Nincs kedvem ma cizellálni. Meg köntörfalazni (köntörfalazni…ki találta ezt ki?) sem sok. És csókoltatom a kormányzat hiénáit, meg a mamit, aki éppen negyedik hete van bezárva a lakásba, és ki tudja meddig lesz még ott.

Na, kezdjünk akkor neki

Önmagában is dráma, hogy egy mindent harcnak, háborúnak, csatának látó, puskaport szagolgató, hatalmába betekeredett csávó pöffeszkedik a várban. Hogy különösebb gátlás nélkül építette fel a semmiből – onnan jött mind, valami faluszéli vályogházból, a semmiből – birodalmát, repülőstől, jachtostól, arany táskástól-ló[email protected]ától kezdve, amit a kedves családtagok magukra aggatnak már kínjukba, nem ismerve mértéket, gátlást semmiben, egészen az új nemzeti tőkésosztály halmazáig, ami véletlenül (véletlenül? Bruhaha!) pont az ő pereputtya-komája-szotyolatársa mind.

De a valódi tragédia az,

hogy a tag nem áll meg ezen a ponton. Hogy maga is hiszi a cinikus mesét, amit egy tipikusan vezérelvű diktatúra propagandistái, és Joseph Goebbels most önelégülten mosolyog a pokolban, az éppen aktuális Kedves Vezetőjük köré mókolnak.

Hogy ő a tévedhetetlen

A hozzáértő. Az, aki repülőgépről maszkokat pakol. Hol vannak? Hol vannak a nyomorult, naponta ezerszer megénekelt maszkok milliói, mert gyógyszertárakban nincsenek? HOL? Ő az, aki kamerák előtt börtönöket, kórházakat látogat, aki maga az árvízi hajós reinkarnációja, hogy ő a messiás, hogy istent ne írjak mégsem.

Ez a tragédia!

Hogy a csóka már elhiszi magáról, hogy a megváltó ő, a világ legjobb pandémiás szakembere, aki miközben fürkészeket és portyázókat etet az egyik tenyeréből, áldást oszt a másik kezével. Az, hogy a tag különösebb erőfeszítés nélkül rántja magával egy ország népét egyre mélyebbre, valami szürreális mentális állapotba. Hogy nem orvosokat látunk, hanem katonákat nyilatkozni, hogy még mindig azon rugózik a kormány, meg az ország (orbánhívő) fele, hogy kell-e maszk, vagy marhaság, amit azért nem értek, mert elvileg már maszk-nagyhatalom vagyunk, legalábbis a hírek arról szólnak, hogy kegyesen más országoknak osztogatjuk azt, amit még mi sem láttunk.

És nem ő a szerencsétlen, hanem mi, mind a tízmillióan,

akiknek egy része a kétségbeesés szélén tántorog, mert lehet holnap már se munkája, se pénze. Szerencsétlenek vagyunk, mert szótlanul hagyjuk, hogy kioktasson minket arról, hogy nincs segély, hogy munka nélkül ő bizony nem ad pénzt. Igen, Ő! Az Ő pénze, az Ő országa, az Ő hatalma! Hogy coki Mészárostól, meg a kedves vőtől mindenkinek, hogy eltelve saját nagylelkűségétől nagy kegyesen belengessen jövőre, majd egy heti nyugdíjat fog adni. Értik? Jövőre.

És NEM 13. HAVI, HANEM 53. HETI nyugdíjat. Csak egy baj van – sok baj van különben – hogy a járvány, a válság, a nincstelenség réme nem jövőre, és nem heti bontásban kopogtat, hanem most rúgta ránk az ajtót.

Hogy a jövőre már talán késő

  • Hogy most kell majd enni adni a gyereknek, kifizetni a villanyt, internetet (digitális oktatás, megvan? Internet nélkül!?) de jó lenne még enni is.
  • Hogy nincs tartaléka az „átlagcsaládnak” még két hétre való sem, hacsak az átlagcsaládba nem számoljuk be, a ganéból frissen kimosakodott nemzeti tőkésosztályt is.
  • Hogy alszunk még párat és vége a mellébeszélésnek, és nem lesz az a Goebbels-klón aki elhiteti velünk, hogy az a valóság, amit a Kedves Vezető mond, és nem az, amit megélünk.

Ja!

A kedves vő, meg a héten kapott újabb 2 milliárd forintot kikötőfejlesztésre. A kedves vő, akinek egyetlen érdeme-munkája tán a házassága. 2 milliárdot. Kikötőfejlesztésre. Nem jövőre, és nem heti bontásban. MOST!

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét