Bulvár
Varga Juditból bulvárhír lett – Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
Az már csak úgy szokott történni 2024 Magyarországán, hogy a süllyesztőbe került politikusok kis-vagy kicsit több idő teltével a „nem hagyunk senkit az út székén” Fidesz-mondás jegyében először csak említésre kerülnek egy-egy „fontatlan” téma kapcsán, aztán mire kettőt pislog a honpolgár, már újra „meghatározó megmondó” lesz belőle.
Varga Judit mozizott….
Mínuszos -ha még lenne ilyen- hír jelent meg a Blikkben arról, hogy az Urániában
„… nézők soraiban ismerős arcok is feltűntek, jelesül Varga Judit és az új kedvese, Windisch László….”
A bulvárosra vett folytatásból megtudható, hogy
A korábbi igazságügyi miniszter Magyar Péter után újból egy jogász végzettségű férfival jött össze
és, hogy
„…úgy tűnik, a legjobban kereső állami tisztviselő és Judit között nagy az összhang, amelyet az is alátámaszt, ahogy este az Uránia Filmszínházban viselkedtek.”
Az Ők tudják, mi a szerelem című film premierjét és az azt követő állófogadást kedd este tartották az Uránia Filmszínházban
Például a Szájer….
A napokban került a boltokba Szájer József levitézlettnek tűnt Fidesz-politikus könyve és ezzel egyidőben a rehbja is bevetve Schmidt Máriát és a többi régi havert:
Szerző
Friss
- Rogán nem bírta az iramot, 5 napot késett, de kivártuk… – Megérkeztek a papirosok, hogy kinek legyünk hálásak
- A csúcs kettősügynök halálára
- Tragédia a teljesen felesleges honvédségi kiképzésen, avagy hogy kerül közszolga-kézbe éles kézigránát?
- Lévai Anikó és a vörösborral leöntött miniszterelnöki ing Magyar Péter sztorija?
- Kiszállt az „élet ringjéből’ a bokszlegenda, George Foreman
- Vastag bőr az arcon: pénzeld Te is a Megafont
- A soproni önkormányzat takarítást vállal 256 159.-/óra áron – A hűség városában megugrott az infláció?
- Lex-Magyar? – Vagyonnyilatkozzanak az EP-képviselők, ha kétkedik az NVB, a munkájuknak annyi. lehet…
- MKKP: ‘Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva – meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig!’
- Színes-humor: így néz ki az M1-en élő adásban a szivárványos Orbán-fej – Megszólalt a pólótulaj!