Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: azért akarják felépíteni a szuperkórházat, hogy legyen olyan egészségügyi intézmény Budapesten, amely megfelel a NOB által előírt követelményeknek

Olimpia-láz újratöltve? Cél: 2036!
Megosztás

2017. február 16-án a Momentum Mozgalom aktivistái 266.151 szavazatot adtak le a Nemzeti Választási Irodában. Több, mint negyedmillió budapesti állampolgár aláírásával azt követelte, hogy rendezzenek népszavazást arról, hogy szeretnék-e Budapest lakosai, hogy a fővárosban olimpiát rendezzenek.

A kormány, amely saját előzetes felméréseiből nyilvánvalóan tudta, hogy egy ilyen népszavazáson elbukna

a budapesti olimpia ügye, gyáva módon megfutamodott attól, hogy #amagyaremberek dönthessenek erről a kérdésről. Így azután – a biztos kudarc tudatában – úgy döntöttek, hogy Budapest nem pályázik az olimpia megrendezésére.

„a Momentum Mozgalom és az ellenzék Los Angeles és Párizs ügynökeként árulta el a budapestieket”

– fejtette ki Orbán Viktor szembesülve a többség akaratával.

Mindeközben azonban, a kinyilvánított népakarat ellenére,

a kormány „titokban” azóta is folyamatosan készül az olimpiára, egymás után épülnek fel országszerte a stadionok, versenypályák, idegenforgalmi és egészségügyi beruházások, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy az ország felkészüljön a hatalmas rendezvényre.

  • Azért nem építettek a most átadott Puskás Arénában atlétikai versenyek megrendezésére is alkalmas pályákat, hogy megépülhessen az olimpiai atlétikai versenyeknek helyet adó újabb aréna.
  • És azért akarják felépíteni a szuperkórházat is, hogy legyen olyan egészségügyi intézmény Budapesten, amely megfelel a NOB által előírt követelményeknek.
  • Ezért építenek Révfülöpön vitorláskikötőt stb.

S ha valaki kételkedne mindebben,

akkor nézze át Magyar Közlöny 2019. augusztus 23. számból ide másolt kormány rendeletet. A kinyilvánított népakarattal szembemenve, titokban felépíteni egy országban egy sok ezermilliárdos olimpiai rendezvény komplexumot, miközben mindenki tudja, hogy az olimpia a felesleges pénzkidobás és a korrupció melegágya, amely nemcsak hatalmas összegeket emészt fel, hanem utóbb a létesítmények kihasználatlanul rothadnak csaknem mindenhol (Athénban éppen most bontják az egyik legnagyobb stadiont) – na ez tényleg a nép elárulása.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10218541101691469&set=a.2567860988507&type=3&theater

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük