kérem, segítsen lefordítani a Pegasus szót!”

A hozzászólásokból idézünk:

„Helyesen: a magyar kultúra napja. Ha már magyar, ha már kultúra.”

„Nyilván megint az olcsó pótcselekvés a kormány részéről. Amúgy, ha egy idézett szöveg nem magyar, akkor mi lesz?? Mi lesz a következő, hogy a gondolatrendőrség előállít, ha nem magyarul gondoltam valamire??Nem kéne ilyen hülyeségekkel tölteni ezt a kis időt még szabadlábon.”

„A „Jó, Jobb, Gösser” a kivételek alá tartozik majd?”

„Tenyleg nem igaz, hogy mar mindenbe bele kell pofaznotok.”

„”Kultúrânk fundamentuma”…Nocsak, Judit „fundamentumot” ír az „alap” helyett. Akkor rá nem is vonatkozik a szabâly, miszerint magyarul kell írni, idegen szavakat kerülve?!” „De van pár probléma.Eddig ez nem volt fontos?Ha erre van törvény vagy előírás (van?) akkor ez miért nem tartatott be? Mi a büntetés? Sok bolt kirakatában ott a SALE, azt lehet? Szóval én csak pillanatnyi fellángolásnak hiszem ha már igazságügyi miniszterként nulla.” „Egy csomó reklám angol . A rádiókban a zenék 100 százalkban a nyugati stílusú, 70 százalékban angol ,és nulla százalék keleti ill a környező népeké. Pár éve azt se tudtuk mi az a probiotikum, shop ,a projekt, stb…most meg a csapból is azok a szavak folynak . Egy kórházban traumatológia, hematológia stb….azok is magyar szavak ?”

„Ez egy nagyon rossz törvény. Súlyos erkölcsi törvény szegés az állam részéről embereket büntetni csak mert a nyelvük más amit használtak. Ez a beszéd szabadságának egy súlyos megszegése. Náci törvény.”

A fogyasztóvédelmi hatóság feladata

Honlapjuk szerint:

„A Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez tartoznak a fogyasztók élete, testi épsége és biztonsága, valamint megfelelő tájékoztatása érdekében az áruk és szolgáltatások biztonságosságával és megfelelőségével kapcsolatos ellenőrzési és felügyeleti feladatok, valamint a veszélyes termékek kereskedelmi forgalomból történő kiszűrése. Ez a szakigazgatási szerv vizsgálja ezek mellett a fogyasztói döntéseket tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatokat és a vásárlók megtévesztésére alkalmas magatartásokat is.

A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vizsgálja a megjelenő reklámok tartalmát és ellenőrzi a reklámtilalmakat, különös tekintettel a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsító, a szexualitást, fegyvereket, lőszereket illetve alkoholt és dohányárut középpontba állító tartalmakra. Ellenőrzi az internetes honlapokon közzétett tájékoztatásokat.

A Felügyelőség kiemelt feladata a szavatossághoz, jótálláshoz, és ezen jogokhoz kapcsolódó igények érvényesítése, emellett kezeli a vállalkozások részéről érkező írásbeli és szóbeli panaszokat.

Ha a fentiekkel már minden rendben van, akkor jöhet a Varga Judit által bejelentett „fogysztóvédelmi fordító iroda”.

Szerző