Connect with us

Kiemelt hírek

Gerillák: „na figyelj te sunyi felcsúti mini Putyin, tudom, a mutyi neked rutin”

Gerillák: "Vásárhely a vásárhelyieké, nem pedig Lázár Jánosé”
Megosztás

Aki más véleményen van, mint a kormány, annak szinte egyetlen megnyilvánulási formája a figyelem felkeltésére a meghökkentés. Ehhez folyamodtak Hódmezővásárhelyen is jelezve, nem a lázári út az egyetlen a város felvirágoztatására.

Gerilla akció by Momentum

A város végét jelző közúti táblák lepték el Hódmezővásárhely útjait. A táblával kihelyezői a városban elszaporodó törvénytelenségek ellen tiltakoznak. Mint arról portálunk beszámolt, itt esett meg, hogy a templomot használta fel Németh atya a pártos igehirdetésre.

Hegedűs Zoltán szerint a templom, vagy Márki-Zay, vagy a sajtó, de Németh atya biztosan nem hibás!

Az is itt esett meg, hogy az akkor még polgármesteri funkcióban lévő Lázár János elsőként állt be Tiborcz Orbánvő világítás-biznisze mögé, precedenst szolgálva az őt követő városoknak.

Csak mi nyerjünk lámpa-ügyben – Tiborcz, meg én!

Emlékezzünk arra is, hogy az ország rangos helyén székelő Lázár, milyen jövőképet festett le a helyieknek, ha nem a Fideszre adják voksukat.

Orbán megfenyegette Hódmezővásárhely városát?

Az alábbi videóban azt láthatják, hogyan és miért kerültek a táblák az utak mellé. A szöveg így indít:

“na figyelj te sunyi felcsúti mini Putyin, tudom, a mutyi neked rutin. (…) Bajusz Laci, Kósa Lali és a többi elmebajnok,  na meg az olyan profi gátlástalan gengszterek, mint a Habony, Lázár, Szíjjártó meg a Rogán gyerek”.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. János Dunai

    2018.02.12 12:06 at 12:06

    putyin az egyetlen europaban akit az usat uralo mindenkit legazolo rabszolgasito uzsoras komuveszsido még nem nyomott le.hajra putyin.azt a szentfazek sunyi helyezkedöt meg kirugni.jobbik inditson kulon jeloltet mindenképpen es aki nem ra szavaz magara vessen.ajtatos szarra a szaraz kúlát nem csereljük

  2. Varga Ferenc

    2018.02.12 18:06 at 18:06

    Elnézést kérek! Putyin Nem Európa, hanem EURÁZSIA ! Egyik uralkodója? azért tettem zárójelben az uralkodot, mert, ha figyelemben vesszük a tüörténelmet, Oroszországot még senki nem IGÁZTA le. Oroszországot NÉPE VÉDI !! Téves az a hiedelem, hogy Oroszország EURÓPA. Lakosságának nAGYRÉSZÉT eURÓPA, TERÜLETÉT ázsia TESZI KI. Az OROSZ NÉP NEM SZERET, másá államok vezetőinek IGÁJA ALATT élni. Elűzte Napoleont, Hitlert, elűzi az USA-t is. Úgy van vel3e, hamár diktátor uralkodik, az legyen Saját vérünkből való. Így csak ellene kell viaskodnunk. (kme4llékesen, oroszoknak hol és mennyi gyarmata van, hol van katonai befolyásuk. Hol nincs ugyan ez az USA-nak??

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük