Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: Nem a Borkai-ügy, hanem az ellenzéki jelöltek hitelessége és munkája győzött

gyozelem
Megosztás

Teljesen aránytévesztőnek, igazságtalannak és kontraproduktívnak gondolom azokat az elemzéseket, amelyek az önkormányzati választások eredményét, a nagyvárosokban az ellenzéki pártok jelentős előretörését a Borkai-üggyel, és ezen belül is elsősorban a szex-videó nyilvánosságra kerülésével magyarázzák.

Nem vitatom, hogy ennek volt szerepe a végeredmény alakulásában,

elsősorban abban, hogy mozgósíthatta a még hezitáló ellenzéki szavazókat, az azonban meggyőződésem szerint biztosan nem felel meg az igazságnak, hogy a váratlan és a nagyvárosokban és a budapesti kerületekben fölcsuszamlásszerű ellenzéki előretörést a Borkai-ügy okozta. A változások hátterében én több tényezőt is látok. A legfontosabb persze, hogy egyre többeknek van elege a Fidesz hatalomgyakorlási stílusából, az arroganciájukból, a mindent elárasztó korrupcióból, a nepotizmusból és a maffiaszerű működéséből, az elképesztő pazarlásból, a közszolgáltatások lerohasztásából, a tébolyult központosításokból, az oktatás és az egészségügy kiszárításából. Ez azonban együtt sem lett volna elég ahhoz, hogy számos helyen bukjon a kormánypárti polgármester és a testületekben a fideszes többség.

A változáshoz alapvető szükség volt arra, hogy a szavazók tényleges alternatívát lássanak az ellenzéki kínálatban.

Ehhez szükség volt arra, hogy az ellenzéki pártok együttműködése hiteles legyen a választók szemében, azt érezzék, hogy itt valódi összefogásról van szó, és nem csupán egy olyan kényszer házasságról, amelynek már megkötésekor fenik a késüket egymás ellen a résztvevők. Hogy ne legyen kikacsintgatás, kibeszélés, állandó nyilvános gyanúsítgatás és veszekedés. Szükség volt arra, hogy az összefogás vezető ereje ne az ezerszer lejáratódott MSZP legyen és arra is, hogy a Momentumot ne afféle „ellenzéki ifjúsági szervezetként”, hanem tényleges súlyának megfelelően egyenrangú politikai szereplőként kezelje a többi párt. Ehhez pedig szükség volt az EU-s választások végeredményre, amely alapvetően átstrukturálta az ellenzéki oldalt. Mindenekelőtt azonban szükség volt azokra a hiteles vezetőkre és hatalmas munkára, amit a jelöltek és csapataik befektettek a kampányba. Karácsony Gergely, Pikó András, Krisztina Baranyi, Örsi Gergely, V. Naszályi Márta, Ilona Matkovich, Veres Pál, Márki-Zay Péter, László Imre és a többiek, nem azért nyerték meg a választásokat, mert kipattant a Borkai-ügy, hanem mert HITELES politikai szereplők és mert ők maguk és csapatuk elképesztő munkát és kreativitás ölt a kampányba. Kiváltképp ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket – a médiahelyzettől, az erőforrások elképesztő aránytalanságáig és a kormánypártok mocskos lejáratókampányáig – , amelyek között elérték ezt a győzelmet.

 Ezt alábecsülni, átsúlyozni, és egy kvázi véletlen eseménynek tulajdonítani a győzelmüket, méltatlan és igazságtalan.

Nem véletlen, hogy éppen azok a polgármesterek győztek, akiknek tisztessége, becsületessége megkérdőjelezhetetlen, és akik a kampány során bizonyították, hogy képesek együttműködni civilekkel is, és valóban elkötelezettek az általuk képviselt kerület, város felemelkedéséért. Az sem véletlen, hogy éppen Győrben nem győzött az ellenzék, aminek elsődleges oka szerintem az ellenzéki jelölt szereplése volt, hiszen szavaiból nyilvánvalóan kiderült, hogy ő már hosszú távra berendezkedett a kényelmes ellenzéki képviselőségre, a „jó városvezető” Borkaival való együttműködésre. Mert az ugye senki nem hiszi el, hogy fogalma sem volt Borkai sötét ügyeiről. Hiszen ezekről a városban mindenki tudott. A mostani választások során a Fidesz jelöltjei több szavazatot kaptak, mint 2014-ben, azon körzetek többségében, ahol ellenzéki győzelem született. Ez is bizonyítja, hogy nem a Borkai-ügy, hanem az ellenzéki jelöltek hitelessége és munkája győzte meg azokat a választókat, akik korábban nem mentek el szavazni, de elegük van a NER-ből. Ha azt sulykoljuk, hogy Borkai „lyukas zoknijának” köszönthetjük a győzelmet, akkor nemcsak a jelöltek és csapataik elképesztő munkáját becsüljük le, hanem a rájuk szavazókat is. A Borkai-ügy most már a bűnüldözésre és az igazságszolgáltatásra tartozik (nincsenek illúzióim), de erről szerintem már mindenki mindent elmondott. El kellene ereszteni! Ehelyett keresni kéne az újabb ilyen ügyeket, hiszen tele van velük az ország, és segíteni azokat, akik az ellenzéki oldalon győztek.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük