Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester megrendítően szép beszédet mondott annak emlékére, hogy 75 évvel ezelőtt, január 13-án a Kun páter nevű katolikus pap és a hozzá csapodó nyilas horda, a Maros utcai zsidó kórházban és a mellette lévő zsidó szeretetházban “Krisztus nevében ” kegyetlenül meggyilkolta a kórházban és a szeretetházban lakó összes idős, beteg embert, valamint a teljes személyzetet.

Többek között az én dédnagymamámat is

“A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt”

– mondta el Pokorni Zoltán elcsukló hangon, és ezt követően a sírástól percekig nem tudta folytatni beszédét. Mindazért azonban, amit Pokorni nagyapja és apja tett a leszármazottak természetesen nem tartoznak felelősséggel.

Azért viszont annál inkább,

hogy az engedély nélkül felállított, erkölcsileg és esztétikailag is tűrhetetlen Turul szobor még mindig a helyén áll, holott az első perctől nyilvánvaló volt, hogy felállításával a szélsőjobboldal egyetlen célja az volt, hogy a nyilas háborús bűnösöket hőssé avassa.

Akkor hiszek majd Pokorni Zoltán könnyeinek, ha a XII. kerületi önkormányzat kiadja a bontási rendeletet a szoborra. És azt is elvárom, hogy a zsidó kórház falára kitett emléktábla szövegét, mely szerint a betegek és a személyzet “áldozatul estek”, kijavítsák arra, ami a valóságban történt: nevezetesen hogy

a védtelen, idős, beteg embereket és a személyzetet nyilas martalócok kíméletlenül meggyilkolták.

Vásárhelyi Mária 

Előzmény…

Megemlékezést tartottak hétfő este a budapesti Maros utcai rendelőintézetben annak emlékére, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. január 12-én délben a nyilasok vérfürdőt rendeztek a kórházban, és 84 embert meggyilkoltak.

Mazsihisz beszámolója szerint a Hegyvidék polgármestere,

Pokorni Zoltán papír nélkül mondott megrendítően fájdalmas beszédet az összegyűlt emlékezők előtt. A nagyapjáról, az 1907-ben Érsekújváron született Pokorni Józsefről beszélt, akit ő maga már nem ismerhetett.

A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt

– mondta a XII. kerületi polgármester Pokorni Józsefről, aki 1945 januárjában gerinclövést kapott, és két nap szenvedés után meghalt.

Pokorni arról is beszélt, hogy

nem ez az a hely, ahol gondolkodnom kell, hogyan válik valaki gyilkossá, és nem dolgom mentegetni a nagyapámat, vagy mentséget keresni. Inkább azt gondolom a holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban, hogy a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt.

Később így folytatta:

Az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat. És a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá. Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban.

A Mazsihisz cikke szerint e szavaknál Pokorni Zoltánnak elcsuklott a hangja, és beszédét sokáig nem tudta folytatni. Kácsor Zsolt író teljes beszámolóját IDE kattintva olvashatják el.

Pokorni nagyapjának rémtettét “Pokorni József kabátja” címmel kollégánk, Rab László tárta fel. A szerző cikkéért megkapta a Paul Lendvai díjat, ám az írás nem váltotta ki azt a politikai, társadalmi visszhangot, felháborodást, amit az eset érdemelne, sőt, Pokorni József neve sem került le a szégyenletes emlékműről.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét