Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: nem értem!

vasarhelyi
Megosztás

Tényleg igyekeztem nagyon alaposan elolvasni annak az on-line konferenciának az anyagát, amelyet az Információs és Technológiai Minisztérium szervezett a koronavírus járvány magyarországi várható hatásairól és lefolyásáról – olvasható a szociológus facebook-oldalán.

A konferencia résztvevői imponálóan felkészült szakemberek voltak,

az előadásokból nagyon sok mindent megtudhattunk a járványügyi helyzetről és arról is, hogy milyen forgatókönyvek valószínűsíthetőek a közeli és távolabbi jövőre. Tényleg megnyugtató látni, hogy ilyen komoly szakember gárda figyeli, elemzi a helyzetet, és dolgoz ki lehetséges stratégiákat a vírussal szembeni küzdelemhez.

DE azt egyszerűen nem értem,

hogy mindabból, amit ott elmondtak, hogyan következik a szabályok május 3. utáni lazítása és a május 4-i érettségi vizsga. Mert szerintem éppen ezzel ellentétes döntéseket implikálna a helyzet. Hiszen, ha május 3-án ér el a csúcspontjára a fertőzöttség, akkor azt kellene valószínűsíteni, hogy meddig tart a plató-hatás, és mikorra várható a fertőzések számának csökkenése. Minden országban, ahol beindítják a gazdaságot már ma is csökken a fertőzések száma, túl vannak a platón, és azt valószínűsítik, hogy mostantól folyamatos lesz a csökkenés.

Nálunk maga Orbán Viktor is úgy gondolja (pardon) mondja,

hogy most jön még csak a neheze. Még a csúcson sem vagyunk és senki nem tudja, milyen hosszúra nyúlik a plató. Tehát az nagyon jó, hogy ennyi felkészült és alapos szakember dolgozik a kormány körül, az viszont tragikus, hogy ismét a voluntarizmus győz az érvekkel szemben. Értem én, hogy nem lehet hagyni, hogy a gazdaság teljesen lefulladjon, de erre akkor kellett volna gondolni, amikor ugyancsak a voluntarizmus és az önhittség eredményeképpen, mi készültünk fel a legrosszabbul, még a környezőországok közül is, a járványra, és hagytuk elveszni azt a hatalmas helyzeti előnyt, hogy a már fertőzött országok példájából tanuljunk. Ráadásul a vészhelyzetre vonatkozó szabályok is kétértelműek és könnyen kijátszhatóak voltak. Az, hogy ilyen lassan terjed a járvány elsősorban az emberek többsége felelősségérzetének köszönhető.

Azonban mind a mai napig nálunk végzik a legkevesebb tesztelést, tehát fogalmunk sincs,

hogy valójában mennyi a fertőzöttek száma. És ahogy a személyes beszámolókat olvassa az ember, az derül ki, hogy maga a tesztelés is elég gyatrán működik, hol kiömlik, hol elvész a tesztelésre levett minta, és a pozitívnak bizonyulók környezetében is nagyon hézagos vagy egyáltalán nem működik a kontroll. Nem kétséges, hogyha Orbánéknak döntenie kell az emberéletek vagy a gazdaság érdekei között, akkor az utóbbit választják. Részben ezért ürítették ki ilyen statáriális, embertelen módszerekkel a kórházakat. Hiszen a fertőzöttségnek az a szintje, amihez ennyi üres ágy kell, a mai helyzetből egyáltalán nem következik. Ez akkor áll elő, ha fellazítják a szabályokat, és újra indul az élet. Attól tartok, hogy így sokszor annyian fognak megbetegedni és meghalni, mintha addig maradna a vészhelyzet, amíg túl nem jutunk a platón, és tartósan csökkenő szakaszba nem lép a fertőzöttek száma.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük