Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: Könyörgöm, nem egymás ellenségei vagyunk, hanem a NER a közös ellenségünk!

Előválasztás után, leülepedés előtt - Csak a válogatott csapatot állítottuk össze és nem a másik ellenzékit akartuk legyőzni vele
Megosztás

Gratulálok! Azért csak eléri a Fidesz, amit akar, hogy mindenki gyűlöljön mindenkit, és egymásnak essenek a magyar demokraták is.

Mert nélkülük, az önmagukat demokrataként számon tartó purifikátorok, erkölcscsőszök, igazságosztók, „objektív” megmondóemeberek nélkül, ez a kétségbeejtő helyzet nem alakult volna ki.

Nem hiszem, hogy van olyan épeszű magyar demokrata,

aki azt gondolná, hogy Niedermüller Péter rasszista, kereszténygyülőlő, és mégis napok óta osztják az észt, és kárhoztatják Niedermüllert egy fél mondatáért, amelyről egyébként mindannyian tudjuk, hogy mit jelent. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a polgármester pontatlanul fogalmazott, rosszul fejezte ki magát, ez nem ad okot és indokot arra, hogy egy követ fújva a bayer-féle mocskos rasszistákkal, nekiessenek Niedermüllernek.

Éppen azért, mert ismerik NP munkásságát,

gondolkodását, és mert pontosan lehet tudni, hogy a Fidesznek ezzel a gyűlölet-kampánnyal éppen az a célja, hogy indulatokat szítson, és szétverje a még csak csírájában létező ellenzéki összefogást. De könyörgöm, ha tudjuk, hogy így van, akkor miért sétálunk be újra és újra ugyanabba a csapdába?

  • Miért fontosabb a sok médiafüggő demokratának, hogy demonstrálja elfogulatlanságát, ha pontosan tudja, hogy ezzel a valóban rasszista, kirekesztő kormánypárt malmára hajtja a vizet?!
  • Miért kell minden odatartott mikrofonnak nyilatkozni? És ugyanezt gondolom a Térey-díjról is.
  • Miért nem hagyjuk, hogy mindenki maga eldöntse, hogy átveszi-e vagy sem a díjat, és nem ítélkezünk sem azok felett, akik átveszik, sem azok felett, akik nem veszik át.

Persze lehet erről véleményünk, és van is,

de mivel pontosan tudjuk, hogy ezzel a nagyösszegű, átláthatatlan szempontok szerint elosztott díjjal éppen az a célja a kormánynak, hogy viszályt és gyűlöletet szítson az írótársadalom tagjai között, mindenki tanusíthatna annyi önmérsékletet, hogy nyilvánosan nem véleményezi sem a díjat elfogadókat, sem az azt elutasítókat. Mert most láthatjuk, hogy hogyan ejtenek soha be nem gyógyuló sebeket egymáson olyan emberek, akik egyébként a fontos kérdésekről hasonlóan gondolkodnak.

Könyörgöm, nem egymás ellenségei vagyunk, hanem a NER a közös ellenségünk! Nem mondhatjuk fel az egymás iránti szolidaritást éppen most, amikor a legnagyobb szükségünk lenne az összekapaszkodásra, ha nem akarjuk, hogy „bottal üthessük saját nyomunk”.

Forrás

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Molnár Cintia

    2020.01.31 12:53 at 12:53

    Ezt a zsírdisznót kűldjék már el a makkos erdőbe!
    Ne keverje itt állandóan a szart!
    Az apja is egy szemét besúgó volt! Aggatták is a szabadságharcosokat a környezetében!

  2. Daca

    2020.01.31 13:04 at 13:04

    Szerintem Orbánéknak (a FIDESZ-LIkud pártnak) pont ez is a Terve!
    A helyzet ismerős lehet azoknak, akik figyelték, ill. figyelik az izraeli „módit” (mert onnan származik)
    A történet nagyjából.: Oszd meg és uralkodj!!!
    ——————————————————————————————–
    Óh, ősi titok ez már az izraelitáknál… Egyiptom, Görög-hon, Róma… Legújabban Amerika
    Mindenhol ezt csinálták!!! Beépültek a vezetésbe, átvették az irányitést, majd szépen „elsüllyeztették” az országot.
    Mindezt úgy, hogy a helyi nép minden esetben azt hitte, hogy a saját fajtája az oka a pusztulásuknak!!!
    Igen! Orbán semmilyen tekintetben NEM MAGYAR!!! Sem vérileg, sem erkölcsileg, sem hite szerint!!!
    Ő az akire azt mondjuk, hogy mást gondol, mást mond, és mást cselekszik!!!
    Az erdélyi „székely” (román-cigány) mondja is.: „CSAVAROS ESZÜ!”-és magához hasonlitja!
    Nos ha egy székelyt, vagy zsidót „csavaros ésszel” jelölünk, az bizony NEM JÓ!!!
    A „csavaros eszü ember” NEM TISZETESSÉGES, és legfőképp nem OKOS.
    Erről mesélhetnék jó sokat….hogy kit illetünk okossággal, ill. csavaros eszünek… Mert negyon nem mindegy!!!

  3. moareka

    2020.01.31 14:51 at 14:51

    Az, aki nem a Fidesz szekértolója, ha ellenzékinek vallja magát,és most kórusban elítéli Niedermüller nyilatkozatát, na az soha nem volt ellenzéki, az mindíg a tolvajok híve volt…..

  4. b+v

    2020.01.31 15:53 at 15:53

    felbayerzsoltozott bérféreg

  5. b+v

    2020.01.31 15:58 at 15:58

    a nagyja mellé tedd oda: panem et circeses és megvan a tökéletes hitler/putyin/orbán recept

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük