Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: „A közvéleménykutatás nemcsak a közvélemény megismerésére, hanem manipulálására is kiválóan alkalmas.”

kutatas
Megosztás

Vásárhelyi Mária, a közismert kormánykritikus szociológus ismét fontos posztot tett közé facebook oldalán, gondolatain nagyon nehéz lenne „fogás találni”. Nem vagyunk azonban naivak, jól tudjuk, hogy a kormány jól fizetett, a formális logika világában nagyon jártas szószólói megteszik majd.

Soha nem fogom megérteni!

Mindenki tudja, hogy a Századvég és a Nézőpont nem egyszerűen a kormányhoz közelálló, hanem a kormány által kitartott közvéleménykutató intézetek, amelyeknél évente százmilliós nagyságrendű közpénzek landolnak annak érdekében, hogy úgy manipulálják a nyilvánosságban a közvéleményt, ahogy az éppen a kormánynak érdekében áll. Azt is mindenki tudja, hogy a Magyar Nemzet igazi fake news gyár, hetente veszti el személyiségi jogi- és büntetőperek sorát amiatt, hogy valótlanságokat állít ellenzéki politikusokról, pártokról és független kormánykritikus értelmiségiekről és civil szervezetekről. Vagyis rendszeresen, tudatosan hazudoznak a politikai ellenfelekről, annak érdekében, hogy lejárassák őket. Azt is tudjuk, hogy a közvéleménykutatás nemcsak a közvélemény megismerésére, hanem manipulálására is kiválóan alkalmas eszköz. Minden együtt van tehát ahhoz, hogy ezeknek az intézeteknek a nyilvánosságra kerülő kutatási eredményeit ne egyszerűen fenntartásokkal, hanem teljes bizalmatlansággal kezeljük. Ehhez képest az összes ellenzéki vagy független orgánum, mindenféle kérdőjel vagy kommentár nélkül közli rendszeresen az intézetek Magyar Nemzetben közölt pártpreferencia adatait. Ezzel vastagon hozzájárulva ahhoz a manipulációs szándékhoz, amely miatt ezek az eredmények nyilvánosságra kerültek.

Forrás

Kapcsolódó

Fake news-ország – Vizsgafilm az oknyomozó újságírás magyarországi helyzetéről

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük