Őszintén szólva az első perctől csodálkozva figyeltem, hogy az ellenzéki pártok és a civilek a szakszervezetekkel történő összefogástól várják azt, hogy a szervezett elégedetlenség országos mérteket öltsön.
Pedig Magyarországon a szakszervezetek már régen a politika foglyai,
2011 óta pedig, amióta elfogadták a munkatörvénykönyv változásait, amelyek lényegében a szervezett ellenállás mindenféle jogától megfosztották a szakszervezeteket és a munkavállalókat, éppen úgy transzmissziós szíjként működnek, mint az államszocialista rendszer idején.
Valójában a hatalom akaratát közvetítik a munkavállalók felé, csak most még beutalót meg házassági segélyt sem osztanak. Amit most csinálnak az sem szolgál más célt, mint hogy kifogják a szelet az ellenállás vitorlájából.
Hónapokig várni arra, hogy kiderüljön, hogy lehet-e országos sztrájkot szervezni???
Ez csak arra jó, hogy addig halogassák a kérdés megválaszolását, amíg elszáll a harci kedv. Egy decemberi eleji döntéssel kapcsolatban februárban sztrájkot szervezni. Na-ne-már!
A tiltakozó akciók lényege éppen abban van, hogy a felháborodást azonmód formába öntsék, hogy a jogos elégedetlenség és a düh azonnali kifejezésére teremtsenek lehetőséget. Magyarországon nincsenek valódi szakszervezetek és ezt az ellenzéki pártok képviselőinek nálam sokkal jobban kellene tudniuk.
Nálunk ugyanis a szakszervezeteket és a szakszervezeti vezetőket nem a tagság, hanem az állam, közelebbről a kormány tartja el, tőlük kapják infrastruktúrájukat és működési költségeik jelentős részét is az állam fizeti. No meg a vezetők és az apparátus nem elhanyagolható fizetését.
Hasonlóképpen működnek, mint az egyházak,
csak nem kapnak akkora apanázst. Ahhoz viszont éppen elegendő ez a pénz, költségvetésük 60-70 százaléka, hogy teljesen ki legyenek szolgáltatva az államnak. Ha valóban akarunk munkavállalói érdekvédelmet, akkor új szakszervezeteket kell alakítanunk, ahogyan ez 1987-ben történt.
