Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: a kétpárti maffia közösen fosztogatja a főváros lakosságát ….

A pécsi Volvo-gate ügy újabb bírósági fordulata és a Fidesz maffia működése
Megosztás

Valahogy baromira nem tetszik nekem az, amit itt az MSZP – a Jobbik és az LMP hathatós segítségével, a Fidesz legnagyobb megelégedésére – Karácsony Gergely és a parkolási-ügy körül kavar.

Az elmúlt hónapok legnagyobb korrupciós botránya kétségkívül a budapesti parkolási helyzet miatt robbant ki

A 444-en, majd azt követően számos orgánumban tovább tárgyalt tényfeltáró riportokból feketén-fehéren kiderült, hogy a budapesti parkolási ügyeket egy maffia bonyolítja, amelyben évtizedek óta együttműködnek a Fidesz és az MSZP helyi potentátjai és közösen fosztogatják a főváros lakosságát. Úgy tűnik felbecsülhetetlen annak a pénzösszegnek a nagysága, amelyet ez a kétpárti maffia az évtizedek során lenyúlt, zsebre tett és az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindezt a két párt felső vezetőinek tudtával tették. Gondolom a pártkasszákba is jócskán csörgedezett a pénzből. Konkrétan, név szerint is tudni lehet, hogy kik azok a politikai és a pártok körüli gazdasági maffiózók, akik évtizedek óta a kezükben tartják és irányítják a parkolási pénzek lenyúlását.

Most azonban lassan ott tartunk, hogy az egész parkolási balhét egyetlen emberrel, az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum közös főpolgármester jelöltjével, Karácsony Gergellyel próbálják elvitetni. Akinek egyébként jószerivel semmi köze a botrányhoz és én speciel tűzbe teszem a kezem azért, hogy egyetlen, a parkolóautomatákból származó piszkos forint sem lapul a zsebében (bankszámláján).

Az egyetlen „bűne” az, hogy tartózkodott a szavazástól

akkor, amikor az általa vezetett XIV. kerületi képviselő testület arról szavazott, hogy melyik céget bízzák meg a parkolási rendszer működtetésével. Lehet, hogy nem-mel kellett volna szavaznia, de az eredményen ez mit sem változtatott volna, hiszen a testületben elsöprő többségben lévő mszp-s és fideszes képviselők egytől-egyig támogatták a most leleplezett maffia megbízását. Most azonban már ott tartunk, hogy a parkolási botrányt említve egyfolytában csak Karácsony neve merül fel.

Olyannyira, hogy a múlt héten örömmel jelentette az MSZP és a Karácsony ellenlábasaként induló ellenzéki jelöltet, Puzsér Róbertet támogató LMP és Jobbik tárgyalódelegációja, hogy már majdnem mindenben sikerült megegyezniük és a közleményből az derült ki, hogy az egyezség legfőbb akadálya immár Karácsony Gergely, aki a parkolási botrány miatt nehezen képzelhető el főpolgármester jelöltként. Tehát ismét odajutunk, hogy nem a pártok tolvaj, gazember maffiózóit próbálják eltakarítani az útból, hanem valakit, aki lényegében vétlen, megpróbálnak odalökni koncnak. Ez persze a Fidesz esetében nem meglepő, de az MSZP-ről néha azt gondoljuk, hogy levonta az elmúlt 30 tanulságait és tiszta lappal szeretne indulni.

Aztán jól pofára esünk

Mert nem ez az egyetlen baj a „megtisztuló” MSZP önkormányzati választásokra készülő projektjével. Van olyan polgármesterjelöltjük, aki ugyancsak érintett a parkolási ügyekben és a belvárosban a Fidesszel bizniszelő Leisztinger Tamás élettársa,Tüttő Kata belvárosi polgármester jelöltsége is finoman szólva necces. Engem ez az egész egyre inkább emlékeztet Juhász Péter esetére, amit vele műveltek a „nagy” pártok.

És akkor arról még szót sem ejtettem, hogy mennyire abszurd, hogy az MSZP-Párbeszéd listáján csak a negyedik – egyáltalán nem biztos, hogy befutó – helyre tették, az EP legaktívabb, leglelkiismeretesebb, szakmailag legfelkészültebb képviselőjét, Jávor Benedek-et, aki egymaga többet tett a Magyarországért az Európai Parlamentben, mint az összes többi képviselő együtt. A listán megelőzi őt Szanyi Tibor a gój motorosok pártfogója, aki magának az MSZP-nek is rengeteg kárt okozott.

Úgy tűnik hiába a sok fogadkozás az MSZP egyszerűen képtelen megszabadulni korrupt kádereitől, a párton belül sz@rkeverőktől és régi működésmódjától. És ennek ismét nemcsak ártatlan, hanem az ország jövője szempontjából is fontos politikusok fognak áldozatul esni.

Forrás

Kapcsolódó

Karácsony Gergely: megvannak a helyi Dávidjaink, akik megvívnak a helyi Góliátokkal

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük