Connect with us

Blogbazár

Emlékeztetőül, hogy nincs új a Nap alatt: „…a nemzeti konzultáció a Harmadik Birodalom propagandagépezetében fontos szerepet töltött be

Megosztás

Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el Németországban a népszavazásról, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást kezdeményezzen.

foto
Megosztás

Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el Németországban a népszavazásról, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást kezdeményezzen.

Ehelyett bevezették a népi konzultáció intézményét,

amelynek értel­mében a kormány saját kezdeményezésére konzultálhatott a néppel bizo­nyos kérdésekben.”

Miközben a Fidesz 2010-es elsöprő győzelmét elsősorban a 2008-as – alkotmányellenes un. szociális népszavazásnak köszönhette (köszönjük Bihari Mihály!) – 2010 óta mindössze egyetlen népszavazás volt Magyarországon, amelyet a Fidesz kezdeményezett menekültellenes gyűlöletpolitikájának legitimálása érdekében.

A voksolás érvénytelen lett,

de az előtte és utána folyó kormánypárti hazugságkampány mégis hatalmas propagandafelületet és újabb lendületet adott a gyűlöletkeltésnek. S bár ellenzéki pártok, civil szervezetek és magánszemélyek folyamatosan népszavazási kezdeményezésekkel ostromolják a kormánypárti jelöltek által dominált Választási Bizottságot, a több száz kezdeményezés közül egyetlenegy sem jutott el a népszavazásig.

A többség már a Választási Bizottság elfogult szűrőjén sem ment át, amikor pedig végül mégis felsejlett egy eredményes – a kormánypártok politikáját ellenző – népszavazás lehetősége, akkor a kormány jobbról előzve megváltoztatta a kifogásolt rendelkezést, törvényt, csak azért, hogy ne kerüljön sor arra, hogy a #magyaremberek véleményt nyilváníthassanak erről.

Ehelyett sok tízmilliárdot költöttek már el nemzeti álkonzultációra,

amelynek – a Harmadik Birodalom gyakorlatához hasonlóan – semmi köze a konzultációhoz, mint interaktív cselekvéshez, hanem a valójában a #magyaremberekre lavinaszerűen zúduló propagandakampány egy eszköze. Meggyőződésem szerint az álkérdésekre adott válaszokat fel sem dolgozzák, hanem mint a szocialista munkaversenyben, előre eldöntik, hogy mekkora győzelmet aratnak majd az ellenség felett a konzultáció eredményeképpen és mit ad Isten, tényleg mindig elsöprő a győzelem.

https://varosikurir.hu/vege-a-hianyerzet-okozta-kellemetlensegnek-indul-az-aktualis-nemzeti-konzultacio/

https://varosikurir.hu/nemzeti-konzultacios-kozpont/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük