Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: nemcsak úgy tesznek, mintha éjszakai sötétség lakozna a fejükben, hanem tényleg ennyire ostobák és cinikusak

Megosztás

Még mindig meg tudok lepődni, amikor azzal szembesülök, hogy ezek – mármint a kormánypártok képviselői és a lakájmédia – nemcsak úgy tesznek, mintha éjszakai sötétség lakozna a fejükben, hanem tényleg ennyire ostobák és cinikusak.

Először attól volt hangos a kormánypárt házatája,

hogy az on-line oktatás mellett mennyire sok szabadidejük marad a pedagógusoknak, és így majd sok mindenre lesz idejük, amire eddig nem volt. Azt próbálták érzékeltetni, hogy a karantén tulajdonképpen afféle jutalomszabadság a tanároknak. Nekem volt szerencsém végignézni, hogy az on-line oktatás milyen elképesztő intellektuális és időbefektetést kívánt azoktól a tanároktól, akik ezt komolyan vették. Kiváltképp, mert szemben a kormány állításával, az elmúlt évtizedben egyetlen értékelhető lépést nem történt az oktatási kormányzat részéről, az on-line oktatás módszertanának, infrastruktúrájának és tananyagának fejlesztése érdekében. Így azután a tanárok egyik pillanatról a másikra teljesen magukra maradtak a probléma megoldásával, amiben semmiféle korábbi rutinjuk nem volt. Biztos vagyok benne, hogy aki tisztességesen próbálta megoldani a feladatot, annak legalább kétszer annyi energiát kellett befektetnie a felkészülésbe, mint a hagyományos tanórák esetében.

A Klikk nevű diszfunkcionális vízfej pedig mindeközben a tanárok csuklóztatásával volt elfoglalva. (ld. vasalódeszkás tornatanár esete)

Aki azt képzeli, hogy az on-line oktatás egy sétagalopp volt a pedagógusok számára, annak fogalma sincs a valóságról és a magyar oktatásügy állapotáról, és a gondolkodás legelemibb követelményeihez szükséges mentális adottságokkal sem rendelkezik.

Aztán azt is hallottam a kormánypárti képviselők saját szájából, hogy a színházak azért nem pályázhatnak külön támogatásra, mert be vannak zárva, és ezért nem kell dolgozniuk. És nem akarom elhinni! Micsoda elképesztő cinizmus!

Mégis mit gondolnak? Ha be vannak zárva a színházak, akkor a színészeknek, rendezőknek, az adminisztrációnak a díszlet- jelmez- stb. készítőknek nem kell rezsit fizetniük, enniük, létezniük?

S mindeközben döntik a milliárdokat a saját színházi maffiájuk tagjainak zsebébe

Ma éppen 1 milliárdot kapott Vidnyánszky Attila maffiafőnök arra, hogy létrehozzon egy vándortásulatot, amely majd az iskolákban fogja terjeszteni az igét. Korábban – a járvány elején – megvették neki közpénzen a Karinthy Színházat, mit sem törődve azzal, hogy annak alapítója és haláláig vezetője éppen arra volt a legbüszkébb, hogy létrehozta és évtizedek óta működtette Budapest első magánszínházát.

Szegény Karinthy Marci még alig temették el, de a kormány már beletenyerelt az életművébe.

Most pedig azt olvasom a Magyar Nemzet nevű propaganda bulletinben,

a statáriális és kórházkiürítésekről, hogy – kapaszkodjatok meg – „mivel a vírus zárt közösségekben terjed, így a több tízezer felszabadított ágyon senki sem fertőződhetett meg. Sokan elveszítették a munkájukat vagy otthonról dolgozhattak, így a hazaküldött papát-mamát nyugodtan ápolhatták. Persze könnyebb volt nekik másokra mutogatni, az állami egészségügytől várni a segítséget, amit a hiszékenység vámszedői is igyekeztek kihasználni. Magad uram, ha szolgád nincs! – vallja a népi bölcselet, de sokan még arra sem képesek, hogy szüleiket-nagyszüleiket megetessék-megitassák.” Tehát egyrészt a kórházkiürítés hasznos volt, mert a kiürített ágyakon senki nem fertőződhetett meg. Másrészt, az egy lapra tett munka nélkül maradtak és home office-ban dolgozók – a rengeteg szabadidejükben – nehogy’má ne tudják ellátni a magatehetetlen, haldokló papát, mamát.

Szedjék össze magukat, és etessenek-itassanak. Nehogymá’ az állami egészségügy arra való legyen, hogy ellássa a betegeket.

És ezekből a történetekből nemcsak az derül ki, hogy micsoda szolgalelkű, részvétlen gazemberek ezek, hanem az is, hogy tényleg semmit nem értenek az őket körülvevő világból.

Forrás

Vázsonyi

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük